Gadolínium

64 európium ← gadolínium → terbium
-
↑
Gd
↓
Cm
   
               
               
                                   
                                   
                                                             
                                                               
   
64
Gd
Általános
Név, vegyjel, rendszám gadolínium, Gd, 64
Latin megnevezésgadolinium
Elemi sorozatlantanoidák
Csoport, periódus, mező ?, 6, f
Megjelenésezüstfehér
Atomtömeg157,25(3)  g/mol
Elektronszerkezet[Xe] 4f7 5d1 6s2
Elektronok héjanként2, 8, 18, 25, 9, 2
Fizikai tulajdonságok
Halmazállapotszilárd
Sűrűség (szobahőm.)7,90 g/cm³
Sűrűség (folyadék) az o.p.-on7,4 g/cm³
Olvadáspont1585 K
(1312 °C, 2394 °F)
Forráspont3546 K
(3273 °C, 5923 °F)
Olvadáshő10,05 kJ/mol
Párolgáshő 301,3 kJ/mol
Moláris hőkapacitás(25 °C) 37,03 J/(mol·K)
Gőznyomás (számolt)
P/Pa1101001 k10 k100 k
T/K183620282267257329763535
Atomi tulajdonságok
Kristályszerkezethexagonális
Oxidációs szám1, 2, 3
Elektronegativitás1,20 (Pauling-skála)
Ionizációs energia 1.: 593,4 kJ/mol
2.: 1170 kJ/mol
3.: 1990 kJ/mol
Atomsugár180 pm
Atomsugár (számított)233 pm
Egyebek
Mágnességferromágneses
Elektromos ellenállás(sz.h.) (α, poly)
1,310 µΩ·m
Hővezetési tényező(300 K) 10,6 W/(m·K)
Hőtágulási tényező(100 °C) (α, poly)
9,4 µm/(m·K)
Hangsebesség (vékony rúd)(20 °C) 2680 m/s
Young-modulus(α módosulat) 54,8 GPa
Nyírási modulus(α módosulat) 21,8 GPa
Kompressziós modulus(α módosulat) 37,9 GPa
Poisson-tényező(α módosulat) 0,259
Vickers-keménység570 MPa
CAS-szám7440-54-2
Fontosabb izotópok
Fő cikk: A gadolínium izotópjai
izotóp természetes előfordulás felezési idő bomlás
mód energia (MeV) termék
152Gd 0,20% 1,08E+14 a α 2,205 148Sm
154Gd 2,18% Gd stabil 90 neutronnal
155Gd 14,80% Gd stabil 91 neutronnal
156Gd 20,47% Gd stabil 92 neutronnal
157Gd 15,65% Gd stabil 93 neutronnal
158Gd 24,84% Gd stabil 94 neutronnal
160Gd 21,86% 1,3E+21 a β-β- nincs adat 160Dy
Hivatkozások

A gadolínium fémes tulajdonságú kémiai elem, rendszáma a periódusos rendszerben 64, vegyjele Gd. A lantanoidák közé tartozó ritkaföldfém.

Története

1880-ban Jean Charles Galissard de Marignac svájci kémikus fedezte fel spektroszkópiai módszerrel, mikor didímium és gadolinit spektrumában addig ismeretlen elemre utaló vonalakat észlelt, majd 1886-ban szamarszkitból sikerült az új elem oxidját elkülönítenie. Ugyanebben az évben Paul Émile Lecoq de Boisbaudran francia kémikus szintén kivonta ezt az anyagot a gadolinit nevű ásványból, mely nevét felfedezőjéről, Johan Gadolin finn kémikusról kapta, és akiről így az új elem kissé szövevényesen ugyan, de el lett nevezve. A felfedezést kerekké Georges Urbain francia kémikus tette azzal, hogy 1935-ben a fémet elemi formában gadolínium-oxidból előállította. A felfedezést Galissard de Marignac-nak tulajdonítják, mivel tisztában volt azzal, hogy új elemre talált, és az általa elkülönített anyag ennek az oxidja lehet.

Előfordulása

Reaktivitása miatt a természetben elemi állapotban nem fordul elő. Gazdaságosan kitermelhető mennyiségben monacit és bastnäsit ásványokban található, a gadolinit azonban csak nyomokban tartalmazza. Koncentrációja a földkéregben 5.9 ppm.

Fizikai tulajdonságai

Gadolínium

Ezüstös színű, lágy, könnyen megmunkálható fém. Alacsony hőmérsékleteken a szoros illeszkedésű hexagonális rácsszerkezetű módosulata a stabil, amely hevítés hatására 1235 °C-on tércentrált köbös ráccsá alakul át. Több nagy nyomáson létrejövő módosulata ismert.

A gadolínium 1,083 K kritikus hőmérséklet alatt I. típusú, a BCS-elmélettel leírható konvencionális szupravezető. A kritikus hőmérsékletet átlépve ferromágnesessé válik, amely a lantanoidákra jellemzően összetettebb a szokványos mágneses viselkedésnél. Egészen a 240 K-en bekövetkező spin-reorientációs hőmérsékletéig a torzult, ún. nem-kollineáris ferromágneses módosulata a stabil. E hőmérséklet felett a hexagonális rács C tengelyével kollineáris mágneses momentumú ferromágneses szerkezet jellemzi. A Curie-hőmérséklete 292.5 K (19.3 °C), efelett erősen paramágnesessé válik ( = 0.12).

A gadolínium magnetokalorikus hatást mutat, mágneses térbe kerülve felmelegszik, onnan kilépve pedig lehűl. A gadolíniumnak a legnagyobb a termális neutronelnyelési hatáskeresztmetszete az összes természetes elem közül (49 000 barn), amiért a 157-es izotópja a felelős a maga 254000 barn keresztmetszetével.

Kémiai tulajdonságai

Fémpor formájában tűz- és robbanásveszélyes. Levegőn, főleg nedvesség jelenlétében korrodál. Keletkező oxidja nem képez zárt, felületet védő réteget, ami megállítaná a további oxidációt.

4 Gd + 3 O2 → 2 Gd2O3

A vizet hidrogénfejlődés közben bontja, mialatt gadolínium(III)-hidroxid keletkezik.

2 Gd + 6 H2O → 2 Gd(OH)3 + 3 H2

Halogénekkel reagál, a keletkező GdF3, GdCl3, GdBr3 fehér, a GdI3 sárga.

2 Gd + 3 X2 → 2 GdX3

Ismert kétértékű jodidja is, gadolínium(II)-jodid, amely ferromágnesessége mellett kolosszális mágneses ellenállású.

Vizes savak színtelen Gd(III) nonaakva komplex képződése mellett oldják.

2 Gd + 3 H2SO4 + 18 H2O → 2 [Gd(H2O)9]3+ + 3 SO42- + 3 H2

Felhasználása

A globális gadoliniumpiac becsült keresleti oldala 2010-ben 1400 t volt, a kinálat beszűkülése a közeljövőben nem várható. Ezen új technológiák előretörése változtathat, ilyennek tartják a magnetokalorikus hűtést, vagy a szilárd oxid üzemanyagcellát (solid oxide fuel cell, SOFC).

Jegyzetek

  1. ↑ Harry H. Binder: Lexikon der chemischen Elemente, S. Hirzel Verlag, Stuttgart 1999, ISBN 3-7776-0736-3.
  2. ↑ http://link.aps.org/doi/10.1103/PhysRevB.75.014103
  3. ↑ Efthimios Kaxiras (2003). Atomic and electronic structure of solids. Cambridge University Press. 283. o. ISBN 0521523397.[halott link]
  4. ↑ Jackson, Mike (2000). "Wherefore Gadolinium? Magnetism of the Rare Earths" (PDF). IRM Quarterly. 10 (3). Institute for Rock Magnetism: 6. 2017. július 12. dátummal az eredeti (PDF) címről archiválva. Hozzáférés: 2012. február 9.
  5. ↑ kollineáris: egy egyenesre illeszkedő
  6. ↑ Rau, C., Eichner, S.: Phys. Rev. B 34, S. 6347–6350 (1986).
  7. ↑ http://www.osti.gov/bridge/purl.cover.jsp?purl=/859038-XMb3fH/859038.pdf
  8. ↑ http://www.mendeley.com/research/gdi2-new-ferromagnetic-excitonic-solid/
  9. ↑ Chatterjee, A., Maslen, E. N., and Watson, K. J. (1988) The Effect of the Lanthanoid Contraction on the Nonaaqualanthanoid( III) Tris(trifluoromethanesulfonates. Acta Crystallogr., B 44, 381.
  10. ↑ U.S Department of Energy, Critical Materials Strategy Dec. 2011 http://energy.gov/sites/prod/files/DOE_CMS2011_FINAL_Full.pdf Archiválva 2012. február 27-i dátummal a Wayback Machine-ben
  11. ↑ "Archivált másolat". 2011. december 31. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2012. január 13.
  12. ↑ "Archivált másolat". 2011. október 27. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2012. január 30.
  13. ↑ http://www.guardian.co.uk/technology/2006/dec/14/energy.insideit