Gondolatai
A jelentés, értelem és ezek elméleteinek újszerű megfogalmazása gondolkodása eredetiségét tükrözi: nevezetes módszere a dekonstrukció, melyet mind a filozófiában mind az irodalomelméletben alkalmaznak (főként ez utóbbiban lényeges a konstruktivizmussal való szembenállása). Lényege a fogalmak, illetve irodalmi alkotások lebontása, visszabontása és sokszor a szabad asszociáción alapuló újraépítése, melyet újabb visszabontás követ, anélkül, hogy valaha is végső értelemmel bíró interpretációhoz jutnánk.
A filozófiatörténetben kimutatja, hogy a filozófiai rendszerek alapvető ellentétességekre épülnek (például jó-rossz, külső-belső, egyes-általános), mely párok egyik tagját a rendszer előnyben részesíti a másik rovására. Az előnyben részesített fogalomnak azonban Derrida szerint csak a másik fogalommal való ellentétében van értelme. Tagadja, hogy a filozófia általános célja a végső, lezárt rendszer lehetséges lenne. Lényeges fogalma az elkülönböződés (différance – szándékos betűcserével), mellyel a dolgok különbségükben történő megjelenését, különbségükben való létét érzékelteti, valamint a kiegészítés (suppléer), amely a dolgok különbözőségéből eredő hiányra vonatkozik.
A szubjektum nem centrum, középpont, hanem bizonyos konstrukciók állandóan változó összessége. Az ember hiányaiból építkező lény, aki a folyton mozgásban lévő különbségek alapján fedezi fel a dolgok értelmét, ennek során pedig újabb és újabb kiegészítésre szoruló hiány keletkezik: nincs végső értelem, csak az interpretáció előrehaladása.
Mivel a francia filozófust erőteljesen foglalkoztatta a nyelv kérdése, munkássága az irodalomelméletre és az irodalomtudományra is nagy hatást gyakorolt. Derrida nyelvfilozófiájára jellemző, hogy a nyelv metaforikusságát hangsúlyozza. A nyelv ezek szerint nem nevez meg semmilyen transzcendens jelöltet, és nem a referencia (vagyis a valóságra való vonatkozás, a valóság megjelenítése), hanem a metaforikusság jellemzi: a nyelvi jelek egymásra utalnak, egymást tükrözik. A szövegek értelmezése során emiatt soha nem juthatunk el egy végső, önazonos jelentéshez, a szöveg ezért kimeríthetetlen. Másfelől Derrida hangsúlyozta, hogy minden szöveg heterogén, egymást kizáró jelentésekből áll. Ez a nyelvfelfogás egyébként szintén jellemzi Paul de Man műveit, aki Derrida jó barátja volt, és a dekonstrukció amerikai ágának legfontosabb képviselője.
.png)
