| Forster Gyula | |
| László Fülöp Elek festménye | |
| Született | 1846. december 21. Esztergom |
| Elhunyt | 1932. július 18. (85 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | |
| Nemzetisége | |
| Gyermekei | Forster Pál |
| Szülei | Forster János |
| Foglalkozása | |
| Tisztsége | Műemlékek Országos Bizottságának elnöke |
| Iskolái |
|
| Írói pályafutása | |
| Jellemző műfajok | értekezés, tanulmány |
| Fontosabb művei | A műemlékek védelme a magyar és külföldi törvényhozásban (1906) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Forster Gyula témájú médiaállományokat. | |

Pusztakéri báró Forster Gyula (Esztergom, 1846. december 21. – Budapest, 1932. július 18.) jogi és művészeti szakíró, az MTA tagja (1899–1904), az MTA Igazgatótanácsának tagja (1904-től), a Műemlékek Országos Bizottságának elnöke.
Forster János primatialis jószágkormányzónak fia. A gimnáziumba Esztergomban járt, ezután a pesti egyetemen végzett jogi tanulmányokat, majd a doktorátus elnyerése után 1869-től két éven át Párizsban tanult, a Collège de France-on. 1870-ben a közalapítványi ügyigazgatósághoz joggyakornokká nevezték ki. 1872-ben ügyvédi oklevelet kapott, de még ugyanebben az évben a vallás- és közoktatásügyi minisztériumba nyert beosztást mint fogalmazó dr. Hegedűs Lajos miniszteri tanácsos mellett. Később a képzőművészetekre, alapítványokra és műemlékekre vonatkozó ügyek vezetője, 1883. április 22-én miniszteri tanácsos lett, erről az állásáról azonban 1887. január 2-án lemondott. 1887 és 1911 között a Magyar Földhitelintézet egyik igazgatója volt. 1887. október 24-től a Műemlékek Országos Bizottságának alelnökeként, majd 1895-től elnökeként nagy része volt sok hazai műemlék helyreállításában és megmentésében. Másodelnöke volt az Országos Képzőművészeti Tanácsnak, elnöke az Erzsébet királyné-emlékbizottságnak. Tagja volt annak a kiküldött bizottságnak, amely 1906-ban II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai hamvait Törökországból hazahozta. 1891-től a Magyar Tudományos Akadémia archeológiai bizottságának tagja, 1899-ben az intézmény tiszteletbeli tagja, 1904-ben pedig az MTA igazgatótanácsának tagjává választották. 1904-ben a magyar bárói méltóságot és az örökös főrendiházi tagságot, 1911-ben pedig a belső titkos tanácsosi méltóságot nyerte. Nagy alapítványokat tett a hazai földművelést elmozdító munkák, egyháztörténeti monográfiák írása továbbá levéltári kutatások, valamint a magyar történeti tárgyú festészet elősegítése céljából.
Felesége szobi Luczenbacher Erzsébet (1854–1943) volt, akitől négy fiúgyermeke származott:
1932-ben húnyt el, sírja Esztergomban a szentgyörgymezői temetőben található, védett, a nemzeti sírkert része.