Chris Pohl

Chris Pohl
Született1972. február 9. (54 éves)
Berlin-Kreuzberg
Állampolgárságanémet
Foglalkozása

A Wikimédia Commons tartalmaz Chris Pohl témájú médiaállományokat.

Christian „Chris“ Pohl (Berlin-Kreuzberg, 1972. február 9. –) német zenész, énekes, zeneszerző, a német darkwave mozgalom egyik kiemelkedő alakja. Számos együttesnek volt alapító tagja, melyek közül a Terminal Choice és a Blutengel a legsikeresebbek.

Előbbi együttest 1994-ben alapította meg, majd utána a Seelenkrank című projektet hívta életre, amely főként BDSM-témájú dalokat adott ki egészen 1997-ig, amikor is kiadói viták miatt a projekt befejezte működését. Ezt követte az 1998-as Blutengel, amely még ebben az évben ki is adta első albumát (Child of Glass). Ugyanúgy 1998-ban indult útjára a Tumor nevű projektje is.

2001-ben Pohl megalapította a Pain of Progress projektet, valamint saját kiadóját, a Fearsection-t. A Pain of Progress-t 2002-ben, egy CD megjelenése után felfüggesztette, és ismét fő projektjeire, a Terminal Choice-ra és a Blutengelre összpontosított, emellett olyan zenekarokkal dolgozott együtt, mint a TrümmerWelten, a Cinderella Effect, a Silent Assault és a Staubkind. 2008 óta új projektjén, a Miss Construction-ön is dolgozik, amely a Tumort váltotta fel.

2019-ben megalapította szólóprojektjét, a She Hates Emotions-t, amellyel 2020. május 15-én adta ki a Melancholic Maniac című albumot. A minimalista hangvételű album, amely zeneileg az 1980-as évek szintipopját idézi meg, a 24. helyet érte el a német albumlistákon.

Pohl a fentieken túl producerként, remixerként és társ-dalszerzőként is közreműködik más előadók munkáiban is. Munkásságának gyakori témái a vámpírizmus, a szexuális fetisizmus, a halál, valamint más sötét, gót/darkwave témakörök.

Diszkográfia

Terminal Choice

Seelenkrank

  • 1996: Silent Pleasures (1996)
  • 1997: Engelsschrei (1997)

Blutengel

She Hates Emotions

  • Melancholic Maniac (2020)
  • Happy Pop Music (2022)
  • Future Unknown (2024)

Tumor

  • Neues Fleisch (1998)
  • Neues Fleisch Operation 2 (1998)
  • Seelenfresser (1999)
  • Zombienation (2002)
  • Killer Tekkkno (2005)
  • Welcome Back, Asshole! (2005)

Pain of Progress

  • Frozen Pain (2002)

Miss Construction

  • Kunstprodukt (2008)
  • United Trash (2013)

Waldgeist

  • Der Schlächter (EP, 2000)

Jegyzetek

  1. ↑ "She Hates Emotions: Blutengel-Frontmann Chris Pohl startet neues Solo-Projekt und zeigt erstes Musikvideo - Sonic Seducer" (német nyelven). 2020. április 9. Hozzáférés: 2026. június 6.

További ifnormációk