James Wolfe (Westerham, Kent, 1727. január 2. – Québec, 1759. szeptember 13.) a Brit Hadsereg tisztje, vezérőrnagy. Elsősorban a kiképzési reformjairól, valamint az 1759-es hétéves háború során aratott döntő győzelméről ismert, amelyet a francia csapatok felett aratott a québeci Ábrahám-síksági csatában. A győztes ütközet utolsó perceiben halt meg harc közben szerzett sérüléseibe.
Egy tekintélyes katonatiszt, Edward Wolfe fia volt. Fiatalon kapott tiszti kinevezést, és az osztrák örökösödési háborúban szerzett kiterjedt katonai tapasztalatot Európában. A flandriai és skóciai szolgálata, köztük a jakobita felkelés elfojtásában való részvétel felkeltette felettesei figyelmét. Karrierjét az 1748-as aix-la-chapelle-i béke átmenetileg megtorpantotta; a következő nyolc év nagy részét a skót felföldi helyőrségnél töltötte. 18 évesen már dandárőrnagy, 23 évesen pedig alezredes volt.
A hétéves háború 1756-os kitörése új előrelépési lehetőségeket biztosított számára. Az 1757-es rochefort-i meglepetésszerű tengeri rajtban betöltött szerepe miatt William Pitt miniszterelnök őt nevezte ki a Louisbourg erődjének elfoglalására indított expedíció másodparancsnokává. Louisbourg sikeres ostroma után a Szent Lőrinc-folyón Québec városa ellen vonuló brit erők parancsnoka lett. Hosszú ostromot követően az Ábrahám-síkságon legyőzte a Montcalm márki vezette francia sereget. Wolfe a csata során három musketagolyó találatától életét vesztette, másnap pedig ellenfele, Montcalm márki is belehalt sérüléseibe.
Québec 1759-es elfoglalásával tartós hírnevet szerzett, és Nagy-Britannia hétéves háborús győzelmének, valamint az azt követő területi terjeszkedésnek az ikonjává vált. Halálát Benjamin West híres festménye (The Death of General Wolfe) tette világszerte ismertté. Utólagosan a „Québec hőse”, „Québec hódítója” és „Kanada hódítója” címekkel illették, mivel Québec bevétele közvetlenül Montréal elfoglalásához és a francia gyarmati jelenlet megszűnéséhez vezetett Kanadában.
Életpályája
James Wolfe 1727. január 2-án született a kenti Westerham városában, az Angol Királyságban (a Julián-naptár szerint 1726. december 22-én). Fiatalon lépett katonai pályára, és a Brit Hadsereg (British Army) kötelékében szolgált tengerészgyalogosként, majd a gyalogság tisztjeként. Pályafutása során gyorsan emelkedett a ranglétrán, és egészen a vezérőrnagyi (Major General) rendfokozatig jutott.
Katonai karrierje során számos meghatározó európai és észak-amerikai ütközetben vett részt: harcolt a dettingeni (1743), a falkirki (1746), a lauffeldi (1747) és a döntő cullodeni csatában (1746), valamint kulcsszerepet játszott Louisbourg ostromában (1758). Pályafutásának és életének csúcspontja az 1759. szeptember 13-án vívott Ábrahám-síksági csata volt, ahol 32 évesen vesztette életét a Québec bevétele során elszenvedett halálos sebesülései miatt.
Származása és gyermekévei
James Wolfe a kenti Westerham plébániáján született 1727. január 2-án. Édesapja, Edward Wolfe ezredes (később altábornagy) angol-ír származású veterán katona volt, édesanyja pedig Henrietta Thompson. Anyai nagybátyja, Edward Thompson befolyásos parlamenti képviselőként szolgált. A család szoros kapcsolatot ápolt a Westerham melletti Squerryes Courtban élő Warde családdal; Wolfe gyermekkori barátja, George Warde később Írország katonai főparancsnoka lett.
A család 1738 körül Kent északnyugati részére, Greenwichbe költözött. Wolfe-ot kiskorától kezdve katonai pályára szánták: 13 évesen önkéntesként csatlakozott apja 1. tengerészgyalogos ezredéhez. Első tiszti kinevezését (commission) 1741-ben kapta meg a Királyi Tengerészgyalogságnál, ám szinte azonnal áthelyezték a 12. gyalogezredbe (12th Foot). 1740-ben egy súlyos megbetegedés megakadályozta abban, hogy részt vegyen a spanyol kézen lévő Cartagena elleni expedícióban a Jenkins füle háború során – ez a betegség akaratlanul megmentette az életét, mivel a brit csapatok jelentős része elpusztult a sárgaláz és a járványok miatt.
Az osztrák örökösödési háború (1740–1748)
Európai hadszíntér
1741-ben kapta meg első hivatalos tiszti kinevezését (másodhadnagy) apja tengerészgyalogos ezredénél. A következő évben áthelyezték a 12. gyalogezredbe, amellyel Flandriába hajózott. Itt hadnaggyá léptették elő, és zászlóaljának adjutánsa lett.
1743-ban öccse, Edward is csatlakozott hozzá ugyanebben az ezredben. Ugyanezen év júniusában részt vettek a dettingeni csatában, ahol a szövetséges erők II. György király személyes parancsnoksága alatt álltak. Wolfe ezrede szenvedte el a legnagyobb veszteségeket a brit gyalogsági zászlóaljak közül, és maga Wolfe alól is kilőtték a lovát. A sikeres csata után a Duke of Cumberland figyelmét is felkeltette. 1744-ben a 45. gyalogezred kapitánya lett. Ugyanezen év őszén öccse, Edward meghalt, valószínűleg tuberkulózisban.
1745 májusában Wolfe ezrede Gentben maradt helyőrségként, így elkerülték a fontenoy-i csatában elszenvedett brit vereséget. Amikor a franciák váratlanul megtámadták és elfoglalták Gentet, Wolfe épphogy elkerülte a fogságba esést. Ezt követően dandárőrnaggyá nevezik ki.
A jakobita felkelés (1745–1746)
1745 júliusában Stuart Károly Eduárd partra szállt Skóciában, kirobbantva a jakobita felkelést. Cumberland hercegét és 12 000 katonáját – köztük Wolfe ezredét – visszahívták Nagy-Britanniába. Wolfe Henry Hawley tábornok segédtisztjeként szolgált a falkirki csatában, majd 1746. április 16-án részt vett a döntő cullodeni csatában.
Egy híres (noha bizonyítatlan) anekdota szerint Wolfe megtagadta felettese parancsát egy sebesült jakobita tiszt kivégzésére. A csatát követően részt vett a feltételezett jakobita szimpatizánsok elleni megtorló akciókban.
Visszatérés a kontinensre
1747 januárjában visszatért az európai hadszíntérre. 1747. július 2-án részt vett a lauffeldi csatában, ahol súlyosan megsérült, és szolgálataiért hivatalos dicséretben részesült. 1748-ban, 21 évesen, hét hadjárat tapasztalatával tért vissza Nagy-Britanniába az osztrák örökösödési háborút lezáró aix-la-chapelle-i békeszerződés után.
Békeévek (1748–1756)
A háborút követően Skóciában teljesített helyőrségi szolgálatot. 1749-ben őrnagyi rangot kapott a 20. gyalogezrednél Stirlingben, majd 1750-ben véglegesítették alezredesi kinevezését.
A Skóciában töltött nyolc év alatt katonai tanulmányokat és röpiratokat írt, megtanult franciául, valamint önállóan latint és matematikát tanult. Egészségi állapota meglehetősen gyenge volt (tuberkulózis gyanúja kísérte életét). 1752-ben hosszabb szabadságot kapott: ellátogatott Írországba, majd Párizsba utazott, ahol XV. Lajos francia király is fogadta. 1754-re a tengerentúlon kirobbanó feszültségek előrevetítették az újabb háborút.
A hétéves háború (1756–1763)
Nagy-Britannia 1756. május 17-én üzent hadat Franciaországnak. Wolfe ezredét Kentben állomásoztatták az esetleges francia invázió kivédésére.
Rochefort (1757)
1757-ben részt vett a francia tengerparti Rochefort városa elleni brit tengeri rajtban mint a katonai erő főszállásmestere. Bár az expedíció a parancsnok, Sir John Mordaunt tétovázása miatt nem érte el fő célját, Wolfe személyes bátorsága és határozottsága (személyesen derítette fel a partot, és sürgette a támadást) felkeltette William Pitt miniszterelnök figyelmét. Wolfe-ot ezredessé léptették elő.
Louisbourg ostroma (1758)
1758. január 23-án dandártábornoki rangot kapott, és Új-Franciaországba küldték Jeffrey Amherst vezérőrnagy helyetteseként. Feladatuk Louisbourg stratégiai fontosságú erődítményének elfoglalása volt Cape Breton szigetén. Wolfe kitüntette magát a veszélyes partraszállás megszervezésével és az ostromtüzérség agresszív előrenyomásával. A francia erőd 1758 júniusában megadta magát.
A québeci hadjárat és Wolfe halála (1759)
Kinevezés és felkészülés
William Pitt Wolfe-ra bízta az 1759-es québeci expedíció vezetését (Kanadában vezérőrnagyi rangban). Wolfe serege kb. 8500 katonából állt, akiket Charles Saunders tengernagy 49 hajóból álló flottája kísért a Szent Lőrinc-folyón. Velük szemben a francia erők parancsnoka, Louis-Joseph de Montcalm márki állt, aki jelentős helyi kanadai milíciával egészítette ki csapatait.
Az ostrom és az Ábrahám-síksági csata
A brit erők három hónapig tartották ostrom alatt a várost. A sikertelen beauport-i támadási kísérlet és a tél közeledte miatt Wolfe merész tervet eszelt ki. 1759. szeptember 13-án virradóra Wolfe 4400 emberével kishajókon észrevétlenül partot szállt a Québec várostól nyugatra fekvő meredek szikláknál. A katonák megmászták az 53 méter magas sziklát, meglepve a francia védőket. Montcalm kénytelen volt a nyílt mezőn, az Ábrahám-síkságon megütközni a britekkel.
A csata mindössze 15 percig tartott, és a brit erők döntő győzelmével zárult. A roham során azonban Wolfe-ot három puskagolyó találta el (a karján, a vállán és a mellkasán). Halála előtt még megérte a hírt, hogy a francia csapatok megfutamodtak. utolsó szavai ezek voltak: „Most már hálát adok Istennek, elégedetten halok meg.” Másnap a francia parancsnok, Montcalm márki is belehalt harci sérüléseibe.
Emlékezete és öröksége
Történelmi hatás: Québec elfoglalása tette lehetővé Montréal rákövetkező évi bevételét, ami végleg megszüntette a francia gyarmati uralmat Kanadában.
Művészet: Benjamin West 1770-ben festett The Death of General Wolfe (General Wolfe halála) című alkotása a kor egyik leghíresebb történelmi festményévé vált.
Emlékművek: Számos szobor és emlékmű őrzi emlékét (többek között a londoni Westminster-apátságban, a greenwichi parkban, Québecben az Ábrahám-síkságon és Ottawában).
Névadások: Több földrajzi hely viseli a nevét Kanadában és az Egyesült Államokban, például a Wolfe Island (Ontario), Point Wolfe (Új-Brunswick) és Wolfeboro (New Hampshire).
↑Fred Anderson (2000). Crucible of War: The Seven Years' War and the Fate of Empire in British North America, 1754–1766. Vintage Books / Alfred A. Knopf. ISBN978-0375706363.
↑Robin Reilly (1960 (újrakiadás: 1976)). The Rest to Fortune: The Life of Major-General James Wolfe. Cassell / White Lion Publishers. ISBN978-0856177576.{{cite book}}: Check date values in: |year= (súgó)CS1 karbantartás: year (link)
↑Stephen Brumwell (2006). Paths of Glory: The Life and Death of General James Wolfe. Hambledon Continuum. ISBN978-1852855536.
↑Francis Parkman (1884 (újrakiadás: 2001)). Montcalm and Wolfe: The French and Indian War. Da Capo Press (eredetileg: Little, Brown and Company). ISBN978-0306810770.{{cite book}}: Check date values in: |year= (súgó)CS1 karbantartás: year (link)
