Dream Lover

Bobby Darin
Dream Lover (dal)
Megjelent1959
Stílusrock ballada
Nyelvangol
KiadóAtco Records
ProducerAhmet Ertegün, Jerry Wexler
Dream Lover (dal)Can I See You Tonight

A Dream Lover Bobby Darin énekes-dalszerző 1959-ben megjelent dala, mely a Billboard Hot 100 listán második helyezett lett.

A dal előzményei

Bobby Darin 1937-ben született New Yorkban. Nyolcéves korában súlyos reumás láz betegségbe esett, mely a fájdalmakon túl szívét is maradandóan károsította. Az egész gyerekkorát végigkísérő betegsége alatt volt varietéénekes nagyanyja segítségével kezdett zongorázni. Viszonylagos felépülése után egy évet főiskolára járt, majd a hivatásos zenészi pályát választotta. Klubokban lépett fel, demo felvételeket készített és dalokat írt, majd tévéadásban is fellépett. Több kislemeze is megjelent a Decca majd Atco kiadóknál, de a siker váratott magára.

1958 elején fogadásból húsz perc alatt írt egy dalt, ez volt a Splish Splash. A több mint egymillió példányban fogyott kislemez Billboard harmadik helyezett, Bobby pedig egyik napról a másikra a rock and roll egyik híressége és a tinik kedvence lett. Következő top-10 dala a Queen of the Hop volt.

A dal ismertetése

A Dream Lover Bobby Darin saját szerzeménye. 1959. március 5-én vették fel az Atco Records studiójában. Az érzelmes, de ugyanakkor dallamos és lendületes rock-ballada kislemez változata 1959 március végén került Atco 6140 katalógusszámon a boltokba, mint Bobby 14-ik kislemeze. A lemez az akkoriban nem megszokott módon képes borítóval került kiadásra, „B” oldalán a Bullmoose című dal található. A dal egyik producere az Atlantic Records megalapítója és elnöke, az amerikai popzene egyik úttörője, a török származású Ahmet Ertegün volt. A kísérőzenekar tagjaként zongorán Neil Sedaka játszott.

A dal 1959. április 20-ra a második helyezésig jutott a Billboard Hot 100, negyedikig az R&B listán. Több millió példányban fogyott el, aranylemez lett. Bobby európai népszerűsége jeleként júliusban három hétig vezette az angol slágerlistát. A Dream Lover nagylemezen első alkalommal 1961-ben, a The Bobby Darin Story című válogatáson jelent meg, Atco 33-161 katalógusszámon.

Noha Bobby Darin hamarosan eltávolodott a rock and roll-tól, következő sikerei inkább a szving műfajban születtek, később folk és protest song dalokat is írt, számtalan fellépése alkalmával mindig műsoron volt a Dream Lover.

A dal utóélete

A Dream Lover a popzene történetének egyik legtöbbször feldolgozott dala, 1958-tól napjainkig számos előadó játszotta el, köztük

A dal felhangzik a következő filmekben:

Videóajánló

További információ