
A hangtechnika az elektroakusztika egyik részterülete. Témakörébe tartozik mindama műszaki szerkezetek, eljárások, berendezések, készülékek kivitelezése, üzemben tartása illetve vizsgálata, amelyeknek valamilyen kapcsolatban állnak a hanggal. Hangtechnikai eljárásnak nevezünk minden olyan műszaki módszert, amely a hangtechnika által, a kitűzött akusztikai vagy elektroakusztikai cél megvalósítását teszi lehetségessé.
A hangtechnikai készülékek négy csoportba sorolhatóak, az egyes készülékek és tartozékok rendeltetése valamint célja alapján:
Ezen csoport része minden olyan eszköz és készülék, amely az időben folyamatos, megszakítás nélküli, ún. "egyenes" hangátvitelt vagy hangközvetítést szolgál. Ezeknek három fajtája van:
Ebbe a csoportba tartoznak mindazon hangtechnikai készülékek vagy berendezések, amelyeknek elsődleges rendeltetése a hangműsorok rögzítése és visszaadása, valamint közvetítése. Ezen készülékfajták túlnyomó része az időben megszakított, ún. "tárolt" hangátvitelt vagy hangközvetítést szolgálja. Ezek is három csoportra oszthatóak:
A műsorforrások felosztásánál nem soroljuk ide a hangtechnika szempontjából csak másodlagos jellegű, s nem kifejezetten hangközvetítő műsorforrást, a televízió-készüléket és a telefont.
Ezen csoport részei a hangrögzítés és a műsortárolás folyamatában döntő jelentőségű jelhordozók, amelyek a lemezjátszók és mágneses hangrögzítők kiegészítő tartozékainak tekinthetők azon kiegészítéssel, hogy működésük és használatuk enélkül elképzelhetetlen. Fajtáik:
Az ide sorolható segédeszközök és tartozékok fajtái megszámlálhatatlanul sokfélék lehetnek. Néhány példa a teljesség igénye nélkül:
Egy rendezvény hangosításához nem elegendő egy mikrofon és egy hangfal, egy hangosítástechnikai rendszer több egységből épül fel.
Itt tartózkodnak azok a személyek, akiknek a hangját el kell juttatnunk a hallgatóság felé. Énekhang és akusztikus hangszer esetében mikrofonnal, elektromos hangszereknél -bizonyos esetekben(!)-vonalbemenettel is felvehetjük a jelet.
Kábelezés szempontjából a keverőpultot célszerű lenne a színpad mellett elhelyezni, de kezelőjének is hallania kell, amit a közönség hall. Ez azt jelenti, hogy a keverőpult a hallgatóság sorai között, vagy azok mögött helyezkedik el. De gondoljunk bele, hogy egy kis együttes hangosításához is mennyi kábel kell, attól függően, hogy a keverő milyen messze van a színpadtól és a végerősítőtől. Mindemellett a kábel nincs biztonságban a taposástól sem. A színpad-keverő távolságot csoportkábellel hidalhatjuk át. Az eszköz hideg- és melegpontjai is, de a csoportkábel egésze is le van árnyékolva, továbbá a gumiborítás képes védelmet nyújtani a taposás – és bizonyos fokig más mechanikai hatások ellen. Így látszólag csupán egy – bár kicsit vastagabb – kábel fut a színpad és a keverőpult között.
A csoportkábel vezetékei a keverőpultnál ágaznak szét. Ez az eszköz azonban nem csak bemeneti csatornákkal rendelkezik, hanem kimenetekkel is. Ezek a kimenetek szinte minden keverőpultnál mások, ezért ezen szócikk most csak a legfontosabbakról tesz említést, amelyek – a legegyszerűbb berendezések kivételével – minden keverőpulton megtalálhatók:
A hangszórók a színpad mellett/előtt vannak elhelyezve. Ezekhez közel van a végerősítő, ami meghajtja a hangfalakat. Kivéve az aktív hangfalak esetében, amelyek nem szorulnak végerősítésre (az erősítőfokozat integrálva van). A csoportkábel visszajövő csatornáira köthetjük rá a főhangerő jobb és bal csatornáját, a végerősítőt pedig a színpad mellé helyezzük el.
A színpadon lévő hangszórók (általában lábmonitorok) megszólaltatásához külön végerősítő használata szükséges. Erre a csatornára általában az ének érkezik, de más akusztikus hangszereket is szokás kiküldeni a monitorútra (ilyenkor a keverőre már több AUX kimenet szükséges), hogy a zenész hallja a saját játékát. Vigyázni kell, hogy elkerüljük a gerjedést.