434cam

A 434cam, teljes nevén 4'34" Camerata egy szabad művészettel foglalkozó, főleg kortárs zenei rögtönzésekre épülő művészeti társaság.

A 4'34" Camerata logója

Előzmény

A társaságnak több előzménye volt, elsősorban zeneiek.

A 2000-es évek első évtizedében 3 fiatal zeneszerző, Bartók György, Bujdosó Márton és Szervác Attila elsősorban Budapesten több kulturális helyszínen is felléptek, például a Trafóban vagy az egykori Tűzraktérben Dodeskaden néven kisebb vagy teljesebb részben általuk szervezett összművészeti rendezvényeken.

2011-től próbahelyeik megszűntek és mivel ezzel összefüggésben Szervác évekig külföldre kényszerült, a zenekar e néven nem működött tovább.

Tevékenység

A 4'34" alapítói Sőrés Zsolttal

A 4'34" 2013-ban kezdett formálódni, és a társaság alapító tagjai, Bujdosó és Szervác egy kisebb performatív improvizációval először 2014 Nőnapján (Frissek minifesztivál) lépett fel.

Tagjai ezután több jubileumi rendezvényen részt vettek, mint például a Magyar Költészet Napján, vagy a Bach 330 egyéves összművészeti projektben.

2015-ben a 434 Camerata szervezésében is történt összművészeti rendezvényeken elkezdtek olyan zenészek is közreműködni, mint például Vázsonyi János, Sőrés Zsolt és mások. A társaság jelenleg a fenti és a Netizeneszerzetek projektet futtatja, több helyszínen, például a G3 Centerben, illetve libre art tankönyvet készít a Kis ZeneTánc Gyakorlatok program keretében.


Jegyzetek

  1. ↑ Az Est.hu a Pszinapszisról
  2. ↑ "Másolás Napja rendezvény". 2015. május 28. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2015. május 28.
  3. ↑ Az Underground.hu cikke az alkotáslélektanról
  4. ↑ A 4'34" 2014-es első koncertje
  5. ↑ A G3 Rendezvényközpont és műsora

Források

Commons:Category:434cam
A Wikimédia Commons tartalmaz 434cam témájú médiaállományokat.

Galéria