| Carlo Collodi | |
| Született | Carlo Lorenzini 1826. november 24. Firenze |
| Elhunyt | 1890. október 26. (63 évesen) Firenze |
| Álneve | Carlo Collodi |
| Állampolgársága |
|
| Nemzetisége | |
| Szülei | Angela Orzali |
| Foglalkozása | |
| Sírhelye | Cimitero delle Porte Sante |
| Írói pályafutása | |
| Jellemző műfajok | ifjúsági regény, publicisztika |
| Alkotói évei | 1848-1890 |
| Fontosabb művei | Pinokkió kalandjai |
| Carlo Collodi aláírása | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Carlo Collodi témájú médiaállományokat. | |
Carlo Lorenzini (írói álnevén C. Collodi) (Firenze, 1826. november 24. – Firenze, 1890. október 26.) olasz író, újságíró, publicista, a Pinokkió kalandjai című könyv szerzője.
1826. november 24-én született Firenzében. Apja szakács, anyja szolgálólány volt. A szülők tíz gyermeke közül ő volt a legidősebb. Gyermekkora nagy részét a Pistoia mellett fekvő Collodiban töltötte, innen is vette írói álnevét.
Tanulmányait egyházi iskolában végezte, de az 1848-as forradalmak hatására beállt önkéntesnek a hadseregbe, és ez a papi pályán való továbbtanulását ellehetetlenítette. 1848-ban Curtatone és Montanara mellett harcolt önkéntes csapatokban. Ugyanebben az évben kiadta Il Lampione című politikai folyóiratát, amelyet a cenzúra nyomására egy év múlva meg is szüntettek. Ez után másik lapot alapított La Scaramucci néven, aminek szerencsésebb pályája volt, és folyamatosan megjelenthetett. 1860-ban az Il Lampionét is újra kiadhatta. Az Olasz Királyság 1861. március 18-i létrejötte után felhagyott a publicisztikai és a politikai tevékenységgel, s egy kis ideig a firenzei prefektúrán dolgozott, a színházi cenzori bizottság tagja volt. Közben megírt négy vígjátékot és két regényt is, de ezek nem arattak különösebb sikert. Az 1870-es évek közepétől ismét témát és műfajt váltott, figyelmét és érdeklődését ettől kezdve a gyermekirodalom kötötte le. Eleinte a francia Charles Perrault meséit (Piroska és a farkas, Csipkerózsika, Csizmás Kandúr) fordította olasz nyelvre, de egy idő után saját maga teremtette mesefiguráival kezdte elbűvölni közönségét. 1876-ban jelentek meg a Gianettino, majd 1878-ban a Minuzzolo című kötetei, amelyek két vásott kis csibész életét, kalandjait elevenítették meg sok humorral és sok emberséggel.

1881-től a Giornale dei bambini című gyermekújság kezdte folytatásokban közölni Storia di un burattino (Egy bábu története) című művét, amelynek főhőse Pinokkió, egy életre kelt fabábu. A bábu sok kalandon megy át: elszökik „apjától”, Dzsepettótól, rablók kezére kerül, bebörtönzik, iskolába megy, szamárrá változik, felfalja egy cetcápa és még sorolhatnánk. De végül megérti, hogy miért kell dolgozni, tanulni és hogyan kell szeretni.
A mű már az első részektől óriási siker volt, s hamar népszerűvé tette alkotóját, bár az egyház eleinte felemelte szavát a mese ellen, mondván a lázadás szellemét közvetíti a gyanútlan ifjú olvasók felé. 1883-ban könyv alakban is megjelent Pinokkió kalandjai címmel, Enrico Mazzanti illusztrációival.
1892-ben angolra is lefordították, s a fabábu története megkezdte világhódító útját (magyarul először 1907-ben jelent meg, Tuskó Matyiként). Minderről azonban Lorenzini már nem tudhatott: 1890. október 26-án szülővárosában, Firenzében meghalt. Testét a San Miniato al Monte templom mellett lévő temetőben helyezték örök nyugalomra.