Hardcore techno

Hardcore techno

StíluseredetTechno – New beat
Kulturális eredet1990-es évek eleje Európa
HangszerekBillentyűs hangszerek, szintetizátor, dobgép
NépszerűségMérsékelten az 1990-es években
Társműfajok
Digital hardcore – Breakcore
Alműfajok
New Beat – Old-School – Happy hardcore – Makina – UK hardcore – Freeform hardcore – Hardcore Breaks – Gabber – Doomcore – Noisecore – Speedcore – Terrorcore – Frenchcore – Darkcore - Hardstyle - Uptempo

A hardcore az 1990-es évek elején kialakult elektronikus zenei stílus, amelynek mindenkori jellemzője a kompromisszummentes, agresszív és nyers hangzás, a négyszögjelűre torzított lábdob, és a gyors tempó (ami szélsőséges esetekben akár több száz BPM (felütés per perc) is lehet). A „hardcore”, mint leíró kifejezés az elektronikus zenében ugyanazt jelenti, mint más irányzatokban – az adott forma kiélezését a végletekig. Egyúttal gyűjtőfogalomként is szerepel a napjainkra megjelent nagyszámú, heterogén és változatos hangzású, egymással többszörösen fuzionált alstílusai számára.

A zene hangzása a felkészületlen hallgatóságnak gyakran sokkoló élményt nyújt. A folyamatos dinamikát a többnyire 4/4-es ütemben lüktető, durva dobok adják, amely dörgedelmes elegyet képez a szédítő sebességgel egymás után ismétlődő, tömény elektronikus és gyáripari hangmintákkal, és a szétszaggatott, csapkodó dobalátétekkel. Egyes alstílusokban gyakoriak a horror- és gengszterfilmekből, és más zenékből (rap, hiphop, ragga jungle) kölcsönzött vokális hangminták, míg más altípusok ettől jelentős eltéréseket mutatnak (lásd lejjebb). A hardcore-nak hasonló elnevezése ellenére eredetét tekintve semmi köze ahhoz a posztpunk zenei irányzathoz, amelyhez többek között a Minor Threat, D.O.A., vagy a Charged G.B.H. együttesek neveit kötik.

A hardcore techno története

Az elektronikus zenei forradalom a nyolcvanas évek végére a hangszerek jelentős technikai fejlődését eredményezte, ami a kor zenészeit addig nem felfedezett lehetőségek tárházával ruházta fel. Az új és olcsó eszközök bárki számára elérhetővé váltak, így a zene készítése többé már nem kötődött a professzionális, drága stúdiókhoz. A számos újdonsült technozenész számára így lehetőség nyílt új hangzásbeli irányvonalakat keresni, minden addig ismert zenei konvención túllépni. A hardcore techno olyan kísérletezések révén született meg, amelyekben a fő hangsúlyt a minden addiginál keményebb hangzásvilág kialakítása kapta. Keletkezési helye és ideje nem pontosan definiált, mivel különböző korai stílusok elegyeként jött létre, főként a techno/New beat európai térhódításának köszönhetően. Sokan a németországi Mescalinum United 1990-ben megjelent lemezét tulajdonítják az első hardcore lemeznek, mivel ez a zene már rendelkezett mindazon stílusjegyekkel, amelyek később a hollandiai hardcore-ra is jellemzőek voltak. Viszont az első komolyabb mozgalom már Hollandiából, az egymással folyamatosan versengő holland iparvárosokból (mindenekelőtt Rotterdamból és Amszterdamból) ered. Az első zenészek a futballszurkolók kemény magjának köréből kerültek ki. A huligáncsapatokba verődő fiatalok a stadionokon belül, s kívül egyaránt jobbak és keményebbek kívántak lenni az ellenfél táborának képviselőitől, így a szubkultúrájukban jelentős szerepet betöltő technozenében is. Az első holland hardcore lemez 1992-ben jelent meg Rotterdamban, a stílus legelső pionírjai, DJ Paul Elstak és DJ Rob által alapított Rotterdam Records égisze alatt. A zenébe épített, ellenfelet becsmérlő, gúnyos káromkodás-hangminták a torz, nyers és „savas” hangzású, dinamikus technóval a hardcore alapmotívumát adta meg. Mintegy válaszul erre, 1993-ban az amszterdamiak megalapították a Mokum Records-ot, amely kezdetben olyan meghatározó előadók lemezeit jelentette meg, mint a DJ Dano, The Prophet, Chosen Few, Hooihouse, Haardcore és Tellurian. Az európai történésekkel egyidőben az USA-ban is kezdett kibontakozni az új stílus, a New York-i Industrial Strength Records vezérének, Lenny Dee-nek köszönhetően.

Ami ezután következett, az sokak számára egy szempillantás alatt zajlott le. A friss energiával teli, lázadó stílus egyre népszerűbb lett, így gyorsan kommercializálták, és a nagy tömegek számára elérhetővé tették. A hardcore tehát kitört a házibulik és a focimeccsek béklyóiból, elindult világhódító útjára, végigsöpört egész Európán, és rendezvénycsarnokokat, arénákat töltött meg rajongókkal. Ebből alakult ki a ma gabber kultúra néven ismert jelenség.

Ebben nagy szerepe volt az ID&T-nek, egy holland partiszervező és lemezkiadó cégnek, amit három fiatal, amszterdami férfi, Irfan van Ewijk, Duncan Stutterheim és Theo Lelie alapított 1992-ben. Az ID&T alapításakor már mindhárman tapasztalt house, New beat, trance és techno partiszervezőknek számítottak, és erejüket azzal céllal egyesítették, hogy létrehozzák Hollandia legnagyobb elektronikus zenei rendezvényeit. Az első Thunderdome partit (aminek nevét egy Mad Max filmből kölcsönözték) 1992. június 20-án rendezték Thunderdome: The Final Exam címmel. A rendezvény koncepciója már akkor az volt, hogy a lehető legszélesebb közönség előtt prezentálhassák a hardcore-t.

Egy év múlva, 1993-ban elindult a Thunderdome CD sorozat, ami hosszú évekig a hardcore legfontosabb CD-jének számított, és aminek révén a hardcore távoli országokba is eljutott. Így például 1998-ban már az USA-ban is jelent meg Thunderdome CD, és az ID&T residens lemezlovasai több ízben is felléptek Los Angelesben. Az amerikai népszerűsítő hadjáratoknak végül az vetett véget, hogy addigra Európában a hardcore techno népszerűsége jelentősen visszaesett.

A kommersz holland hardcore felemelkedésével párhuzamosan a világ más részein számos kezdeményezés indult, amely megpróbált ellenszegülni annak a tendenciának, amely a hardcore-t egyszerű szórakoztatóipari termékké kívánta konvertálni. Az eredeti agressziójában valamelyest lefinomított, jól bevált sémákra épülő tömeghardcore helyett sok előadó még durvább, még gyorsabb, „fogyaszthatatlan” hardcore mellett állt ki. Már ebben az időben (1994-95-től kezdve) számos olyan vadhajtás keletkezett, ami termékenyítőleg hatott a kor elektronikus irányzataira, és mind inkább összekuszálta az addig jól definiálható hardcore fogalmát. Franciaországban a Laurent Hô vezette Epitèth Records köré szerveződő előadók indusztriális hardcore-ja jelentős potenciált jelentett, míg Angliában a Deathchant Records képviselte azt az alternatívát, amely komplexitásával, elsöprő dinamikájával új irányvonalat mutatott. Németországban az extrém zajosság és a gyorsaság vált dominánssá, amely sebesség még az amerikai, ún. New York hardcorét is gyakran felülmúlta. Ausztráliában a holland gyökerektől jórészt függetlenül kialakult jellegzetes 8 bites Amiga-hangzást számos kisebb label mellett a Newcastle-i Bloody Fist Records, és a Sydney beli Rage Records képviselte. Japánra a holland hardcore nagy hatással volt, és főleg a happy hardcore irányvonal mozgatta meg a tömegeket. A felgyorsított, rajzfilmszerű vokális hangmintákkal szemben számos előadó a szélsőségesebb speedcore felé fordult, amely durva, sűrű ipari hangzásával, máskor mély, telt szintetizátoraival mással össze nem téveszthető.

1998-ban a holland hardcore egy komoly arculatváltáson esett át. A producerek szakítottak az addigi hangzással, és egy új, lassabb irányzaton kezdtek el munkálkodni. Ez lett a newstyle. Ez olyan mértékben megosztotta a közönséget, hogy sokan inkább elfordultak a hardcore-tól, mintsem newstyle-t hallgassanak. A következő évben, a hardcore mélypontján az ID&T, aminek addigra több futó projektje is volt (Mystery Land, Inner City, Sensation, stb.), végül felhagyott a Thunderdome bulik szervezésével, és CD-k kiadásával. Ettől kezdve a stafétát más szervezőcsapatok vették át, mint például a Masters of Hardcore, akik nagyon sokban hozzájárultak ahhoz, hogy a hardcore végül ne tűnjön el a süllyesztőben.

Az ID&T végül 2001-ben újra beindította a Thunderdome projektjét, mely azonban addigra már elvesztette vezető szerepét. Bár a Thunderdome bulik máig Hollandia legnagyobb, legkedveltebb és legtöbb embert vonzó rendezvényei, a stílus alakulásába aligha tudnak beleszólni. Az évente egy alkalommal megjelenő válogatás CD-ik se sok vizet zavarnak.

Az 1999-es holland mélypont a világ minden tájára hatással volt. Olaszország kivétel, mert itt előtte is nagyon erős gabber bázis tevékenykedett (Hollandia után a második legnagyobb), amely képes volt alkalmazkodni a változásokhoz. Ezért aztán a hardcore központja időlegesen Olaszországba tevődött át, az olasz producerek lettek a newstyle éllovasai. Azok a holland DJ-k is, akik nem fordultak el a stílustól, elsősorban Olaszországban léptek fel. Végül 2002-re Olaszországban is hanyatlásnak indult a hardcore. Addigra azonban a holland szcéna kezdett felépülni a letargiából, és 2003-ra a hardcore újból hihetetlen virágzásnak indult. Ebben nagy szerepe volt zenekészítési technikák jelentős fejlődésének, és a newstyle-t egy jóval modernebb hangzású hardcore, a mainstyle váltotta le.

Alstílusok

Több, mint 30 éves történelme során a hardcore hatalmas utat járt be, és ezen út során egy egzakt, könnyen megfogható stílusból mára több tucat stílus gyűjtőfogalmává nőtte ki magát.
A hardcore-ba tágabb értelemben minden beletartozik, amit szélsőséges elektronikus zenének tekintünk. Már rég nem egy adott társadalmi rétegből kikerülő emberek alkotta szubkultúraként működik, hanem különböző csoportjai különböző utakon járva egy közös célért küzdenek, a határokat feszegetik, a legkeményebb, a leggyorsabb, a legsötétebb, a legelborultabb végleteket keresik, ki-ki a maga módján, a maga módszereivel. Éppen ezen okból kifolyólag a teljes elektronikus zenei spektrumban jelen van (sőt bizonyos fokig már azon is túllóg), így bármerről is induljunk el, ha elég mélyre ásunk a zenei underground világában, végül elkerülhetetlen, hogy ne a hardcore-nál lyukadjunk ki.

Amok ma már darkcore-t játszik saját számaival vegyítve. Natus Németországban top 10 előadóban van benne. Arkus P.-vel megalkották a Hardcore salsa című tribal számot, ami nem kis sikert hozott nekik 2004-ben és szerepeltek a top 10-ben.

Szubkultúra

A hardcore, azon belül is elsősorban a mainstream hardcore hallgatóit gabber-eknek szokás hívni. A „gabber” elnevezés a jiddis „khaver” szóból ered, amely mind a jiddis, mind a holland nyelvben barátot, havert, spant jelent. (Ha megfigyeljük, a mi „haver” szavunk is innen származik.) Ez a stílus underground mivoltára utal, a gabber-partyk kezdetben csak baráti összejövetelek, házibulik voltak. A house is innen kapta a nevét, ami ugyan távol áll a hardcore-tól, azonban a kilencvenes években Hollandiában minden házibuli-jellegű zenét ezzel az elnevezéssel illettek, így egy idő után a hardcore-ra a „gabber house” megjelölés terjedt el. Tévhit, hogy a gabberek a gabba stílus rajongói lennének, hiszen az nem több csupán, mint szlengesített formája a gabbernek, nem pedig egy különálló stílus.

Kezdetben a hardcore és a vele együtt kialakult gabber kultúra egyek voltak, azonban mára a hardcore – országok és társadalmi rétegek között húzódó határvonalakat is átszakítva – sokkal több emberhez szól, mint valaha. Így a hallgatóságának mára már csak egy bizonyos – ám jelentős – részhalmazát teszik ki a gabberek, akik azonban továbbra is a stílus élharcosainak számítanak, az ő fanatizmusuk nélkül valószínűleg a hardcore nem tarthatna ott, ahol tart.

A gabber kultúra jellegzetességei közé tartozik az egyedi öltözködésmód, táncstílus és a különféle üdvözlési formák. (Lásd illusztráció) Az öltözködési szokások kialakulásában a divat helyett az elsődleges irányadó szerepet a kényelem határozta meg, a fiatalok olyan ruhákba bújtak, melyek szabad teret biztosítottak a mozgásnak, így a sportos öltözködés vált dominánssá. Ezek közül is kiemelkedő jelentőséggel bír egy bizonyos sportcipő, a Nike Air Max Classic, mely az évek során a stílus igazi szimbólumává nőtte ki magát. Mindemellett fejüket rendszerint kopaszra nyírják, Australian melegítőket vagy éppen bomberdzsekit hordanak, pólóikon pedig általában valamelyik hardcore kiadó logója vagy egyéb hardcore-hoz köthető szlogen vagy embléma látható.

Mivel a hardcore eredete szorosan összeköthető az egymással szüntelenül rivalizáló holland futballklubok ultráival, a gabberek (elsősorban Hollandiában, Olaszországban és Ausztriában) jobbára mind a munkásnegyedek focihuligánjai közül kerültek – s mind a mai napig kerülnek – ki.

Tévhit, hogy a kopaszság, a bomberdzseki és a huligán-attitűd gyakran (fehérfűzős) Martens bakancsokkal és egyéb militarista, bonehead-ekre jellemző ruhadarabokkal párosul. Ez a félreértés gyakran okot ad arra, hogy a gabberekhez rasszista nézeteket társítsanak, azonban a hardcore egy minden ízében politikamentes és ellenes zene, a gabberek pedig elutasítják a fajgyűlölő eszméket. (Részletesebben lásd a Filozófia bejegyzésnél)

Filozófia

A hardcore lételeme a lázadás, a konvenciók felrúgása, melyek alól sok esetben a saját maga által felállított szabályok sem számítanak kivételnek. Tekinthetünk rá úgy is, hogy tulajdonképp egyfajta életfelfogást képvisel, melyben a zene és annak szeretete kiemelkedő fontossággal bír, a gabberek életében a hardcore minden mással szemben prioritást élvez.

A hardcore party alapkoncepciója megegyezik a más techno irányzatokéval, tőlük csupán hangzásában, a kifejezés módjában és intenzitásában különbözik. Lényege, hogy „a monoton ritmusokon alapuló gépzene, a számítógép teremtette képi világ és a kemikáliák” által létrejött sajátos valóságban az emberek együtt táncolnak egész éjszaka. A hardcore party a hétköznapokban felgyülemlett túlnyomásnak és az információs túlterheltség okozta stressznek a gyors és hatékony lerázását kínálja. A szélsőségessége tisztán a zenei, illetve a művészeti szférára korlátozódik. Egyetlen „ideológiája az ideológiamentesség” – a faji, politikai, vallási nézetektől való mentesség. A hardcore bakelitek és CD-k borítói gyakran ábrázolnak torz szörnyalakokat, kietlen ipari tájakat, lerombolt épületeket, erőszakos rendőr-huligán összecsapásokat, fegyvereket és harckocsikat. Viszont ezek a háborús, temetői, „sátánista” motívumok „nem hordoznak semmiféle etikai vagy ideológiai tartalmat, ezek kizárólag a zenéjük sokkoló voltára vonatkozó tréfás allúziók.” A számcímek és vokális betétek témái gyakran forognak a szex, az erőszak, a kábítószerfogyasztás és az öntömjénezés körül. A szövegek nagyrészt azért szólnak ezekről, mert egy ilyen felhőtlenül tomboló partyzenéhez nem illik más; az erőszakos hangvétele pedig csupán feszültséglevezető szerepet tölt be. Emellett egy önirónikus stílusról van szó, aminek egyik alapkoncepciója az, hogy őt magát nem kell feltétlenül komolyan venni. Tevékenységük „emberellenes” minősítésének kivédése végett a gabberek demonstratíve hangsúlyozzák kötődésüket a pozitív gondolkodáshoz, mely az egész technokultúrára jellemző. Hogy távoltartsák maguktól a bajkeverő, veszélyes elemeket, a hardcore bulikon gyakran egy olyan dresscode van érvényben, ami megtiltja a leghírhedtebb huligán-márkák, önkényuralmi jelképek és futballcsapat-logók viselését, az erőszakos viselkedéssel szemben pedig zéró toleranciát hirdetnek. A lemezeken, weboldalakon az olykor bélyegző formájában megjelenő jelszó: „United Gabbers Against Racism and Fascism” jelentése nem igényel bővebb magyarázatot.

A hardcore többnyire instrumentális zene, a kevés vokális hangmintának többnyire nem üzenetközvetítő szerepe van. Inkább olyan apró „csomagoknak” tekinthetők, amelyek egymás után hurkolva, folyamatosan ismétlődve beleépülnek az elektronikus zajhalmazba, és a tudatalattira hatva fejtik ki euforizáló hatásukat. A zene mindenki számára „egyénileg értelmezett, s így az egyén számára tökéletes projekciós eszköz, hogy hangulatait, örömeit, bánatait belevetítse, miközben a hatására […] különleges élményt tapasztalhat meg.” Léteznek viszont politikai célzattal „mesterségesen” létrehozott formációk, amelyek hangzásilag szoros kapcsolatban vannak ugyan a hardcore-ral, de itt a zenei brutalitást mintegy médiumként felhasználva igyekeznek agitatív szövegeiket a közönséghez eljuttatni. Típusos példa erre a digital hardcore stílus, amely a punk és az extrém elektronika fúziójaként anarchista, baloldali nézeteket közvetít.

A hardcore Magyarországon

Magyarországon a hardcore megjelenése pár évvel későbbre datálódik, mint a nyugat-európai országokban. Az első importok 1993 végére, 1994 elejére tehetők, azonban ismertté csak az 1995-ös német happy hardcore vonal térhódítása révén vált. Ennek következtében a tiszavirág életű happy hardcore őrület hanyatlása után Magyarország szinte teljesen elszigetelődött, ami a még kialakulóban lévő magyar hardcore szcénára rendkívül rossz hatással volt. Így jelenleg Magyarországon a hardcore igen kis rajongótáborral rendelkezeik.

Kapcsolódó szócikkek

További információk

Jegyzetek

  1. 1 2 3 4 5 W. J. Bockie és D. J. Fever (1995): Technó – a jövő kultúrája. Brulion, 27: 99–127
  2. ↑ [PCP 006] Mescalinum United - Reflections Of 2017 (Planet Core Productions, 1990)
  3. ↑ [ROT001] Euromasters - Amsterdam Waar Lech Dat Dan? (Rotterdam Records, 1992)
  4. ↑ [RIN3 / SIN0-5] D'Spyre - Stairway To Eternity… (Ruff Intelligenze, 1997 / Supreme Intelligence, 1998)
  5. ↑ [BABY021] The Dark Raver & DJ Vince - Intelligent Hardcore (Babyboom Records, 1997)
  6. ↑ Ugyanez a félreértelmezési baki figyelhető meg a rave és a raver fogalmak kapcsán is, ahol a happy hardcore-t keverték össze az annak helyt adó rendezvénytípus elnevezésével.
  7. 1 2 3 MONDO 2000 (1993). Idézi: Horkay Anita (1999): Screenagerek - A techno-kultúra megjelenési formái a mai Magyarországon. MTA PTI Etnoregionális Kutatóközpont Munkafüzetek 67., Budapest
  8. ↑ https://www.facebook.com/harddance.hu Facebook oldal