Kigo

A kigo (japánul 季語) az évszakra utaló szó a haikuban.

Csaknem minden haikuban találunk egy „évszakszót”, amely a lélegzetvételnyi haiku-verset a természet nagy évi körforgásához köti. Mivel az évszakok témája központi helyet foglal el a versben, ezért a költőnek úgynevezett évszakszókat kellett alkalmaznia. A kigo hagyományosan a japán költészetből ered, rengában, renkuban és haikuban használták. Jelentős hangulat- és benyomáskeltő hatással rendelkeznek. Például a „friss zöld fű”, az „ibolya” tavaszi, a „májusi eső”, a „rövid éjszaka” nyári, a „krizantém”, a „ciripelés” őszi, a „medve”, a „sas” téli évszakszó. De a haikuköltő számára az sem volt mellékes, hogy milyen szókapcsolatban fordulnak elő a kigok. Míg például a „vadlúd” a telet, a „hazatérő vadlúd” már a tavaszt idézi.

A kigo története

Habár a kigo kifejezést csupán 1908 óta használják, az évszakokra való utalás, azok valamilyen formában való megjelenítése mindig is fontos része volt a japán kultúrának és költészetnek egyaránt. A legkorábbi antológia a japán költészetben a 8. század közepén megjelenő Manjósú volt, melyben számos fejezetet az évszakok alapján állítottak össze. Körülbelül 905-re, mikor az első császári intézkedésből összeállított antológia, a Kokinsú megjelent, ezeknek a fejezeteknek a száma jelentősen megnőtt. Mindként antológiában találhatunk fejezeteket, melyekben szerelmes versek vagy egyáltalán nem évszakhoz kötődő művek (zó versek) olvashatók.

A renga, azaz „láncvers” írás a Heian-korszak közepére nyúlik vissza (körülbelül 1000-re) és egészen a középkorig fejlődött. A 13. századra már igen határozott szabályok vonatkoztak a renga írásra mind tartalmi, mind szerkezeti szempontból. Adott volt például, hogy a körülbelül a strófák felének tartalmaznia kell valamilyen utalást egy adott évszakra a versben való helyüktől függően. A szabályok szerint a hokkunak (azaz a renga nyitó strófájának) mindképpen fel kell idéznie azt az évszakot, melyben a renga íródott. A renga egy könnyedebb hangvételű változata az úgynevezett haikai no renga, azaz a „játékos láncvers” a 15. század végén jelent meg. A 19. század végéhez közeledve a hokkunak többé már nem kellett a haikai no rengához kapcsolódnia. Maszaoka Siki önálló verstípusként kezdte használni, és „haiku” névvel illette. A haikukban továbbra is találhatunk kigot, a Taisó-korban (1912-1925) azonban megjelent egy törekvés, miszerint teljesen el kellene hagyni azokat. Napjaink legtöbb japán nyelvű haikuja tartalmaz ugyan kigot, de más, külföldi nyelveken íródott haikukból gyakran kihagyják őket.

Kigo és az évszakok

Általában az évszakszó egyértelműen és világosan utal az adott évszakra, de ez nem mindig van így. Például a kabocsa egy téli tökfajta, melyet mégis az őszi szüret időszakához kötnek. Szintén nem tűnik nyilvánvalónak, hogy a hold (cuki) miért pont őszi évszakszó, hiszen egész évben látjuk az égen. Ősszel, mikor a nappalok rövidülnek, s az éjszakák hosszabbá válnak, de még éppen elég meleg az idő ahhoz, hogy az ember több időt töltsön a szabadban valószínűbb, hogy a tiszta égen felfigyel a holdra. Emellett ilyenkor a telihold fénye elég erős ahhoz, hogy a gazdák jól lássanak naplemente után is az őszi terménybetakarítás során.

A japán évszakok

A hagyományos japán időszámításban az évszakok a holdnaptár alapján követték egymást összhangban a napfordulók és nap-éj egyenlőségek időpontjaival. A klasszikus japán évszakok a következők:

Tavasz: Február 4. – Május 5.
Nyár: Május 6. – Augusztus 7.
Ősz: Augusztus 8. – November 6.
Tél: November 7. – Február 3.

Az évszakszók csoportosításánál az évszakokat három részre osztották: korai, középső és kései időszakokra, a következő módon:

Kora tavasz: február 4. – március 5.
Tavasz közepe: március 6. – április 4.
Késő tavasz: április 5. – május 5.
Kora nyár: május 6. – június 5.
Nyár közepe: június 6. – július 6.
Késő nyár: július 7. – augusztus 7.
Kora ősz: augusztus 8. – szeptember 7.
Ősz közepe: szeptember 8. – október 7.
Késő ősz: október 8. – november 6.
Kora tél: november 7. – december 6.
Tél közepe: december 7. – január 4.
Tél vége: január 5. – február 3.

Szaidzsiki

A japán haiku költők gyakran használják a szaidzsiki című könyvet, melyben a kigok listája található, s ezekhez egy-egy mű társul, melyekben az adott kigo előfordul. Egy szekció általában tartalmazza az adott évszakszót, az ahhoz kapcsolódó szóösszetételeket, szinonímákat és illusztrációképp néhány haikut, ami tartalmazza a szóban forgó kigot. A szaidzsikiben különválasztják a négy évszakot, ezenkívül ha modern szaidzsikiről beszélünk általában Újév és nem az évszakhoz kötődő szavak (muki) kapcsán is találhatunk osztályokat. Ezek a fejezetek meghatározott kategóriákra bomlanak tovább, melyekbe besorolva könnyen megtalálhatjuk az évszakszókat. A legismertebb kategóriák a következők (nyári évszakszókkal, melyek közül néhány a japán haikukban is megtalálható):

Habár a haikukra gyakran úgy gondolnak, mint évszakokról íródott művekre, az imént felsoroltak közül kettő egyértelműen emberi tevékenységhez köthető kategória (Emberek és Megfigyelések, események).

Japán haikukban gyakran előforduló évszakszók

Japán földrajzilag hosszan elnyúlik észak-dél irányban, így az ország éghajlati jellemzői helytől függően nagyon változatosak. Mikor a kigokról, azaz évszakszókról beszélünk, elsősorban a Kiotó környékén jellemző éghajlatot ismerhetjük meg. Ennek oka, hogy a klasszikus japán irodalom ezen a környéken fejlődött leginkább, különösen az Edo-kor elején és azt megelőzően.

Tavasz

Nyár

Ősz

Tél

Újév

A kigok ezen csoportját a modern újítások közé soroljuk. Még mielőtt Japán elkezdte volna használni a Gergely-naptárt 1873-ban, a japán újév tavasz elejére esett.

Viták a rendszerezést illetően

A japánok életében az 1873-as váltás a japán naptárrendszerről a Gergely-naptárra rengeteg változást hozott. Többek között a hagyományos eseményeket is befolyásolta a változás, melynek egyik jó példája a Tanabata fesztivál. Ennek az időpontja eredetileg a japán naptár szerinti hetedik hónap hetedik napjára esett, melynek a pontos megfelelője a Gergely-naptár szerint évről évre változik, de többnyire augusztusra esik. Napjainkban a legtöbb helyen július 7-én ünneplik, azonban ennélfogva viták indultak, hogy vajon a Tanabata, mint évszakszó mégis hova tartozzon?

Mivel az évszakszók az évszakra jellemző tevékenységekhez kapcsolódnak, számos modern haikuköltőnek újra kellett gondolnia a kigok használatát és jelentőségét a mai életmódhoz igazítva. Az egyik legnagyobb változásként említhetjük talán a holdnaptár szerinti újév megalkotását, mint különálló „évszakot” a kigok csoportosításában.

Kigo Japánon kívül

A haiku eredetileg egy japán költészeti műfaj, azonban manapság már olvashatunk a világ más országaiban, más nyelvein keletkezett műveket is. William J. Higginson Haiku World (1996) című munkája, mely az első nemzetközi szaidzsiki, több, mint 1000 verset tartalmaz megközelítőleg 50 ország 600 költőjétől 25 nyelven. A haikuírás világszerte egyre népszerűbbé vált, többek között az internetnek köszönhetően, ahol az ember könnyedén találhat műveket latinul, eszperantó vagy akár már klingon nyelven is.

A nemzetközi haiku költők a haikuírás hagyományát saját kultúrájukhoz, szokásaikhoz, az őket körülvevő természeti és földrajzi jellemzőkhöz igazították. Több esemény, folyamat, melyet évszakszóként használunk a világ minden táján megegyezik, mint például a fák virágzása és a természet feléledése tavasszal, vagy a madarak vándorlása tavasszal és ősszel. Még ha a madarak és fák nem is egyeznek meg a Japánban élőkkel, az elképzelés ugyanaz, akárcsak érzés, melyet közvetítenek.

A másik oldalon viszont az éghajlati jellemzők igencsak eltérők lehetnek a világ különböző tájain ahhoz képest, melyhez a japánok szoktak. Vegyünk csak példának a trópusi vagy a mediterrán övezeteket: mindre más-más természeti jelenségek jellemzők.

A világon rengeteg olyan hagyomány van, mely több helyen is megtalálható kisebb-nagyobb különbségekkel. Hasonlóság például, hogy sok helyen tartanak őszi szüreti mulatságot tábortűzzel. Eltérésként pedig említhetjük a madarak vonulását, melyek helytől függően különböző időpontokban jelennek meg.

Ezek alapján néhány példa a Dél-Kaliforniában használt évszakszókra:

Jegyzetek

  1. ↑ Higginson, William J. Kiyose (Seasonword Guide), From Here Press, 2005, p.24

Fordítás

Források

  1. Haiku World: An International Poetry Almanac by William J. Higginson, Kodansha International 1996 ISBN 4-7700-2090-2
  2. The Haiku Seasons: Poetry of the Natural World by William J. Higginson, Kodansha International, 1996 ISBN 4-7700-1629-8