An Cafe

An Cafe
Információk
EredetJapán
Alapítva2003
Műfajpop-rock
Kiadó
  • Music Ray'n
  • Loop Ash Records
Tagok
Miku
Kanon
Teruki
Takuya
Júki
Korábbi tagok
Bó
Az An Cafe weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz An Cafe témájú médiaállományokat.

Az Antic Cafe (アンティック-珈琲店- ; Hepburn: Antikku Kafe?), külföldön jobban ismert nevükön An Cafe, japán visual kei rockegyüttes, mely 2003-ban alakult. Az együttes az osare kei stílust képviseli, bár saját maguk „Haradzsuku dance-rockként” hivatkoznak rá. 2017-ig hat nagylemezük jelent meg. 2009-ben bejelentették, hogy a 2010 januárjában, a Nippon Budókanban tartott koncertjüket követően felfüggesztik aktív működésüket, de nem oszlanak fel. 2012-ben tértek vissza. 2019-ben Mikun kívül az együttes minden tagja kilépett.

Története

Kanon a 2010-es Japan Expón

2003-ban alapította Miku, Bó és Kanon. 2004-ben demófelvételt készítettek, majd leszerződtette őket a Loop Ash. Első kislemezük, a Candyholic második lett az Oricon indie listáján. 2005-ben megjelent első nagylemezük, a Sikiszai Moment, majd 2006-ban a Magnja Carta.

2007-ben először jártak a tengerentúlon, a Project A-Kon rendezvényen. Nem sokkal később Bó kilépett az együttesből, április 30-án lépett fel utoljára velük. Helyére Takuya érkezett, és egy billentyűssel is gazdagodott az együttes Júki személyében. 2007 végén bejelentették első európai turnéjukat a következő évre.

Következő nagylemezük 2008 áprilisában jelent meg Gokutama Rock Cafe címmel. 2009 márciusában kijött a Harajuku Dance Rock középlemezük, kifejezetten az amerikai és európai rajongóknak szánva. negyedik nagylemezük, a BB Parallel World 2009 októberében Európában is megjelent a Gan-Shin kiadásában.

2010-ben az An Cafe bejelentette, hogy egy időre visszavonulnak és közben a tagok szólókarrierjükre fognak koncentrálni. Az utolsó koncertet a hiátus előtt 2010. január 4-én tartották a Nippon Budókanban.

A hiátus ideje alatt Kanon egy mobiltelefonra tervezett játékot népszerűsített, és részt vett a 2010-es Otakonon, ahol Vakesima Kanonnal lépett fel kanonxkanon néven. Miku a júniusban létrehozott Lc5 visual kei-együttes énekese lett. Teruki a Dog in the Parallel World Orchestra nevű együttesben segített ki.

2012 áprilisában az An Cafe bejelentette a visszatérését és egy novemberi európai turnét. Augusztusban Amazing Blue címmel minialbumuk jelent meg. 2014-ben ismét a Nippon Budókanban zárták turnéjukat.

2014 augusztusában az együttes először lépett fel Kanadában. Felléptek Brazíliában és Mexikóban is.

2017-ben megjelent első nagykiadós nagylemezük, a Laugh Song.

Tagjai

Korábbi tagok

Diszkográfia

Stúdióalbumok

Középlemezek

Jegyzetek

  1. 1 2 "アンティック-珈琲店-" (japán nyelven). Oricon. Hozzáférés: 2019. november 11.
  2. 1 2 3 "アンティック-珈琲店-のヒストリー" (japán nyelven). Oricon. 2012. október 23. dátummal az eredeti címről archiválva.
  3. ↑ Shoxx Bis. #3, 2004 október, 69. o.
  4. ↑ "Antic Cafe goes on pause". Shattered Tranquility. 2009. augusztus 30. 2009. szeptember 2. dátummal az eredeti címről archiválva.
  5. ↑ "アンカフェ2年8カ月ぶり活動再開ライブにカフェっ仔熱狂" (japán nyelven). natalie.mu. 2012. szeptember 10. 2019. november 11. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. november 11.
  6. ↑ "An Cafe enters indefinite hiatus, all members but Miku depart". jrocknews.com. 2018. június 25. Hozzáférés: 2019. november 11.
  7. 1 2 3 4 Jason Birchmeier. "An Cafe". Allmusic. Hozzáférés: 2019. november 11.
  8. 1 2 "An Cafe Goes to A-KON". Jame World. 2007. június 16. 2008. március 7. dátummal az eredeti címről archiválva.
  9. ↑ Tom Smith (2008). "Harajuku Antics". NEO (47).
  10. ↑ "An Cafe's Upcoming Album". jame-world.com. 2008. január 16. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2008. január 15.
  11. ↑ "An Cafe - Harajuku Dance Rock". Jame World. 2009. május 20. Hozzáférés: 2019. november 11.
  12. ↑ "An Cafe release of "BB Parallel World" changed!". Gan-Shin. 2019. október 26. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. november 11.
  13. ↑ "An Cafe suspends activities". 2009. augusztus 31. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2009. augusztus 31.
  14. ↑ "Pinky☆Distortion homepage". 2010. július 18. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2010. július 6.
  15. ↑ "Otakon 2010 guests - Kanon". 6 július 2010 dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 6 július 2010.
  16. ↑ "Lc5 (band) homepage". 2010. június 11. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2010. július 6.
  17. ↑ "DOG inThe PARALLEL WORLD ORCHESTRA" (portugál nyelven). Jame World. Hozzáférés: 2019. november 11.
  18. ↑ "アンティック-珈琲店-復活ライブ前にミニアルバム発表" (japán nyelven). natalie.mu. 2012. augusztus 8. Hozzáférés: 2019. november 11.
  19. ↑ "アンティック-珈琲店-、結成10周年記念"48"都道府県ツアー "ニャッピー県"日本武道館で大団円" (japán nyelven). Barks. 2014. január 5. Hozzáférés: 2019. november 11.
  20. ↑ "An Cafe - Animethon 21 Guest". 2014. április 28. dátummal az eredeti címről archiválva.
  21. ↑ "An Cafe to Perform in Brazil". Jpopasia. 2014. június 1. 2019. november 11. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2019. november 11.
  22. ↑ "Press Conference and Interview with An Cafe in Mexico". Jame World. 2015. február 28. Hozzáférés: 2019. november 11.
  23. ↑ "An Cafe will debut first major album "Laugh song" on new record label". jrocknews. 2017. február 12. Hozzáférés: 2019. november 11.