A jogar egy bot vagy pálca, amelyet az uralkodó a kezében tart királyi vagy császári jelvényként, a szuverén hatalmat jelképezve.
A jogar egy bot vagy pálca, amelyet az uralkodó a kezében tart királyi vagy császári jelvényként, a szuverén hatalmat jelképezve.
Az uasz és más típusú botok az ókori Egyiptomban a hatalom jelképei voltak. Ezért gyakran „jogarnak” nevezik őket, még akkor is, ha teljes hosszúságú botokról van szó. Az egyik legkorábbi királyi jogar Haszehemui sírjában került elő Abüdoszban a II. dinasztia idejéből. A fáraók már a legkorábbi időktől kezdve hordtak botot, Anedzsib fáraót úgy ábrázolják néhány kőedényen, hogy egy úgynevezett mks-botot tart a kezében. A leghosszabb történelemmel rendelkező egyiptomi jogar a heka („pásztorbot”).
A jogar a mezopotámiai kultúrkörben is központi szerepet töltött be, a legtöbb esetben az istenek és az uralkodók jelvénye volt. Ez Mezopotámia történelme során végig így volt, amint azt az irodalmi és adminisztratív szövegek, valamint az ikonográfia is mutatja. A mezopotámiai jogart sumérul a legtöbb esetben ĝidru-nak, akkádul pedig ḫaṭṭum-nak nevezték.
Mózes első könyvében megemlítik Júda jogarát:
„A jogar nem távozik Júda törzséből, sem a törvényhozó, míg el nem jön Silo, és hozzá gyűlik a nép.”
— Genezis 49:10 KJV.
Az első perzsa birodalomban a Bibliai Eszter könyve említi a perzsa király jogarát.
„Amikor a király meglátta Eszter királynőt az udvarban, kedvére való lett neki; és a király kinyújtotta Eszternek a kezében lévő arany jogarát. Eszter odament, és megérintette a jogar csúcsát.”
— Eszter 5:2.
A korai helléneknél a jogar (ógörögül: szkeptron, „bot, pálca, baton”, σκῆπτρον) egy hosszú bot volt, mint amilyet például Agamemnón használt (Iliasz, I) vagy a tiszteletreméltó vének (Iliasz, xviii. 46; Hérodotosz 1. 196), és később a bírák, katonai vezetők, papok és más hatalmasságok is használták. A festett vázákon hosszú pálcaként ábrázolják, amelynek végén fémdíszítés található. Amikor a jogar Zeusz vagy Hadész kezében van, a tetején egy madár látható. Zeusznak, az istenek királyának és az Olümposz uralkodójának ez a jelkép biztosította a kerykeszek, a hírnökök sérthetetlenségét, így hasonló helyzetben voltak, mint a modern diplomáciai mentesség. Amikor az Iliászban Agamemnon Odüsszeuszt küldi tárgyalni az akhájok vezetőivel, az átadja neki adja a jogarát.
Az etruszkoknál a királyok és a főpapok szépen megmunkált jogarokat használtak. Az etruszk festett sírok falain számos ilyen jogar ábrázolása található. A British múzeum, a Vatikán és a Louvre is rendelkezik etruszk arany jogarokkal, amelyek aprólékosan díszítettek.
A római jogar valószínűleg az etruszkból származik. A köztársaság idején az elefántcsont jogar (sceptrum eburneum) a konzuli rang jelképe volt. Az imperátor címet elnyerő győztes tábornokok is használták, és a legátusokra átruházott hatalom jelképeként való használata nyilvánvalóan a marsallbot formájában éledt újjá.
A Római Birodalom idején a sceptrum Augusti a császárok jelképe volt, elefántcsontból készült, arany sassal a végén. Gyakran látható a birodalom kései korszakában olyan medálokon, amelyek előlapján a császár félalakos képe szerepel, egyik kezében a sceptrum Augusti-t, a másikban Viktória kicsi szobrát tartja.
.jpg)
Az igazságosság és a kegyetlenség jogara megnevezések megtalálhatók a Tirukkural című ősi tamil nyelvű műben, amely az 5. század előtt keletkezett. Az 55. (szengol) és 56. (Kondungol) fejezetekben a szöveg az igazságosság, illetve a kegyetlenség jogarával foglalkozik, folytatva az uralkodó etikus viselkedéséről szóló gondolatokat, amelyeket a megelőző és a következő fejezetek többsége is tárgyal. Az ősi értekezés szerint nem a király lándzsája, hanem az igazságosság jogara (tamilul „szengol” néven ismert), kötötte őt népéhez – és amennyire ő őrizte őket, saját helyes kormányzása óvta őt. Az ősi indiai királyságok és dinasztiák, például a Csola királyok, koronázásuk során szimbolikus jogart használtak.
Az egyik ilyen jogar, amelyet az eposzból ismert szengol névvel illetnek, 1947. augusztus 14-én került Dzsaváharlál Nehru birtokába, amelyet a Thiruvaduthurai Adheenam ajándékozott neki, a tárgy ugyanúgy a hatalom átadását szimbolizálja, mint az ókori hindu királyok idején. Az akkori indiai kormány tévesen „Dzsaváharlál Nehru elnöknek ajándékozott arany sétabot” néven jelölte meg, és az Allahabadi Múzeumban állították ki. 2023-ban az indiai kormány úgy döntött, hogy ezt az aranyozott jogart az újonnan megnyitott indiai parlamentben helyezi el. A szengol jogar átadását 1947-ben az első indiai miniszterelnöknek „az India feletti uralom átadásának jelképe a brit birodalomtól a nép kezébe” tartották számon, ami vitákat váltott ki néhány történész körében, akik rámutattak, hogy nincsenek források, amelyek hivatalosan beszámolnának hasonló eseményről.
A kereszténység megjelenésével a jogar hegyét gyakran sas helyett kereszt díszítette. A középkorban a különféle jogarak csúcsdíszei jelentősen eltértek egymástól.
Angliában már nagyon korán két jogart használtak egyszerre, I. Richárd idejétől kezdve ezeket úgy különböztették meg, hogy az egyik tetején kereszt, a másikén galamb volt. Franciaországban a királyi jogar csúcsán liliom volt, a másik, a main de justice néven ismert jogar tetején pedig egy nyitott, áldást adó kéz.
A koronázási pecséteken néha kis szentélyekkel díszített jogarok láthatók, mint például III. Eduárd nagypecsétjén, ahol a trónon ülő király ilyen jogart tart a kezében, de ez szokatlan forma volt; az Edinburgh-ban őrzött skót jogarok egyikének tetején is ilyen szentély található, benne Szűz Mária, Szent András és Szent Jakab kisméretű képeivel. Ez a jogar feltehetően 1536 körül készült Franciaországban V. Jakab számára. A nagy pecsétek általában a trónon ülő uralkodót ábrázolják, aki jobb kezében jogart (gyakran csak másodrangú jogart), bal kezében viszont a valódi jogart vagy keresztet tart. Harold Godwinson így jelenik meg a bayeux-i kárpiton.
A legkorábbi, 9. századi angol koronázási forma említi a jogar (sceptrum) és a pálca (baculum) használatát. II. Ethelred (Tanácstalan Ethelred) koronázásán megjelenik a jogar (sceptrum) és a pálca (virga), ahogyan a 12. századi koronázási rendben is. I. Richárd koronázásáról szóló kortárs beszámolókban jelenik meg a történelmi feljegyzésekben először az aranyból készült, aranykereszttel díszített királyi jogar (sceptrum) és az aranyból készült, tetején galambbal díszített pálca (virga). 1450 körül Sporley, a westminsteri szerzetes összeállította a helyszínen található koronaékszerek listáját. Ezek között szerepeltek azok a tárgyak is, amelyeket III. Eduárd (Hitvalló Eduárd) koronázásán használtak, és amelyeket ő hagyott hátra utódai számára. Egy arany jogar, egy aranyozott fapálca és egy vaspálca szerepel a listán. Ezek a tárgyak a köztársaság idejéig maradtak használatban, és részletesen le vannak írva az 1649-ben készült királyi ékszerek leltárában, amikor mindent megsemmisítettek.
II. Károly angol király koronázására új jogarokat készítettek a Kereszttel és a Galambbal, és bár kissé megváltoztak, ma is használatban vannak. Később két jogar került hozzá a királyné számára, az egyik a Kereszttel, a másik a galambbal.
Moldova és Montenegró zászlaján jogarok láthatók, amelyeket sasok tartanak.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Sceptre című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.