Dolly Roll

Dolly Roll
A Dolly Roll 1983-ban
A Dolly Roll 1983-ban
Információk
EredetBudapest
 Magyarország
Aktív évek1983–2017
MűfajPop
Rock and Roll
Rockabilly
KiadóMHV
Hungaroton
Polygram
Tagok
Dolly
Korábbi tagok
Flipper Öcsi
Fekete Gyula (Szaxi Maxi)
Kecskés Gábor (Richie)
Kékes Zoltán
Novai Gábor
Zsoldos Gábor (Dedy)
A Dolly Roll weboldala

A Dolly Roll magyar popegyüttes a Hungária együttes feloszlatása után, 1983. június 26-án alakult meg. Eredeti felállása a következő volt:

Története

1983-ban jelent meg című első nagylemezük, a Vakáció-ó-ó, és három hónap alatt aranylemez lett — ez akkor 100 000 eladott lemezt jelentett. Rá két hónapra érték el a platina státuszt 250 ezer eladással.

A Dolly Roll együttes 1984-ben.

1984-ben új albumuknak az Eldoradoll címet adták, és ez is nagyon sikeres lett. Ősszel a Mahart Klubban nyitották meg az első Dolly Roll Klubot; tagjaik száma egy-két hét alatt ezer fölé nőtt. Minden hétvégén üzemeltek, színes programokkal kedveskedtek látogatóiknak. Még ez évben 50 állomásos turnéra indultak az országban. Nagy koncertet tartottak a Budapest Sportcsarnokban is, egyedülálló látványtechnikával: egyebek közt 20 méteres „windszörnnyel”, hatalmas piros szívvel, lézerrel és pirotechnikával, forgó tükörgömbbel és több száz luftballonnal. A Modern Románc című dalnál Dolly füst- és lézerködben emelkedett fel a színpad aljából.

A követően két évben egy, illetve két újabb lemezzel jelentkeztek:

Az első négy évben 4 arany-, 1 platina- és 1 gyémántlemezt érdemeltek ki. Továbbra is sikerrel turnéztak az országban és ismét megtöltötték a BS-t.

1987-ben Jeszenszky Béla Tibor (Flipper Öcsi) és Zsoldos Gábor (Dedy) kilépett a zenekarból; ez ihlette az azóta legendássá vált "Elpattant egy húr" című dalt. A kilépők helyett Kecskés Gábor (Richie) dobos-énekest vették fel. Még ebben az évben új lemezzel jelentkeztek: a Játék az élet gyorsan bearanyozódott. 1988-ban keményebb, rockosabb albumot adtak ki: ez lett a Zakatol a szív. 1989-ben Fekete Gyula (Szaxi Maxi) is kilépett, így már csak négyen folytatták:

A zenekar kiadót váltott, majd egy feldolgozásokat tartalmazó lemezzel rukkoltak ki Ábrándos szép napok címmel. Ennek a címadó dala, ami egyébként a Those Were the Days (eredetileg orosz dal - "Дорогой длинною") magyar változata a slágerlisták élére került, és természetesen ez is aranylemezt lett.

A csapatot megkereste a Rock Színház két vezetője, Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor, hogy közreműködésüket kérje Anthony Burgess : Egy tenyér ha csattan című regényének színpadra viteléhez; ők írták a darab zenéjét. A mű főszereplője Eszenyi Enikő volt. A betétdalokat összesítette új albumuk, a Dupla vagy semmi.

1990-ben jelent meg második feldolgozáslemezük Ébreszd fel a szívemet címmel — ezzel a platina státuszig jutottak. Saját dalokat tartalmazó korongjuk, a Rég volt, szép volt... aranylemez lett. 1991-ben került a boltokba Gondolsz-e majd rám című, közkedvelt slágereket tartalmazó albumuk. 1992-ben Novai Gábor (Nova) is elhagyta a zenekart, tehát mindössze hárman maradtak: Dolly, Kékes Zoltán, és Kecskés Gábor (Richie). Közös albumot adtak ki Wanda Jacksonnal, és ennek felvételéhez a világsztár Budapestre látogatott. A Rock and Rollra hívlak című lemezen Wanda Jackson egyedül énekelte a Let's have a party, Tweedle dee, és Stupid cupid című dalokat. Az egyik legnépszerűbb dal a Rit it up lett, amelyet Dolly és Wanda Jackson közösen énekelt magyar és angol szöveggel. Wanda Jackson a Késő bánat című dalt angolul nyelven adta elő Too late címmel. Az album bemutatóján több mint 100 ezer ember gyűlt össze a Felvonulási térre.

1993-ban kiadott Beat Turmix ’60 című lemezükhöz tehetséges fiatalokat kerestek. Ebben az évben adták ki első gyermekalbumukat Tipi-Tapi Dino címmel. 1994-ben jelentkeztek a Beat Turmix ’60, 2. albummal, amin újabb fiatalok mutatkoztak be:

Még ebben az évben kijött az újabb dínó-lemez is, a Tipi-Tapi Party. 1995-ben újra összeállt a Hungária együttes, ezért a Dolly Roll szünetelt. Kecskés Gábor (Richie) ez idő alatt az akkor induló Music Top Tv-ben belekóstolt a műsorvezetésbe. 1996-ban ők írták az atlantai olimpiára induló magyar csapat indulóját, és új albumuk címének is az Atlanta rá-rá-rá Hajrá!!! címet adták.

1997-ben a Tipi-Tapi Dínó sikerein felbuzdulva megírták harmadik, főleg gyermekeknek szóló lemezüket is. A Tipi-Tapi Meseországban fő slágere a Tipi-Tapi Tamagocsi lett; ebben az akkor divatos tamagocsi gyermekjátékról énekeltek. A címadó dalt több nyelven is felvették. 1998-ban egy koncertre összeállt az első Dolly Roll, és alakulásuk 15. évfordulóján a Budapest Sportcsarnokban adtak koncertet. Ennek hangfelvételét Vakáció-ó-ó ’98 Koncertalbum címmel adták ki. 1999-ben egy merész húzással operett-feldolgozásokkal jelentkeztek. A Poperett című lemezen ismert operettslágereket dolgoztak fel modern stílusban. 2000-ben jelent meg Dolly első szólóalbuma Könny és mosoly címmel. A dalok zenéjét és szövegét is Dolly írta, és ő is adja elő őket.

2001 novemberében Dolly egy különleges koncerten vett részt Csepregi Éva, Vincze Lilla, és Zoltán Erika társaságában. A szilvesztert a Dolly Roll Melbourne-ben töltötte. Az ausztráliai turné egy hónapig tartott. A 2002-ben részt vettek a TV2 Dalnokok ligája című zenés szórakoztató műsorában, a tőlük megszokottól eltérő stílusú produkcióval. 2003-ban a margitszigeti szabadtéri színpadon tartották a 20 éves jubileumi koncertet. Vendégeik voltak:

A koncert élő felvétele az év őszén jelent meg CD-n Dolly Jubileumi Koncert címmel. 2004-ben Magyarországon, Erdélyben és a Felvidéken turnéztak. 2005-ben kiadott lemezük a DOLLY PluSSz. Egy kivétellel ennek dalait is Dolly írta és hangszerelte. Három duett van köztük: az egyiket Dolly Szulák Andreával, a másikat Szandival énekli. A harmadik kivétel Fenyő Miklós szerzeménye. A szemed ugye csillog még — ezt Dolly a szerzővel közösen adja. 2006-ban nemcsak Magyarországon koncerteztek, hanem az Amerikai Egyesült államokban is. Augusztus első felében Fenyő Miklós meghívta Dolly-t a szigeti koncertjére. 2007-re újabb nagy Hungária-bulit terveztek, de ez a zenészeken kívülálló okok miatt nem sikerült.

2008-ban volt 25 éves a Dolly Roll, ezt az évet azonban beárnyékolta Flipper Öcsi halála. 2009-ben egy karácsonyi albumot adtak ki Dolly Roll Karácsony címmel. Megjelent az Emlékszel még? – Best of Dolly Roll dupla lemezes, 38 dalt tartalmazó válogatásalbum is. 2017-ben elhunyt Kékes Zoltán, az együttes gitárosa, vezetője és menedzsere. Ezután Dolly bejelentette, hogy a Dolly Roll ebben a formában nem működik tovább, mert bár jogilag továbbvihetné a nevet, érzelmileg képtelen lenne rá. Azóta a 2005-ös lemezéről elnevezett Dolly Plusssz együttessel koncertezik. A Dolly Roll közel három évtizedes fennállása alatt számos koncertet adott, turnét bonyolított, show-műsorokban és fesztiválokon szerepelt. Több mint 4 millió hanghordozót adott el, köztük 15 arany-, 3 platina- és 1 gyémántlemezt.

Tagok

1983–1987
1987–1990
  • Dolly – énekesnő
  • Novai Gábor – basszusgitár, ének
  • Kékes Zoltán – gitár, ének
  • Fekete Gyula – szaxofon, ének
  • Kecskés Gábor (Richie) – dob, ütőhangszerek, ének
1990–1992
  • Dolly – énekesnő
  • Novai Gábor – basszusgitár, ének
  • Kékes Zoltán – gitár, ének
  • Kecskés Gábor – dob, ütőhangszerek, ének
1992–2008
  • Dolly – énekesnő
  • Kékes Zoltán – gitár, ének
  • Kecskés Gábor – dob, ütőhangszerek, ének
2008-2017
  • Dolly – énekesnő
  • Kékes Zoltán – gitár, ének

Diszkográfia

Stúdióalbumok

ÉvCímFormátumMegjegyzés
1983Vakáció-ó-óLP, MC
1984EldoradollLP, MC
1985Dolly RollLP, MC
1986Oh-la-laLP, MC
1987Játék az életLP, MC
1988Zakatol a szívLP, MC
1989Dupla vagy semmiLP, MC
1989Ábrándos szép napokLP, MC
1990Rég volt, szép voltLP, MC
1990Ébreszd fel a szívemetLP, MC
1991Gondolsz-e majd rámLP, MC
1991Tipi-Tapi DinoCD, MCPolyGram – 521488-2
(gyereklemez)
1994Tipi-Tapi PartyCD, MCZebra – 523885-2
(gyereklemez)
1996Atlanta Rá-Rá-Rá Hajrá!!!CD, MC
1997Tipi Tapi MeseországbanCD, MCZebra – 539 807-2
(gyereklemez)
1999PoperettCD, MC

Válogatás albumok

ÉvCímFormátumMegjegyzés
1983Dolly RollMCProfil – MK 37200
1993Simogass, Napsugár!CDGong – HCD 37648
1993Beat Turmix '60 - Sztár KínálatCD, MCZebra – MZ 074
1994Beat Turmix '60 - 2. RészCD, MCPolyGram – 523243-2
1995Gold '83-'94CD, MCPolyGram – 527835-2
2009Emlékszel Még? - Best Of Dolly Roll2CDHargent Media – CD HG754
2009KarácsonyCDHargent Media – HG755
(karácsonyi feldolgozások)
2009Játék Az ÉletCD, DVDHargent Media – HG 811
2009Ábrándos szép napok4CDReader's Digest – RM-CD-12094-1-4
2009Arrivederci AmoreCDHungaroton – HCD 71297
(papírtokos megjelenés)
2014Dupla Vagy SemmiCD, DVDPrivate Stars Productions – PSP1242

Kislemezek

ÉvCímFormátumMegjegyzés
1986Viva Mexico! / Neked Nem Fáj, Ami Nekem7"Favorit – SPS 70750
1987Egy, Két, Hár'-, Miénk A Nyár /Elpattant Egy Húr7"Profil – SPS 70784
1998Remix '98CD SingleHungaroton – HCD 37922

Külső hivatkozások

Források

  1. 1 2 "Dolly – akkor és most" (magyar nyelven). NLC. 2024. szeptember 17. Hozzáférés: 2026. augusztus 15.
  2. ↑ "Korszakok képekben – Dolly hivatalos oldala" (magyar nyelven). Dolly.hu. Hozzáférés: 2026. augusztus 15.
  3. ↑ "Dolly Roll – adatlap" (magyar nyelven). LiveTheMoment.hu. Hozzáférés: 2026. augusztus 15.
  4. ↑ "Dolly Roll – Viva Mexico 7"kislemez megjelenés". Discogs. Hozzáférés: 2026. augusztus 15.
  5. ↑ "Dolly Roll – Egy Két Három / Miénk a nyár / Elpattant egy húr". Discogs. Hozzáférés: 2026. augusztus 15.
  6. ↑ "Dolly Roll – Remix '98". Discogs. Hozzáférés: 2026. augusztus 15.
  7. ↑ "Előkerült a Dolly Roll együttes első videoklipje" (magyar nyelven). Origo. 2025-06. Hozzáférés: 2026-08-15. {{cite web}}: Check date values in: |date= (súgó)
  8. ↑ "Biográfia – avagy Dolly Story" (magyar nyelven). Dolly.hu. Hozzáférés: 2026. augusztus 15.

További információk