Incertae sedis

Az incertae sedis – „bizonytalan helyzetű” – a rendszertanban használatos kifejezés egy taxon leírására, ha annak leszármazási viszonyai nem ismertek vagy határozatlanok.

Példák

Az ember taxonómiáját általában a következőképpen határozzák meg:

Ha a mai embert most fedeznék fel egy idegen civilizáció tudósai, akkor a besorolása vagy taxonómiai rejtélynek bizonyulna, vagy előfordulhatna, hogy incertae sedis besorolást kapna. Például, ha bizonytalan lenne a Homo nem besorolása a Hominidae család többi tagjához képest, a nagy főemlősök listája így nézhetne ki:

Hasonlóan, ha az emberekről csak annyit tudnánk, hogy főemlősök, de egyéb rokoni kapcsolataikat nem ismernénk, a főemlősök rendszertani besorolása ehhez hasonló lenne:

Okok, amiért egy taxon incertae sedis besorolású lehet

Nem szerepel az analízisben

Ha egy formális filogenetikus analízisből egy bizonyos taxont kihagynak, a szerzők dönthetnek úgy is, hogy a taxont incertae sedis megjelöléssel látják el, ahelyett hogy megtippelnék az elhelyezkedését. Ez különösen gyakori a molekuláris genetikai elemzéseknél, hiszen a ritkább élőlényekből szövetmintát szerezni nagyon nehéz is lehet. Szintén sűrűn előfordul, ha fosszilis taxonokat is szerepeltetnek, mivel a fosszíliákat gyakran részleges információk alapján írják le. Ha például az analízis gerincesek puha szöveteinek elemzésével készült, és a kérdéses taxonból egyetlen fogmaradvány áll rendelkezésre, akkor muszáj incertae sedis jelöléssel ellátni.

Vitatott helyzetű

Ha egymásnak ellentmondó adatok vannak egy taxonról, illetve a kutatók nem jutottak megegyezésre a taxon rokoni viszonyaival kapcsolatban, akkor incertae sedis-ként listázhatják, amíg a konfliktus meg nem oldódik.

Alapi helyzetű

Egyre gyakoribb a kladisztikus módszertant alkalmazó kutatók között, hogy az alapi helyzetű (bazális vagy korán divergáló) taxont olyan kládba helyezik, ami tartalmazza az őseit, de ennél pontosabban nem határozzák meg a taxonómiai rangját. Például a főemlősök közös ősét a főemlősök (Primates) rendjébe helyeznék, de egyetlen családba sem sorolnák be. Ha bármelyik családba besorolnák (például Lemuridae), az arra utalna, hogy közelebbi rokonságban van a lemurok családjával, mint a többi főemlőssel, pedig a valóságban közel egyforma rokonságban van valamennyi főemlőssel.

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben az Incertae sedis című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.