A disztichon (görögül „kétsoros“) egy hexameterből és egy pentameterből álló versforma.
A metrikus képlete:
_ _ _ _
– υ υ | – υ υ | – υ υ | – υ υ | – υ υ | – -
Parcite praecipue vitia exprobrare puellis,
_ _
– υ υ | – υ υ | – || – υ υ | – υ υ | –
Utile quae multis dissimulasse fuit. (Ovid, Ars Amatoria, liber II, 640f)
Az ókori görög és római költészetben, illetve a korai újkor humanista költészetében a disztichont a kétsoros epigrammákban és az elégiákban használták. Az utóbbi előfordulást "elégiai disztichon"-nak is nevezik. Kizárólag disztichonokból álló híres ókori mű az Ovidius által írt Ars amatoria.
Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek.
S most Pannónia is ontja a szép dalokat. (Janus Pannonius: Pannónia dicsérete)
További példák a magyar irodalomból:
A posztmodern magyar irodalomban a disztichon – a többi kötött formához hasonlóan – többnyire játékos vagy újraértelmezett formában jelenik meg.
