A Római Birodalom (vörös) körül Barbaricum (sárga) és Magna Germania (zöld) területe, Sarmatia, vagyis a szarmaták területével
Népesség
Népesség
ismeretlen
Barbaricum az ókorban a Római Birodalomhatárain kívül eső területek egységes, informális elnevezése volt, főleg Európában. A területre először a 3. század idején hivatkoznak így. Az elnevezés is arra utal, hogy római nézőpontból a területen barbárok, a Birodalmon kívüli, alacsonyabb megítélésű népcsoportok éltek, akikkel azonban Róma fenntartotta a kereskedelmet, miközben időről időre a támadásaikat is ki kellett védenie. A területet limes, azaz jól kiépített határrendszer határolta el a Birodalomtól, mint BritanniábanHadrianus fala, más helyeken természeti képződmények, dombok vagy folyók képezték a határát, mint Pannoniánál a Danubius, vagyis a Duna. Barbaricum területén különféle népek éltek, szláv és germán népcsoportok, rajtuk kívül pedig többek közt az alánok, szkíták, kelták, szarmaták, dákok és a hunok alkották a népességet. A Birodalomtól északra eső terület Magna Germania néven is ismert volt, itt főleg olyan népcsoportok éltek, mint az alemannok és a frankok. A Római Birodalom hanyatlása, aminek része lehetett a barbár törzsek betelepítése is, majd a népvándorlás fokozatosan átrajzolta Európa térképét, és a Birodalom elmúltával az egykori Barbaricum területén is újabb országok, királyságok, államok jöttek létre.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Barbaricum című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Irodalom
Hans Jürgen Eggers: Der römische Import im freien Germanien. Atlas der Urgeschichte 1, Hamburg 1951.
Thomas Fischer: Gladius. Roms Legionen in Germanien. C. H. Beck, München 2020.
Jutta Frings (szerk.): Rom und die Barbaren. Europa zur Zeit der Völkerwanderung. Hirmer, München 2008.
Timothy C. Hart: Beyond the River, Under the Eye of Rome. University of Michigan Press, Ann Arbor 2024.
Gustav Adolf Lehmann: Imperium und Barbaricum. Neue Befunde und Erkenntnisse zu den römisch-germanischen Auseinandersetzungen im nordwestdeutschen Raum – von der augusteischen Okkupationsphase bis zum Germanien-Zug des Maximinus Thrax (235 n. Chr.). Wien 2011.
Ulla Lund Hansen: Römische Kaiserzeit. In: Reallexikon der Germanischen Altertumskunde (RGA). 2. kiadás. 25. kötet, Walter de Gruyter, Berlin/New York 2003, ISBN3-11-017733-1, 90–108. oldal
Walter Pohl: Die Germanen. 2. kiadás. München 2004.
Helmuth Schneider (Hrsg.): Feindliche Nachbarn. Rom und die Germanen. Böhlau Verlag, Köln 2008, ISBN978-3-412-20219-4
Roland Steinacher: Rom und die Barbaren. Völker im Alpen- und Donauraum (300–600). Kohlhammer, Stuttgart 2017, ISBN978-3-17-025168-7
Herwig Wolfram: Das Römerreich und seine Germanen: Eine Erzählung von Herkunft und Ankunft. Böhlau, Wien/Köln/Weimar 2018.
Ókorportál
• összefoglaló, színes tartalomajánló lap