A FOMO az angol fear of missing out kifejezés betűiből keletkezett mozaikszó. Magyar jelentése: félelem a kimaradástól.
A téma egyik első kutatója, Andrew Przybylski brit pszichológus szerint a FOMO egy erős félelem attól, hogy mások tartalmas élményeket szereznek nélkülünk. E félelem miatt a FOMO-ban szenvedő ember mobiltelefonját állandóan kézben tartva kényszeresen frissítgeti állapotát a közösségi oldalakon, folyamatosan ellenőrzi az üzeneteit, mert attól tart, hogy kimarad valamiből, vagy elszalaszt egy adódó lehetőséget.
A FOMO a lehetőségek (feltételezett) végtelen sora miatt elkerülhetetlen veszteség érzése.
A lehetőségek korlátlansága azonban csak illúzió: fizikai, térbeli képességeink behatárolják a lehetőségeket. Egyszerre csak egy helyen lehetünk, bármely pillanatban a lehetőségek végtelen tárából csak egy valósulhat meg, a többi óhatatlanul elveszett. Ez mindig is így volt, de az információrobbanásnak, a közösségi média térnyerésének köszönhetően ezzel minden pillanatban szembesülhetünk, ami nagyon sok embernél szorongáshoz vezet.
A FOMO kifejezést Patrick J. McGinnis szerző alkotta meg a Harvard Business School magazinjában, a The Harbusban, egy 2004-es cikkében. McGinnis az üzleti élet döntéshozatali mechanizmusának leírására fejlesztette ki a FOMO kifejezést, és azon menedzserekre használta, akik túl sok irányban kezdeményeznek, vagy túl sok lehetséges utat követnek attól tartva, hogy elszalasztanak valamilyen pozitív trendet vagy egy nagy lehetőséget.
A FOMO jelensége lassan bekerült a köztudatba. Egyik első kutatója és a FOMO teszt megalkotója Andrew Przybylski brit pszichológus, aki 2013-ban kutatócsoportjával megállapította, hogy a FOMO korrelál az általános elégedetlenséggel, és aránytalanul érinti a fiatalokat, különösen a férfiakat és a millenniumi korosztályt, ami a körükben igen elterjedt és nagyfokú közösségimédia-használattal magyarázható. Elsősorban olyanokra jellemző, akik kevés önbizalommal, gyenge énképpel rendelkeznek, gyakran magányosak, kevés elismerést kapnak és nincs elég valódi kapcsolatuk. Tehát a közösségi média nem ok, hanem okozat – azaz csupán felerősíti az amúgy is meglévő pszichológiai problémákat.
Jelenleg a kifejezést hashtagként használják a közösségi médiában, és több száz hírcikkben említik az online forrásokban és nyomtatott lapokban egyaránt.
Napjainkra a FOMO a videojátékok, a befektetések világában és az üzleti marketingben is tetten érhető.
Több pszichológiai elmélet szerint is (pl. Ryan és Deci öndeterminációs elmélete vagy Baumeister és Leary közismert valahova tartozás elmélete) az embernek ugyanolyan alapvető szükséglete a közösséghez tartozás, a valahová tartozás érzése, mint például az éhség. Egészségesebbnek, boldogabbnak érezzük magunkat, ha egy (vagy több) támogató közösség (család, munkahely, barátok, sportcsapat, vallási közösség stb.) tagjai vagyunk; ha tudjuk, hogy baj esetén van kire számítanunk. Mások posztjai láttán úgy érezzük, kívül rekedtünk a közösségen, így sérül a valahová tartozás iránti vágyunk. A kitaszítottság ősi féleleméről van tehát szó, amire ráerősítenek a modern kommunikációs csatornák.
A FOMO tehát egyáltalán nem újkeletű félelem, sokkal inkább az emberiséggel egyidős egzisztenciális szorongások egyfajta modern kori megnyilvánulása. Az egzisztenciális szorongások olyan alapvető kérdések, amelyek a létezésünk, ember voltunk alapjait, miértjeit érintik. Például: Mi értelme az életemnek; számítok-e másoknak? – és így tovább. Jelenlegi ismereteink szerint ezekre a kérdésekre nem létezik egyetlen helyes válasz, mindenkinek saját magának kell(ene) megtalálnia a számára érvényes, elfogadható válaszokat, magyarázatot. Így az egzisztenciális szorongások változó intenzitással, de jellemzően végigkísérik életünket.
A FOMO leküzdése nem tűnik bonyolultnak: csak ki kell kapcsolni az okostelefonunkat, vagy törölni magunkat a közösségi oldalakról. Ez azonban csupán tüneti kezelés: a probléma okát, a vélt vagy valós kitaszítottságtól való szorongást nem szünteti meg.
Przybylski szerint a „gyógymód” egyszerű, ám megvalósítása embert próbáló feladat. A kulcs saját magunk megismerése. Ha tisztában vagyunk vele, mit akarunk az élettől, stabil az önképünk és az értékrendünk, van önbizalmunk, ismerjük saját magunkat és a képességeinket, akkor a „jaj, biztos éppen lemaradok valamiről” érzése automatikusan megszűnik, okafogyottá válik.
A FOMO-nak – mint szónak és mint társadalmi jelenségnek is – számos kulturális változata van. Mielőtt az amerikaiak felfedezték a FOMO-t, a szingapúriak már a kínai hokkien dialektusból átvéve kiasunak nevezték el saját változatukat, ami a kimaradástól való félelem mellett magában foglal mindenféle versengő, fukar vagy önző magatartást is.
A FOMO kifejezés olyan hasonló jelentésű szavak megszületését inspirálta, mint a FOBO, FOMOMO, MOMO, NEMO, SLOMO JOMO, FOJI és BROMO.
A FOBO mozaikszót is Patrick James McGinnis amerikai kockázatitőke-befektető és író alkotta meg, amikor a Harvard Business School hallgatója volt. A FOBO jelentése jobb lehetőségektől való félelem, és azt a bénultságot, blokkot okozó érzést foglalja össze egy szóban, amikor hiperglobalizált világunkban minden lehetségesnek tűnik, így bármikor jöhet egy jobb lehetőség, ami a korábbi választásunkat leértékelheti.
A ROMO a Reality of Missing Out rövidítése. Egy olyan mozaikszó, amely a koronavírus járvány idején született, és azt az érzést írja le, amikor tudjuk, hogy nem maradunk le semmiről.
A FOMOMO a The Fear Of the Mystery Of Missing Out rövidítése. A FOMOMO a FOMO egy szélsőségesebb esetére utal, amely akkor fordul elő, amikor a mobileszközünk használhatatlanná válik. Mivel meg vagyunk fosztva attól, hogy ellenőrizzük a közösségi média hírfolyamunkat, ezért automatikusan feltételezzük, hogy ismerőseink jobban érzik magukat, mint mi.
A MOMO a The Mystery Of Missing Out rövidítése, és azt a szorongást írja le, amely akkor foghat el bennünket, amikor barátaink nem tesznek közzé semmit a közösségi médiában, ami azt eredményezi, hogy megpróbáljuk kitalálni, hogy mi minden lehet az, amiről esetleg lemaradunk.
A NEMO a Nearly but not full Missing Out rövidítése, és azokra az emberekre utal, akik fenn vannak a közösségi oldalakon, de nem ellenőrzik azokat gyakran.
A SLOMO a Slow to Missing Out rövidítése, és arra a bár lassan, ám egyre inkább fokozódó érzésre utal, hogy kimaradunk valamiből.
A JOMO a Joy of Missing Out rövidítése, és a kimaradás vagy elérhetetlenség miatt érzett örömre utal. Annak hangoztatása, hogy az összes közösségi média és digitális eszköz leállítása boldogító lehet.
A FOJI a Fear Of Joining In rövidítése, és azt az érzést írja le, amikor félünk a közösségi médiában posztolni, mert attól tartunk, hogy senki sem reagál rá, vagy senki sem lájkolja majd.
A BROMO olyan esetekre utal, amikor a barátaink (tesók, brothers) szándékosan nem posztolnak például az éjszakai partyról csak azért, hogy mi nehogy kirekesztettnek érezzük magunkat