Gertrúd (más írásmódja alapján Gertrudis, származása révén ismert ragadványneve az Andechsi vagy Merániai Gertrúd, németül: Gertrude von Andechs-Meranien; 1185 körül – Pilis hegység, Magyar Királyság, 1213. szeptember 28.), magyar királyné 1205 és 1213-as meggyilkolása között II. András király első feleségeként. Az uralkodó távollétében régensként kormányozta a középkori Magyar Királyságot. Gyermekei között van „a második honalapító” jelzővel is illetett IV. Béla, valamint az Európa-szerte ismert Szent Erzsébet is.
Szüleinek összesen nyolc (egyes feltételezések szerint kilenc) gyermeke született, akik közül Gertrúd lehetett az egyik legfiatalabb. Fivérei voltak: Ottó, a merániai hercegi cím örököse, aki első felesége révén a burgundi palotagrófi címet is viselt; a leginkább a bambergi császárdóm átépítéséről ismert Ekbert püspök, akit másik fivérével, Isztria őrgrófjával együtt a német királyi cím birtokosának, Sváb Fülöpnek a meggyilkolásával vádoltak. Rajtuk kívül egy további fivére volt még: Berthold, aki Ekberthez hasonlóan szintén egyházi pályára lépett, majd követte húgát a Magyar Királyságba és kalocsai érsek lett.
Gertrúd leánytestvérei között volt a híres szépség, Ágnes, aki ugyan formálisan II. Fülöp Ágost felesége, és így francia királyné lett, ám mivel az hivatalosan sosem vált el második hitvesétől, így az egyház nem ismerte el frigyüket, a király pedig külön vált tőle, majd nem sokkal ezt követően el is halálozott. Leánytestvére volt még a szentéletű hercegnő, Hedvig, Szakállas Henrik lengyel fejedelem szentté avatott hitvese; valamint Matild, aki apáca lett. Egyes történészek egy további leányt is tulajdonítanak IV. Bertoldnak, aki a feltételezések szerint a szerb Nemanjić-dinasztia egy tagjával köthetett házasságot.
Gertrúd apja gyermekeit mind magas rangú, befolyásos európai uralkodóházak tagjaival kívánta összeházasítani, hogy ezzel is erős szövetségeket kovácsoljon saját maga és családja számára. Mivel egyszerre volt az Isztria és Krajna területeinek őrgrófja, így feltehetően közös volt az érdeke Velencével szemben András horvát–dalmát herceggel. A herceg III. Béla magyar király második fia volt, Imre király testvéröccse, akivel rendszeres összetűzésekbe kerültek András lázadásai miatt. Bár nem bizonyos, a történeti hagyomány szerint Gertrúd és András házasságára 1200 körül kerülhetett sor, még Imre uralkodása idején.
Mivel 1203-ban a herceg ismét fellázadt fivére ellen, ám a felkelést a király leverte, így Andrást elfogták és feleségét hazaküldték. Imre király nem sokkal ezt követően, 1204 novemberében elhunyt. A trónt Konstancia királynétól született egyetlen gyermeke, III. László örökölte, ám kiskorúsága miatt a kormányzást és az ifjú gyámságát András kapta. A Gertrúddal szembeni ellenérzettet jól tükrözi, hogy személyét tették felelőssé az 1203. évi lázongásokért, sőt még a gyermekkirály bécsi udvarban történt korai haláláért is. III. László elhunyta után András mint király vette át az ország irányítását, Gertrúd pedig ekkor, 1205 körül térhetett vissza a Magyar Királyságba, immáron mint magyar királyné. Az új királyné pártfogolta fivérét, a fiatal Bertholdot, akit annak ellenére segített a kalocsai érsekség élére juttatni, hogy az ifjú kinevezését csekély tudása miatt III. Ince pápa is ellenezte. A magyar udvar emellett menedéket biztosított a királyné másik két fivére számára is, akiket a német király, Sváb Fülöp 1208-as meggyilkolásával vádoltak. A király távollétében Gertrúd a kor királynéi szokósaitól eltérően régensként vitte az ország ügyeit: leánya későbbi domonkos rendi életrajzírója szerint „úgy kormányozta az országot mint egy férfi”.
Házasságából összesen öt gyermek született: elsőként (Anna) Mária 1204 körül, aki később a bolgár cár, II. Iván Aszen felesége lesz; őt követte 1206-ban a trónörökös és ifjabb magyar király, Béla; egy évre rá, 1207-ben a későbbi türingiai tartománygróf felesége, a szentéletű Erzsébet hercegnő; 1208-ban a névleges halicsi király, Kálmán; végül 1210 körül a legkisebb gyermek, András herceg, aki a Kilikiai Örmény Királyság trónjának várományosa lett I. Leó örmény király leánya és örököse, Izabella jegyeseként, ám a házasságra végül nem került sor. Mindezek ellenére Gertrúd életéről és személyéről keveset tudunk. Annyi azonban bizonyos, hogy 1213. szeptember 28-án a királynét tisztázatlan körülmények között, ismeretlen indítéktól vezérelve meggyilkolták. Nyughelye a mai Pilisszentkereszten található ciszterci apátságban volt.
A legelfogadottabb nézet szerint II. András 1213 szeptemberének végén hadjáratra indult a Halicsi Fejedelemségbe. Szeptember 28-án Gertrúd és kísérete, köztük fivére, Berthold kalocsai érsek, valamint a vendégül látott VI. Lipót osztrák–stájer herceg vadászatot tartott. Az esemény során a magyar főurak egy csoportja összeesküdött a királyné ellen és sátrában lekaszabolta. Bár nincs bizonyosság róla, széles körben elfogadott, hogy a vadászatra és így magára a gyilkosságra a Pilis hegységben került sor. Egyéb helyszínként említik még későbbi források az esztergomi királyi várat és a Bodrogköz területét. Széles körben elfogadott az a nézet is, hogy a királyt a halicsi hadiút mentén fekvő, Zemplén vármegyeiLeleszen (ma Szlovákia) érte felesége halálának híre. Az erről beszámoló követ egyes források szerint magával vitt valamit a meggyilkolt királynéból állítása igazolásaként, és a leleszi prépostság alapító levelének királyi megerősítésében is szerepel egy állítás arról, hogy Gertrúd egy részét itt helyezték el.
A merényletet elkövetők és az összeesküvők pontos személye, egyúttal indítékuk sem bizonyos. Tőre fia Péterről tudjuk biztosan, hogy a királyné gyilkosa volt, őt az eset után karóba húzva kivégezték. Azonban ellent mondanak a források arról, hogy a gyilkosságot elkövetők között volt, vagy részt vett az összeesküvésben Kacsics nembeli Simon és fivére, Mihály, az ország nádora, Bárkalán nembeli Bánk, valamint az ő veje, Simon, továbbá az esztergomi érsek, János. Az érsekről származik az az anekdota is, amely szerint a merényletet kitervelőknek küldött „Reginam occidere…” kezdetű kétértelmű latin üzenetében a vesszők és a hangsúly megváltoztatásával a gyilkosság támogatása és szigorú tilalma is kiolvasható.
A királyné meggyilkolásának valószínűleg több oka is lehetett: egyesek szerint a magyar fűurak irigysége a Gertrúd által pozícióba emelt német udvaroncok irányába, ahogyan az összeesküvők személyes sértettsége is közrejátszhatott a gyilkosságban. Egyes későbbi források beszámolnak arról, miszerint a királyné fivére megbecstelenítette Bánk nádor feleségét, ám korabeli források erről nem írnak, ahogyan azt is bizonyosan tudjuk, hogy Bánkot nem találták bűnösnek és több magas pozícióra is kinevezték a merényletet követően. Annyi bizonyos, hogy a sok spekuláció és bizonytalanság ellenére Gertrúd királyné meggyilkolása a magyar történelem egyik legismertebb merénylete lett. A gyilkosság híre körbejárta a 13. század eleji Európát, aminek ékes bizonyítéka, hogy halálhírét mintegy öt tucatnyi külföldi forrásban is említik vagy elbeszélik.
