Az Inca Roads Frank Zappa 1975-ös, One Size Fits All című albumának nyitószerzeménye. A lemez leghosszabb száma (8:45); és Zappa egyik legelismertebb, ikonikus kompozíciója. A gyors, összetett zenei részeket különös szöveggel, izgalmas szólókkal és lendületes tempóval kombinálja.
Műfaját tekintve egy kortárszenei kamaramű, amelynek eljátszása bármely világszínvonalú kamarazenekarnak becsületére válna, mert hihetetlenül nehéz szólamok vannak benne. Egy kamarazene, melynek szólistái a kitűnő George Duke, aki billentyűs hangszereken játszik, és ezt az egészen nehéz énekszólamot is ő énekli, aztán Ruth Underwood, aki ütőshangszereken játszik, többek között a marimbát kezeli, és szintén szólista maga Zappa, aki beszél ebben a számban, vokálozik, és azt a gyönyörű gitárszólót is ő játssza. Mind a hárman, és természetesen a kísérőzenészek is, lenyűgöző hangszeres tudásról tesznek tanúbizonyságot.
Azt a szólót tényleg nagyon, nagyon szerettem. A One Size Fits All nagyon fontos lemez volt számomra, ezt a dalt pedig különösen szerettem. A borítón az állt, hogy a szám nagy részét egy Los Angeles-i tévéstúdióban vették föl, a szóló pedig egy Helsinki koncertről, Finnországból származik. Hallottam, hol volt a vágás, és azt gondoltam: "Ez hihetetlen!" Ahogy ezt a két elemet kombinálta, az egyik legklasszabb dolog volt amit életemben hallottam.
A darab alapvetően három részből áll, ezeken belül találjuk meg a következő alegységeket:
A darab egy nagyon jellegzetes ritmusképlettel indul, ez határozza meg az első rész alaplüktetését és tempóját, efelett mint kíséret felett hangzik el énekszólam. A dal lendülete többször megtorpan, szöveg-inzertek szakítják meg, hogy az alapritmus lüktetése és az énekdallam aztán mégis továbbvigye a számot. A teljes (viszonylag rövid) dalszöveg elhangzik, ami után megszólal a jellegzetes főmotívum (1:44), ennek ritmusképlete a nyitó képleten alapszik, a gyors dallamot marimba és a billentyű adja (és fuvola).
A darab jellegzetes eleme a jellemzően hosszú, egy lassú kíséret felett játszott gitárszóló, amiből egy „kórusrész” (4:37) vezet vissza az eredeti dalszerkezethez, azaz a harmadik részhez
A harmadik rész az első részben megismert motívumokat – főleg az énekdallamot – variálja és dekonstruálja. A főmotívum (5:10) után (idézet Vedres Csaba elemzéséből):
(…) következik az ének-téma, diminuálva (5:28). A diminúció azt jelenti, hogy a zenemű ritmusarányai megmaradnak, de minden ritmusegység eggyel vagy kettővel kisebb lesz. Tehát ahol a darab elején negyedet hallottunk, ahelyett nyolcadot játszanak, ahol nyolcadot hallottunk, ahelyett tizenhatodot, és így tovább, ami azt jelenti, hogy időben akár a felére vagy a negyedére összezsugorodik az adott zenei rész.Zappa a középsőben, tehát a második sebességben nem játssza még ki az összes kártyáját. Az éneknek az első változata következik, először éneken, csak egy kis részlet, de ebben a diminuált, azaz gyorsított formában, és ezt követi, szintén ennek az éneknek a hangszeres változata, szintén diminuálva (5:42). Fokozza viszont már a szintetizátor-témát is, ugyanezzel a diminuáló elvvel, ezt is bekapcsolja kettes sebességbe. És hogy a kettes sebességbe teljesen átálljunk, a négy negyedet, ami nyolc nyolcad, lerövidíti hét nyolcadra (6:06), és ezáltal a négy negyedes lüktetésből lesz egy olyasfajta lüktetés, amit alapvetően a duplájának érzünk, nem beszélve arról, hogy a négy negyed sokkal kiegyensúlyozottabb ritmusvilág, mint a hét nyolcad. A hét nyolcados alapra következik a billentyűsszóló (6:33). Ragyogó billentyűszóló, káprázatos, nagyon jó elemekkel, egyáltalán nem öncélú.
Ezután Zappa az Inca Roads-on, az inka utakon hármas sebességbe kapcsol, és a billentyűsszólónak úgy vet véget, hogy a már eleve eszeveszetten gyors, hétnyolcados marimba- és szintetizátor-témát még diminuálja, és valami hihetetlen sebességgel játszatja el – egy irgalmatlanul nehéz témát játszik el, hihetetlen sebességgel (7:52). Ezt követi a két ének, tehát az "ének A" és "ének B" variációjának a diminuált, tehát felgyorsított, ritmikai egységekben kisebb formája (8:06), ráadásul oktáv-párhuzamban. Közben, hogy még jobban sűrítsen, már nem várja ki a szintetizátor motívumát, hanem azt is belesűríti egy ilyen átkötésbe, és végül egy break-es, poénos kódával zárja le a darabot.
A dalt eleinte instrumentálisan játszották, szövege '73 nyara körül bukkant fel először. Elvileg az ufókról, az Inka utakról, és a köztük levő lehetséges kapcsolatról szólNA (ld. még: Däniken), de Zappa sok más dalszövegéhez hasonlóan nem állít vagy elmesél valamit – hanem kérdez: "Honnan érkezett / az az égi jármű? / Miért szállt az Andokba? / Kerek volt? / és motorja volt-e? / vagy teljesen más volt?"
A kérdés mint mondatfajta dalszövegek esetében meglehetősen szokatlan, az különösen, hogy itt maga a teljes dalszöveg válik egyetlen kérdéssé, amire a dal végéig sem próbál meg választ találni. Ez a forma ugyanakkor konzekvens megjelenési formája Zappa jellemzően ironikus, kicsit távolságtartó attitűdjének.
A (viszonylag rövid) szöveg gyakorlatilag a szám első pár percében teljes egészében elhangzik, hogy aztán a záró résznél (Zappa jellemző szövegkezelési eszközeként) torzítva térjen ismét vissza: gyerekversekhez, mondókákhoz hasonlóan cserél ki szavakat és torzítja az eredeti szöveget – a szövegromlás elemei:
A kisebb-nagyobb módosulások mindig is jellemezték Zappáék előadásait, ezek az aktuális turné közbeni események lenyomataiként bukkantak fel a koncerteken (és kerültek adott esetben lemezre, mint itt is).
(Jellemző még, hogy Zappa több másik szerzeményének a címe fogalmazódik meg kérdésként: "Don't You Ever Wash That Thing?", "Honey, Don't You Want a Man like Me?", stb., de orosz gazdasági kapcsolatokkal foglalkozó, a 90-es években alapított cégének neve is kérdés volt: "Why Not?".)
1970 június-december
1973 tavasz-nyár
1973-74
1974. májusa
1974 július-december
1975-76
1979 tavasz
1988