CF Asturias

CF Asturias
Csapatadatok
Teljes csapatnévClub de Fútbol Asturias
SzékhelyMexikóváros,  Mexikó
Alapítva1918. február 7.
Megszűnt1950
StadionParque Asturias
Nemzeti sikerek
Mexikói Bajnok1 alkalommal
Csapatmezek
Hazai
Idegenbeli

A CF Asturias egy megszűnt mexikói labdarúgócsapat, amelynek otthona Mexikóváros volt. Sporttörténeti jelentősége abban áll, hogy a mexikói professzionális első osztályú bajnokság első bajnokcsapata volt.

Története

Az 1927-ben a chilei Colo-Colo ellen pályára lépő Asturias csapata

Az Asturiast 1918. február 7-én alapította az Asztúriából származó José Menéndez Aleu és néhány honfitársa. Mivel a fővárosi bajnokságban való részvételüket többen is akadályozták, ezért úgy döntöttek, saját ligát alapítanak, amelyben rajuk kívül olyan csapatok játszottak még, mint a Cataluña, a San Cosme, a Blanco y Negro, az ABC és az Águila. Ezt a kis ligát meg is nyerték, amivel kivívtak annyi megbecsülést, hogy az 1919–1920-as szezonra már csatlakozhattak a Liga Mexicana nevű, szintén amatőr bajnoksághoz.

Az 1922–1923-as szezonban megszerezték első bajnoki címüket, amit 1939-ben megismételtek. A professzionális bajnokság 1943-ban indult, ennek tíz alapító csapata között az Asturias is szerepelt, és sporttörténelmet írt azzal, hogy rögtön az első szezonban bajnoki címet is nyert, miután a tabellán az Españával egyenlő pontszámmal végzett, az elsőséget eldöntő pluszmérkőzésen pedig 4–1-re legyőzte őket. A következő években nem tudták megismételni a sikert, sőt, az 1949–1950-es szezon végén (az Españával és a Moctezumával együtt) a szövetséggel való nézeteltérések miatt elhagyták a bajnokságot. Ez a távozás egyben az Asturias teljes megszűnését is jelentette.

Bajnoki eredményei

A csapat első osztályú szereplése során az alábbi eredményeket érte el:

Év Helyezés
1943–1944 Bajnok
1944–1945 5. hely
1945–1946 10. hely
1946–1947 10. hely
1947–1948 15. hely
1948–1949 5. hely
1949–1950 5. hely

Jegyzetek

  1. ↑ "El histórico Club Asturias, primer campeón profesional de México" (spanyol nyelven). 2016. március 12. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. február 19.
  2. 1 2 "A mexikói bajnokság történeti statisztikái". RSSSF. Hozzáférés: 2015. november 24.
  3. ↑ "Történelmi táblázatok a mediotiempo.com-on" (spanyol nyelven). Hozzáférés: 2015. szeptember 28.[halott link]