Heket

Heket
Heket antropomorf ábrázolása II. Ramszesz abüdoszi templomában
Heket antropomorf ábrázolása II. Ramszesz abüdoszi templomában
Vallásókori egyiptomi
Hieroglifa
Hq
t
I7
Szerepea szülés istennője
Nemnő
KultuszhelyHerwer
Szent állatbéka
A Wikimédia Commons tartalmaz Heket témájú médiaállományokat.

Heket (ḥq.t) az ókori egyiptomi vallás egyik istennője. A magzat méhbeli fejlődéséért volt felelős, segédkezett a szülésnél is. Kultusza már a korai dinasztikus időkből kimutatható; II. dinasztia idején élt, Heluánban eltemetett magas rangú személyek nevében szerepel Heket neve. A korai időkből előkerült békaszobrok valószínűleg őt ábrázolják. A Piramisszövegek is említik, itt a királyt segíti az ég felé vezető úton; a szüléssel összefüggésben először a Westcar-papiruszon szerepel, mint az V. dinasztia első három királyának, Ruddzsedet fiainak születését meggyorsító istennő. A „Heket szolgái” kifejezés, szintén ebből az időből, talán bábákra utalt.

Nevének kiejtése körülbelül *Ḥaqā́tat lehetett középegyiptomi nyelven, innen eredhet későbbi görög megfelelője, Hekaté (Ἑκάτη) neve. Gyakran tartották Hnum feleségének.

Ozirisz és Ízisz története szerint mint a szülés utolsó perceinek istennője, ő lehelt életet az újszülött Hórusz testébe. Ahogy Hórusz születését egyre inkább összefüggésbe hozták Ozirisz feltámadásával, Heket is egyre inkább a feltámadással kapcsolatos istennő lett. Innen ered, hogy amulettjein megjelent az Én vagyok a feltámadás felirat, ami miatt később a korai keresztények is használták.

Ikonográfiája

Békaként vagy békafejű nőként ábrázolták, amulettjein az előbbi, templomokban az utóbbi ábrázolás volt szokásban. Amulettként az Újbirodalomtól kezdve jelenik meg alakja.

Kultusza

Kultuszának központja Herwer volt (talán a mai Hur településsel azonos, el-Asmunein közelében), de megjelenik mások templomaiban is, ábrázolják például I. Széthi abüdoszi templomában. I. e. 300 körül még létezett kultusza, ekkor említik Petozirisz sírjában.

Jegyzetek

  1. ↑ Erman, Adolf & Grapow, Hermann, ed. (1971). Wörterbuch der Aegyptischen Sprache (óegyiptomi és német nyelven). Im Auftrage der Deutschen Akademien. Berlin: Akademie Verlag.{{cite book}}: CS1 karbantartás: ismeretlen nyelvkód (link) CS1 karbantartás: több név: szerkesztőfelsorolás (link) , p.169
  2. ↑ Toby A. H. Wilkinson, Early Dynastic Egypt, Routledge, 1999. p.286
  3. 1 2 3 Richard Wilkinson: The Complete Gods and Goddesses of Ancient Egypt. London, Thames and Hudson, 2003. ISBN 978-0-500-05120-7, p.229
  4. ↑ Paul McKechnie & Philippe Guillaume: Ptolemy II Philadelphus and His World. Leiden: Brill, 2008. page 133.
  5. ↑ Arthur Cotterell, The Macmillan Illustrated Encyclopedia of Myths & Legends, Macmillan, 1989. p.213
  6. ↑ Louise A. Shier, "The Frog on Lamps from Karanis," in Medieval and Middle Eastern Studies (Brill, 1972), p. 357 online.
  • Ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap