Chelsea Wolfe

Chelsea Wolfe
SzületettChelsea Joy Wolfe
1983. november 14. (42 éves)
Roseville
Állampolgárságaamerikai
Foglalkozása

A Wikimédia Commons tartalmaz Chelsea Wolfe témájú médiaállományokat.

Chelsea Wolfe (1983. november 14. –) amerikai énekesnő, zenész. Zenéjében a gothic rock, a doom metal és a folk metal elemei keverednek. 2017-es albumán a neofolk, az elektronikus zene és a heavy metal elemei is hallhatóak.

Élete

Észak-Kaliforniában nőtt fel. Apja egy country együttesben játszott, és egy otthoni stúdiót is üzemeltetett. Hét éves korában írta meg első versét, és kilenc éves korában már dalokat írt és szerzett, amelyeket "Casio-alapú, gótikus R&B daloknak" írt le.

Elmondása szerint gyorsan nőtt fel, "amikor 11 éves lett, már ivott"." Gyerek- és tinédzserkorában alvási bénulással küzdött; ez lett a témája két stúdióalbumának is.

Gyerekkora egy részében nagymamájával élt, aki megtanította őt az aromaterápiára és a Reiki-re is.

Első nagylemezét 2006-ban szerezte, de az album végül nem került hivatalos kiadásra. Az albummal kapcsolatban azt nyilatkozta: "21 éves voltam, és írtam egy szar énekes és dalszerző szakításával kapcsolatos albumot. Annak idején nem is nagyon szerettem volna zenész lenni, de sok barátom azt mondta: "csináljuk meg, vannak producer barátaim", és segítettek megcsinálni ezt a szörnyű albumot... Egy időre szünetet tartottam a zenétől, mivel nem voltam megelégedve azzal, amit csináltam." Későbbi elmondása szerint azért hagyott fel az albummal, mert a személyes élményeiről szólt.

Így az első hivatalosan megjelent albuma a 2010-es The Grime and the Glow lett. Egy évvel később megjelent a második lemeze, amellyel sikereket ért el underground körökben, és pozitív kritikákat kapott a zenei magazinoktól is, például a Pitchforktól és a CMJ-től is.

2012-ben szerződést kötött a Sargent House kiadóval.

Hatásainak több stílust és előadót megtett, például a black metalt és a skandináv népzenét, de elmondása szerint nem szeretne csak egy műfajban játszani, szeret kísérletezni. A kritikusok felfedezték a zenéjében a doom metal, a drone metal, a gothic rock és a dark ambient stílusjegyeit is. A gótikus és az experimental stílusokon kívül a "doom folk" stílusba sorolták a zenéjét a kritikusok.

Diszkográfia

Együttesének tagjai

Korábbi tagok

  • Fred Sablan – basszusgitár
  • Troy Van Leeuwen – gitár
  • Dylan Fujioka – dob
  • Kevin Dockter – gitár
  • Andrea Calderon – hegedű
  • Ezra Buchla – brácsa
  • Drew Walker – dob
  • Addison Quarles – basszusgitár
  • Aurielle Zeitler – gitár (a koncerteken)
  • Mike Sullivan – gitár

Jegyzetek

  1. ↑ "Discogs". Discogs. Hozzáférés: 2017. október 9.
  2. ↑ "Chelsea Joy Wolfe was born on November 14, 1983, in Placer County, California". The California Birth Index. Hozzáférés: 2016. április 11.
  3. ↑ "Chelsea Wolfe announces new album, Abyss, premieres "Iron Moon" – listen". Consequence of Sound.
  4. ↑ Manning, Erin (2015. augusztus 7.). "Album Review: Chelsea Wolfe – Abyss". Consequence of Sound. Hozzáférés: 2015. augusztus 22.
  5. ↑ Phares, Heather. "Chelsea Wolfe – Music Biography, Streaming Radio and Discography". AllMusic. Hozzáférés: 2018. szeptember 17.
  6. ↑ "Video interview with "Indie-eye network"". indie-eye.it/recensore.
  7. 1 2 "Chelsea Wolfe: In Search of Brutal Honesty". Revolver. 2017. augusztus 31. Hozzáférés: 2018. február 19.
  8. ↑ "Interview with 'The Writing Disorder'". thewritingdisorder.com. 2020. január 18. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. március 12.
  9. ↑ "Chelsea Wolfe". Matador Review. 2021. szeptember 27. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2018. február 19.
  10. ↑ "Thundering Haze • Chelsea Wolfe Parts the Veil on Sixth Studio Album, Hiss Spun". Submerge Magazine. Hozzáférés: 2018. február 19.
  11. ↑ "Chelsea Wolfe May Be Your Goth Queen, But She Doesn't Consider Her Music Dark". Galore. 2015. augusztus 26. 2020. július 27. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2018. február 19.
  12. ↑ Moore, Jonathan. "Chelsea Wolfe interviewed by Nero Journal". Sargent House. Hozzáférés: 2018. február 19.
  13. 1 2 Bugbee, Tim (2012. október 8.). "Chelsea Wolfe on LA's Strange Darkness And Her Dark, Deep Secret". Prefix Mag. 2013. április 30. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. június 12.
  14. ↑ Wolfe, Chelsea (2014. november 4.). "Entrevista Chelsea Wolfe" (Interview). Interviewed by iDS Imagem do Som. Portugal. YouTube-videó. YouTube.
  15. ↑ "The Grime & The Glow". Chelsea Wolfe. 2010. december 28. 2016. március 22. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2021. március 12.
  16. ↑ "Ἀποκάλυψις (Apokalypsis/Apocalypse)". Chelsea Wolfe. 2011. augusztus 23. 2016. április 6. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2012. február 7.
  17. ↑ Raposa, David (2011. október 20.). "Chelsea Wolfe: Apokalypsis". Pitchfork. Hozzáférés: 2013. június 19.
  18. ↑ Patpatia, Sasha (2011. augusztus 25.). "Chelsea Wolfe: Apokalypsis". CMJ. 2015. szeptember 23. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. június 19.
  19. ↑ "Chelsea Wolfe moves to Sargent House". chelseawolfe.net. 2012. február 27. Hozzáférés: 2021. március 12.{{cite web}}: CS1 karbantartás: elavult archiválási szolgáltatás (link)
  20. 1 2 Crowe, Jessica (2013. március 26.). "Love Is What Remains: An Interview with Chelsea Wolfe". The Quietus. Hozzáférés: 2013. június 20.
  21. ↑ Geslani, Michelle (2017. július 26.). "Chelsea Wolfe unveils tense new song "Vex"". Consequence of Sound. Hozzáférés: 2017. szeptember 12.
  22. ↑ MacDonell, Allan. "Chelsea Wolfe". Issue Magazine. Hozzáférés: 2017. szeptember 12.. Experimental musician Chelsea Wolfe ... has been noted for straddling various genres including electronic, folk and psychedelia.
  23. ↑ "Chelsea Wolfe: Apokalypsis Album Review | Pitchfork". Pitchfork. Hozzáférés: 2017. július 27.
    "Chelsea Wolfe: Pain Is Beauty Album Review | Pitchfork". Pitchfork. Hozzáférés: 2017. július 27.
    "Fear, Emptiness, Decibel: Doom Folk Chanteuse Chelsea Wolfe is the Subject of the Latest Converse x Decibel". MetalSucks. 2013. január 31. Hozzáférés: 2017. július 27.
    "Chelsea Wolfe". Huck Magazine. 2013. november 21. 2017. szeptember 12. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2017. július 27. {{cite news}}: More than one of |accessdate= és |access-date= specified (súgó)
  24. ↑ Minsker, Evan (2019. június 18.). "Chelsea Wolfe Announces New Album Birth of Violence, Shares New Song: Listen". Pitchfork. Hozzáférés: 2019. június 18.
  25. 1 2 3 4 "Chelsea Wolfe". facebook.com. 2012. augusztus 26.

További információk