Andrew Roane Dick (születési nevén Andrew Thomlinson; Charleston, Dél-Karolina, 1965. december 21.) amerikai humorista, színész, zenész, producer. Első rendszeres televíziós szerepe a rövid életű Ben Stiller Show-ban volt. Az 1990-es években a NewsRadio című vígjátéksorozatban tűnt fel kisebb szerepben, illetve visszatérő szerepe volt a Less than Perfect című sitcomban. Volt egy rövid életű szkeccsműsora az MTV-n The Andy Dick Show címmel. I
smertnek számít őrült viselkedéséről és kábítószer-függőségéről, illetve többször vádolták/tartóztatták le szexuális zaklatás vádjával is.
Élete
Andrew Thomlinson néven született, Allen és Sue Dick örökbefogadták, és Andrew Roane Dicknek nevezték el. Presbiteriánus hitben nevelkedett. Apja a haditengerészetnél szolgált.
Gyerekkorát családjával töltötte, többször költöztek: éltek Connecticutban, Pennsylvaniában, New Yorkban és Jugoszláviában is, majd 1979-ben Chicagóba költöztek. A Lassiter High School középiskolába járt. 1984-ben érettségizett a Joliet West High School tanulójaként.
Középiskolában gyakran viccelődött a vezetéknevével; egyszer egy házi készítésű szuperhős jelmezben jelent meg az iskolában, és "Super Dick" néven mutatkozott be. Gyerekkora óta barátságban áll Anthony Rapp színésszel.
↑Crisafulli, Chuck (1997. július 26.). "What's the Frequency, Andy?". Los Angeles Times. 2012. november 7. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2010. január 25.
↑Booth, William (2006. október 8.). "What Makes Andy Dick Tick?". The Washington Post. 2013. december 4. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2012. március 16.. ... Just because I've been with guys, and I'm bi, doesn't mean I'm gay.