A koala (Phascolarctos cinereus) Kelet- és Délkelet-Ausztráliában honos erszényes emlősfaj. Rendszertani családjának egyetlen ma is élő tagja. Legközelebbi mai rokona a vombat.
Külseje jellegzetes, tömzsi testének, bolyhos füleinek és nagy orrának köszönhetően könnyen felismerhető. Testhossza 60–85cm, testsúlya 4–15kg között mozog. Bundájának színe az ezüstszürkétől a csokoládébarnáig terjed. Az északon élő koalák jellemzően kisebbek és világosabb bundájúak déli fajtársaiknál.
A koalák elsősorban a nyílt ligeterdők lakói, ahol az eukaliptuszfák lombjai között élnek. Kizárólag az különféle eukaliptuszfajok leveleit eszik, bár azok között is vannak kedveltebbek. A levelek kevés kalóriát és tápanyagot tartalmaznak, ezenkívül mérgezőek is, ezért a koala fiziológiájának számos ponton alkalmazkodnia kellett az egyhangú étrendhez. A koalák igyekeznek minél kevesebb energiát felhasználni, ezért lassú mozgásúak, a nap húsz óráját átalusszák a maradék négy órában pedig jórészt táplálkoznak. Magányos életmódot folytatnak, csak a párzási időszakban keresik fel egymást. Ilyenkor a hímek hangos bőgéssel igyekeznek megfélemlíteni egymást és nem ritkák a vérre menő harcok sem. A többi erszényeshez hasonlóan az újszülöttek nagyon fejletlenül jönnek világra és életük első hat-hét hónapját anyjuk erszényében töltik. Nagyjából egy évesen válnak önállóvá.
Természetes ellenségeik közé tartoznak a ragadozó madarak és óriáskígyók, illetve a dingók és kóbor kutyák is megtámadják a földre leereszkedő egyedeket. Súlyos problémát jelentenek a járványok, általánosan elterjedt körükben a Chlamydia és a koala retrovírus fertőzés. Bár vadászatukkal már rég felhagytak, élőhelyeik az erdőirtás és az egyre gyakoribb bozóttüzek miatt egyre zsugorodnak. Az utóbbi két évtizedben becsült létszámuk felére esett vissza. Egyes ausztrál államokban már veszélyeztetett fajként tartják számon őket.
Plüssmackószerű, kedves megjelenése miatt népszerű állat és Ausztrália egyik szimbóluma.
A koala testalkata tömzsi, feje viszonylag nagy, farka csökevényes vagy nincs.:1 Testhossza 60–85cm, súlya 4–15kg között mozog, amivel a legnagyobb fánlakó erszényesek közé tartozik. Méretében jelentős földrajzi eltérések figyelhetők meg: a délkelet-ausztráliai Victoria állam koalái kétszer nehezebbek az északkeleti Queenslandénál.:7 Jelentős a nemi dimorfizmus, a hímek kb. másfélszer nagyobbak a nőstényeknél. A hímek orra erősebben görbült és mellkasi illatmirigyeik vannak, amelyek szőrtelen foltokként látszanak.:55 A nőstény hasi erszényén záróizom biztosítja, hogy az utód ki ne essen belőle.
Bundája sűrű, a hátán sűrűbb, mint a hasán. A háti szőrzet színezete a halványszürkétől a csokoládébarnáig változik;:1–2 a hasán fehéres, míg a farán sötéten és világosan kevert. Az erszényesek között a koalának van a leghatásosabban szigetelő hátszőrzete, amely a szélnek és az esőnek is ellenáll; fehér hasi szőrzete pedig visszaveri a napsugárzást. Ívelt, éles karmai jól alkalmazkodtak a famászáshoz. Nagy elülső mancsainak első és második ujjai szembefordíthatók a másik hárommal, így meg tudja markolni az ágakat. Hátsó lábain a második és harmadik ujj összenőtt (ez a Diprotodontia rend tagjainak jellegzetessége), de a különállóan maradt karmok fésűként használhatók.:5 Csontozata erőteljes, felsőteste kicsi és izmos, mászáshoz alkalmazkodott elülső végtagjai viszonylag hosszúak. Combizmai a szokásosnál lejjebb tapadnak a sípcsonton, hogy segítsék a mászást.:183
A koala csontváza
A testtömegéhez viszonyított agymérete igen kicsi,:81 még a többi erszényessel összehasonlítva is 60%-kal kisebb. Súlya átlagosan 19,2 g, felszíne viszonylag sima, "primitív".:52 A legtöbb emlőstől eltérően nem is tölti ki a koponyaüreget,:81 a maradék helyet jelentős mennyiségű folyadék foglalja el (talán ez védi az agyat, ha az állat leesik a fáról).:52–53 A kis, kevés energiát igénylő agy talán a tápanyagszegény étrend eredménye;:81 de jelentősen korlátozza a viselkedés bonyolultságát és a külvilág információinak feldolgozását: pl. nem képes felismerni hogy a letépett, földön lévő eukaliptuszlevél is ehető.:234
A főemlősökön kívül csak a koaláknak vannak – az emberéhez nagyon hasonló – ujjlenyomataik, a bőrlécekből álló hálózat segíti az ágak biztosabb megragadását.
A koala orra széles, sötét színű. Szaglása jó, az ágak olajtartalmának szaga alapján meg tudja határozni azok ehetőségét.:81 Szemei viszonylag kicsik és a többi erszényestől eltérően pupillái függőlegesek (mint a macskának vagy a viperáknak),. Fülei nagyok, hallása jó,:6 az egyensúlyozást biztosító középfül jól fejlett. Gégefője viszonylag lent helyezkedik el és még mélyebbre húzható. A gége hangszálai mellett a lágy szájpadon is vannak egyedi hangképző redői; ezeknek köszönhetően méretéhez képest meglepően mély hangokat tud kiadni.
A koala fogazata balról jobbra: zápfogak, előzápfog (szürke), szemfogak, metszőfogak
A koala jól alkalmazkodott rostgazdag, tápanyagszegény és mérgező étrendjéhez.:76 Sok más növényevőhöz hasonlóan négy zápfogát és egy előzápfogát széles rés választja el a metszőfogaktól. Az eukaliptuszlevelet metszőfogaival harapja le, előzápfogaival fogja meg és csúcsos felszínű zápfogaival darabokra zúzza.:46 A leharapott leveleket pofazacskóiban tárolhatja megrágás előtt. A lenyelt leveleket néha visszaöklendezi a szájába egy második összerágásra.
A levelek cellulóztartalmát a vakbelében élő baktériumok fermentációja révén bontja le. A folyamat sokáig tart, ezért a vadonban száz, fogságban kétszáz óráig is eltart a táplálék lebontása.:48 Vakbele elképesztően nagy, mintegy 200cm hosszú és 10cm vastag; a legnagyobb a hasonló méretű állatok között.:188 A nagyobb, nehezen emészthető részek tovább is a vakbélben maradnak.:48 A koala anyagcseréjének sebessége a kis tápanyagbevitel miatt csak kb. a fele az emlősök átlagának (bár ez függ az évszaktól és a nemtől is).:77–78:49Citokróm P450 enzimjeinek köszönhetően májában le tudja bontani az eukaliptusz mérgező vegyületeit, a fenolokat és terpéneket. Vakbelének tartalmából kivonja a vizet, így ürüléke száraz és emésztetlen rostokban gazdag.:188:231
2013-ban ausztrál kutatók bejelentették, hogy a koala teljes genomját megszekvenálták.
Elterjedése és élőhelye
Koalaanya kölykével
A koala Kelet-és Délkelet-Ausztráliában él, Queensland, Új-Dél-Wales, Victoria és Dél-Ausztrália államokban, mintegy egymillió négyzetkilométeres területen. Mind trópusi, mind mérsékelt éghajlatú régiókban megtalálható, a sűrű erdőktől a ritkás ligetekig. Száraz éghajlaton a folyók menti ártéri erdők lakója. Több szigetre is betelepítették, így a queenslandi Magnetic Island-en található legészakibb populációja. Tasmaniából hiányzik.
Fosszíliái alapján tudjuk, hogy a pleisztocén végén még élt Nyugat-Ausztrália állam délnyugati részén is, de az éghajlatváltozás és az őslakosok vadászata következtében innen kipusztult.:12–13 1938-ban betelepítették a Perth közelében lévő Yanchepbe, de 2022-re itteni állománya négy egyedre zsugorodott.
Életmódja
Táplálkozó koalaBundáját ápoló koala
A koala növényevő, döntően az eukaliptuszfák leveleivel táplálkozik; a 600 ausztráliai fajból mintegy harmincat részesít előnyben. Ritkán más fák (Acacia, Allocasuarina, Callitris, Leptospermum, Melaleuca) leveleire is ráfanyalodik.:73 Ha megteheti, a magas rost és lignintartalmú levelek gelyett a nagyobb fehérjetartalmú leveleket választja.:231 Kedvencei közé tartoznak az Eucalyptus microcorys, E.tereticornis és E.camaldulensis levelei, amelyek átlagosan több mint ötödét teszik ki étrendjének. Finnyás hírneve ellenére kevésbé válogatós mint néhány más erszényes (pl. az óriás repülőerszényes). A levelekből elég nedvességhez jut, így csak ritkán iszik;:73–74 inkább csak a nagyobb testű hímek keresnek vizet a fák odvaiban vagy a földön.:231 Naponta négy-hatszor eszik, összesen kb. 0,4kg falevelet.:187 Étrendjének alacsony kalóriatartalma miatt zsírtartalékai csekélyek.:189
Az alacsony energiabevitel nem enged meg túl sok aktivitást, a nap húsz óráját alvással töltik.:93 Főleg éjszaka aktívak és ébren töltött idejük nagy részében táplálkoznak. Jellemzően ugyanazon a fán esznek és alszanak.:39 Meleg napokon a hátát egy ágnak támasztva pihen, vagy egy ágra hasalva kinyújtja lábait.:93–94 A tűző napsütés elől lejjebb ereszkedik és a hűvösebb fatörzshöz simul. Esőben vagy hideg időben összegömbölyödik.:39 Ha erős szél fúj, az alsóbb, vastagabb ágakba kapaszkodik. Ideje döntő részét a fákon tölti, leginkább csak akkor ereszkedik a talajra, ha másik fára költözik, ami naponta 2-3-szor fordul elő és összesen kb. tíz percet tesz ki.:93–94 Bundája karbantartására hársú lábainak kettős karmát, esetenként első mancsait vagy a száját használja.:97–98
Társas élete
A koalák magányos életmódot folytatnak, társas kapcsolataikra naponta átlagosan csak 15 percet fordítanak. A nőstények többnyire egy kisebb területen belül tartózkodnak, míg a hímek egy része vándorol. A megtelepedett felnőtt hímek védik területüket a vándor (általában fiatalabb) hímektől. Territóriumukat úgy jelölik ki, hogy az fogamzóképes nőstények közelében legyen; a fiatal hímeknek többnyire várniuk kell végső felnőtt méretük elérésig, hogy lehetőségük nyíljon a párzásra.:191 Amikor a hím egy új fára mászik fel, hozzádörgöli mellkasán található illatmirigyét és néha vizeletet is ürít. Valószínűleg ezzel jelzi, hogy birtokba veszi a fát; legalábbis az új fát kereső koalák általában megszagolják a fa alját, mielőtt felmásznának rá.:54–56 Az illatmirigy váladékának összetétele meglehetősen komplex, egy vizsgálat során legalább negyven vegyületet azonosítottak benne; ráadásul összetétele és az összetevők koncentrációja a koala korától vagy az adott évszaktól függően is változik.
A hím koala mellkasán látható az illatmirigye
A kifejlett hímek hangos bőgésekkel (amely mély, horkantó belégzésből és böffentő kilégzésből áll) kommunikálnak. A mély hangok messziről is hallhatók az erdőben.:56 Bármikor bőghetnek, de a párzási időszakban különösen gyakran teszik, hogy felhívják a nőstények figyelmét és megfélemlítsék a rivális hímeket. Új fára való átmászáskor is hangjelzést adnak, hogy bejelentsék érkezésüket.:57 A bőgésből következtetni lehet az állat méretére, a nőstények jobban felfigyelnek a nagyobb hímek hangjára. A nőstények is adnak ki kevésbé erős bőgő hangot; emellett ha veszélyben érzik magukat vagy fájdalmat éreznek morognak és visítanak is. Amikor másik koala mászik a fájukra, csukott szájjal mély morgó hangot hallatnak.:102–03 A hangjelzéseket arckifejezésük változása kíséri. Morgás és rikácsolás során felső ajkukat begörbítik, fülük pedig előrehajlik. A visító koala hátrahúzza ajkait és füleit. A bosszús nőstények ovális alakot formálnak ajkaikkal.:104–05
Agresszióra többnyire akkor kerül sor ha az ágakon való mászkálás során megpróbálnak átmászni egymáson. Az idegen koalák néha verekszenek, megharapják és kergetik egymást.:102 A nagy, domináns hím megpróbálhatja lelökni riválisát az ágról vagy üldözi és harapdálja. Ha ellenfele elmenekült, akkor hangosan bőg és megjelöli a fát.:101–02 A vemhes vagy szoptató nőstények különösen agresszívak és minden túl közel merészkedő fajtársukat megtámadják. Általában azonban lehetőség szerint inkább kerülik a harcot, mert az túl sok energiát emészt fel.:191
Szaporodása
Fiatal koalakölyök
A koalák párzási időszaka szeptembertől áprilisig (tavasztól őszig) tart. A tüzelő nőstények fejük hátrahajtásával és testük rázásával jelzik állapotukat; bár a hímek ebben az időszakban bármelyik nősténnyel próbálkoznak párzani. A jóval nagyobb hím látszólag erőszakosan közeledik, míg a nőstény visítással és kapálózással próbálja lerázni lelkes udvarlóját. A jelenet odavonzza a környékről a többi hímet, így az eredeti hímnek meg kell küzdenie velük. A nőstény végül a legerősebb és leginkább domináns hímmel párzik.:58–60 Az idősebb hímek jellemzően magukon viselik korábbi küzdelmeik nyomait, főleg az orrukon látszanak meg a karmolás- ás harapásnyomok vagy egyéb sebhelyek.:192
Az ovulációt a hím spermája váltja ki. A vemhesség 33–35 napig tart; ezután a nőstény egy, ritkán két utódnak ad életet. Az újszülöttek nagyon kicsik, alig fél grammosak és fejletlenek. Leginkább az ajkaik, első mancsaik és vállizmaik fejlődtek ki, hogy táplálkozni és kapaszkodni tudjanak. Megszületésük után bemásznak anyjuk erszényébe és itt folytatódik fejlődésük.:61 Az erszényesek között szokatlan módon a nőstény koalák nem tisztogatják az erszényüket.:181
Az erszényben a kölyök rácsimpaszkodik a két emlő közül az egyikre.:61 A szoptatás az alacsony energiabevitel miatt egy évig is tarthat. A többi erszényestől eltérően a kölyök növekedésével a tej nem zsírosabbá, hanem soványabbá válik.:62 A héthetes kölyök feje már arányosan nagy, kialakulnak arcvonásai, bőrszíne és látható az erszénye vagy a herezacskója, nemétől függően. A 13 hetes kölyök már 50 grammot nyom, feje ekkorra kétszeresére nőtt. Szemei elkezdenek kinyílni, szőrzete kinő. 26 hetesen már kifejlett bundája van, külsőre a felnőttre hasonlít és gyakran kinézeget az erszényből.:63
Anyakoala kölykével
A hat-hét hónapos kölyök már 300-533 grammos és ilyenkor mászik ki az erszényből, hogy óvatosan, gyakran anyjába kapaszkodva felfedezze a világot.:65 Anyja elkezdi felkészíteni az eukaliptuszevésre, pépes ürüléket választ ki, amelyet a kölyök a kloákájából eszik meg. A pép a vakbélből származik, tele van emésztőbaktériumokkal és jóval folyósabb a normális ürüléknél. A 9 hónapos koalának bundaszíne már megfelel a felnőttének, súlya kb. 1kg. Az erszénybe már nem fér be, anyja hátába kapaszkodva utazik és gyakorolja az ágakon mászást is.:65–66 Fokozatosan egyre függetlenebbé válik. Amikor egy éves, súlya 2,5kg körül van; anyja ilyenkor elválasztja és készen áll az újabb vemhességre. A kölyök másfél-két éves koráig anyja közelében marad.:66–67
A nőstények három, a hímek négy évesen válnak ivaréretté. A hímek csak felnőtten kezdik használni illatmirigyüket, bár az már jóval korábban működőképessé válik. Kedvező körülmények esetén a koalák évente szaporodnak, bár nem ritka hogy a nőstények csak kétévente válnak vemhessé.:236
Betegségek, veszélyek
A vadon élő koalák 13-18 évig élnek. A kockázatosabb életvitelű hímek általában hamarabb pusztulnak el a nőstényeknél.:69 A tapasztalatlan fiatalok vagy a verekedő hímek néha leesnek a fáról; az esést sokszor túlélik, de előfordulnak olyan súlyosan sérülések, amibe belepusztulnak.:72–73 Hat éves koruk után fogaik fokozatosan kopni kezdenek és egyre kevésbé képesek megrágni az ételt. Az öreg, fogatlan koalák végül éhen halnak. Életmódjuk miatt kevés ragadozó éri el őket, leginkább a ragadozó madarak és az óriáskígyók vadásznak rájuk, vagy a földre merészkedő koalát kapják el a dingók. Külső parazitáik közül megemlíthetők a kullancsok, ritkán rühatkák vagy a bőrfekélyt okozó Mycobacterium ulcerans baktérium támadja meg őket. Belső parazitájuk kevés van (pl. a Bertiella obesa galandféreg vagy a tüdőkárosító Marsupostrongylus longilarvatus és Durikainema phascolarcti fonálférgek) és az általuk okozta betegségek nem jelentősek.:71–74 Egy vizsgálat során viszont a koalák 73,8%-ában egysejtű tripanoszómákat találtak, amelyek közül a Trypanosoma irwini volt a leggyakoribb.
Megfertőzhetik őket a különböző Chlamydia baktériumfajok,:74–75 amelyek szaruhártyagyulladást, húgyúti és nemiszervi megbetegedéseket okozhatnak.:229–30 A kontinensen élő koalák között igen gyakori a Chlamydia-fertőzés, bár egyes szigetek populációi mentesek tőle.:114 A járvány visszaszorítására vakcinációs programot indítottak. A koala retrovírus (KoRV) az AIDS-hez hasonló immunhiányos megbetegedést képes okozni. Az északi és keleti populációkban gyakorlatilag minden koala hordozza a vírust és délen is az egyedek kb. fele fertőzött.
Lassú mozgásuk és az eukaliptuszfák olajtartalma miatt a bozóttüzek igen nagy veszélyt jelentenek rájuk.:26 Ha veszélyben érzi magát a koala ösztönösen magasabb ágakra mászik, ám tűz esetén ilyenkor csak nagyobb kockázatnak teszi ki magát. A nagy bozóttüzek elszigetelik egymástól a populációkat és gyakoribbá teszik a genetikai beltenyészetet is.:209–11 A melegedő éghajlat gyakoribbá teszi a tüzeket, ezáltal a koalák élettere szűkül.
Elnevezése és osztályozása
A koala szó a korábban Sydney környékén beszélt őslakos darug nyelv gula szavéból származik, amely azt jelenti, hogy "nincs víz". Egy másik elmélet szerint a Sydney melletti Hawkesbury folyó őslakos neve volt a Koala. Régebben koalamackónak is hívták a medvebocshoz való hasonlósága miatt, de a medvékhez természetesen semmi közük.
Tudományos nemzetségnevét, a Phascolarctos-t Henri Marie Ducrotay de Blainville francia zoológus adta neki 1816-ban, de fajnevet ekkor nem kapott (jelentése erszényes medve a φάσκωλος-faszkólosz (erszény) és ἄρκτος-arktosz (medve) görög szavakból). 1819-ben a német Georg August GoldfussLipurus cinereus-nak nevezte el a fajt, de időbeli elsősége miatt a nemzetközi tudósközösség a Phascolarctos-t fogadta el (a latin cinereus jelentése hamuszínű, hamvas).:58–59 1820-ban a francia Anselme Gaëtan Desmarest a Phascolarctos fuscus nevet adta a barna színváltozatnak, amelyet külön fajnak tartott. Ugyanebben az évben Goldfuss megpróbálkozott a Marodactylus cinereus név bevezetésével; René Primevère Lesson 1827-ben a P.flindersii-t, John Edward Gray pedig a P.koala-t javasolta.:45
Alfajai
A koalának három alfaját különítik el: a queenslandi koalát (Phascolarctos cinereus adustus Thomas 1923), az Új-Dél-Wales-i koalát (P. c. cinereus Goldfuss 1817), és a vitoriai koalát (P. c. victor Troughton 1935). A különbségek főleg a bunda színében és vastagságában, a méretben és a koponya alakjában vannak. A queenslandi változat a legkisebb, szőrzete rövid és szürke vagy ezüstszürke színű, koponyája rövid. A victoriai koala a lebnagyobb, bundája barna és bozontos, koponyája széles.:7 Azonban a változatok közötti határ az ausztrál államok közti határvonalon alapszik és alfaj státuszuk egyébként is vitatott. Egy 1999-es genetikai vizsgálat szerint nincs éles határ a csoportok között és a faj nagyjából egységesnek tekinthető, bár a populációk közötti géncsere eléggé limitált. Egy másik, 2016-os vizsgálat sem látta megalapozottnak az alfajok felállítását.
A koalapopuláción belül igen erős a beltenyészet és a genetikai változatosság alacsony; feltételezik hogy ennek hátterében egy pleisztocén-végi súlyos létszámcsökkenés állhat. A koalák nem túl mozgékonyak és már egy folyó vagy autóút is elszigetelheti egymástól a populációkat.
A micoénkori Nimiokoala (fent) és a Litokoala (lent) rekonstrukciója
A koala a Phascolarctidae család egyetlen, ma is élő tagja. Több oligocén- és miocénkori őse is ismert, akik valószínűleg esőerdőkben éltek és étrendjük nem volt ennyire specializált. A Nimiokoala greystanesi és Perikoala nem egyes fajai kb. akkorák voltak mint a mai koala, míg mások (pl. a Litokoala) csak a méretének felét vagy kétharmadát érték el. Belső fülük szerkezetük alapján az ősi koalák is hasonló hangokat adhattak ki mint a maiak.
A miocén során Ausztrália elkezdett kiszáradni, az esőerdők visszaszorultak és elterjedtek az eukaliptuszok által dominált bozótok. A miocén végén a Phascolarctos nem elvált a Litokoalá-tól és alkalmazkodott a kizárólag eukaliptuszt tartalmazó étrendhez. Szájpadlása előrébb mozdult, a felső fogait tartó csont megvastagodott, őrlőfogainak felszíne megnagyobbodott és megnőtt a távolság a metsző- és őrlőfogak között.:226
Egyes elképzelések szerint a mai P. cinereus a pleisztocén végén kihalt, mintegy 13 kilós óriáskoala (P.stirtoni) kisebb változata is lehet, bár a kritikusok szerint a két faj a pleisztocén vége felé egyszerre is előfordult és fogaik morfológiája is különbözik. A mai koala a pleisztocén közepe táján jelent meg.
A koala első közzétett ábrázolása George Perry 1810-es Arcana-jában
Az első európai, aki hírt adott a koalákról, John Price volt, John Hunter Új-Dél-Wales-i kormányzó szolgája. Price részt vett a Kék-hegységbe irányuló expedícióban és feljegyezte, hogy 1798. január 26-án látta a cullawine nevű állatot. Feljegyzéseit azonban csak majd egy évszázaddal később közölte a Historical Records of Australia.:8 1802-ben a francia Francis Barrallier két koalalábat szerzett őslakos nyomkeresőitől, amit azok meg akartak enni. Barrallier kipreparálta a lábakat és elküldte Hunter utódjának, Philip Gidley Kingnek, aki továbbította azokat a neves természettudósnak, Joseph Banksnek. Barrallier jegyzeteit szintén csak 1897-ben publikálták.:9–10 1803 végén a Sydney Gazette is hírt adott a "koolah"-ról, így végül a király megbízta az ausztrál kolónia egyetlen festőjét, John Lewint, hogy készítsen néhány akvarellt az állatról. Lewin három képet készített, amelyek közül az egyik megjelent Georges Cuvier 1827-es Az állatok birodalma c. összefoglaló művében is.:12–13
Még 1803-ban a botanikus Robert Brown formális leírást készített a fajról egy nőstény példány alapján, amelyet a Kembla-hegy környékén fogtak; ehhez az illusztrációkat az osztrák Ferdinand Bauer készítette. Brown azonban nem tette közé munkáját, amit csak 1994-ben fedeztek fel újra a British Museum-ban. Bauer képeit is csak 1989-ben publikálták.:16–28 Brown és Bauer barátja, William Paterson szintén készített egy feljegyzást az állatról, amelynek alapján az orvos Everard Home anatómiai leírást adott a koaláról.:33–36 Home 1808-ben közzétette írását és a Didelphis coola nevet javasolta a fajnak.:36
A koala első ábrázolása George Perry 1810-es természetrajzi művében, az Arcana-ban jelent meg.:37 Perry "új-hollandiai lajhárnak" nevezte el az állatot, amelyet idegenszerűnek és primitívnek tartott::40 "a szem elhelyezkedése a Lajháréhoz hasonlatos, igen közel van a szájhoz és az orrhoz, ami otromba, esetlen megjelenést kölcsönöz neki és összességében hiányzik belőle az elegancia… sem jellemükben, sem külsejükben nincs semmi, ami a Természettudós vagy a Filozófus érdeklődésére számot tarthatna. Mivel azonban a Természet semmit sem teremtett hiába, feltételezhetjük, hogy még ezek a lomha, érzéketlen lényeket is bölcsen arra szánták, hogy betöltsék az élővilág nagy lánca egy láncszemének szerepét..."
Koala John Gould 1863-as The Mammals of Australia c. művében
John Gould természetkutató 1863-ban befejezett három kötetes The Mammals of Australia c. művében bemutatta a koalát, Ausztrália akkor még kevéssé ismert faunájának egyéb tagjai mellett.:87–93 A nevet összehasonlító anatómus, Richard Owen a Londoni Zoológiai Társaság előtt mutatta be a koala anatómiai felépítését és felhívta a figyelmet a vombattal való hasonlóságra.:94–96 A társaság kurátora, George Robert Waterhouse elsőként sorolta be a koalát az erszényesek közé és megpróbálta összehasonlítani az akkoriban felfedezett Diprotodonnal és Nototheriummal.:46–48
A Zoológiai Társaság szervezésének köszönhetően 1881-ben megérkezett az első élő koala Angliába, amely azonban hamar elpusztult, amikor egy mosdóállvány súlyos fedele ráesett. A baleset lehetőséget nyújtott az állat anatómiájának részletes tanulmányozására, mert Owen korábban csak preparált példányokkal dolgozhatott.:105–06
Jelentősége
A koala szerepel az őslakók mítoszaiban is. A tharawalok szerint segített nekik Ausztráliába jutni és evezett a csónakjukban.:21 Egy másik mítosz szerint egy megölt koala hosszú beleiből készített hidat, amin át Ausztráliába jutottak.:17 Sok mese szól arról, hogyan vesztette el a koala a farkát; az egyikben a kenguru vágja le a koala udvariatlan viselkedése miatt.:28 A queenslandi és victoriabeli törzsek szerint a koala bölcs állat, aki hasznos tanácsokat tud adni; mások szerint képes fákat növeszteni a száraz pusztaságokban.:41–43 Sziklarajzokon is megtalálható, bár más állatoknál ritkábban.:45–46
Az első európai telepesek nem kedvelték az állatot lassú, lajhárszerű mozgása és "mérges, fenyegető arckifejezése" miatt.:143 A 20. század fordulóján megítélése megváltozott, "vicces hazai maciként" bekerült az ausztrál gyerekkönyvekbe.:144 1930-ban rákerült a bélyegekre is.:164
Barack Obama amerikai elnök 2014-es ausztráliai látogatásán
A koala ma Ausztrália egyik jelképe és az ausztrál állatkertek és vadasparkok egyik attrakciója. A popkultúra szereplőjeként, plüssállatként és egyéb játékként egyaránt népszerű.:ix Egy 1998-as becslés szerint az ausztrál idegenforgalom több mint egymilliárd dolláros bevételnövekedést köszönhet neki.:201 1997-ben az európai és japán turisták 75%-a mondta azt, hogy elsősorban a koalát akarja élőben látni az ausztrál állatok közül.:216 Népszerűségét valószínűleg plüssmackószerű megjelenésének köszönheti.:3
Az országba látogató külföldi politikusok és államfők (többek között II. Erzsébet királynő, II. János Pál pápa, Mihail Gorbacsov, Nelson Mandela – szívesen fényképezkednek ölükben koalákkal.:156 A 2014-es brisbane-i G20 találkozón Vlagyimir Putyin és Barack Obama is így tett; ekkor alkották meg a koaladiplomácia kifejezést. A diplomáciai feszültségek enyhítése mellett az ausztrál kormányzat a kínai pandadiplomáciához hasonlóan rendszeresen kölcsönöz koalákat a baráti államok állatkertjeinek.
Bár igen kedvelt állat, egyoldalú táplálkozási igényei miatt tartása igen költséges. Ma már az európai állatkertekben Dél-Európában termesztett eukaliptusszal takarmányozzák, ami valamelyest csökkenti a kiadásokat. Európában az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége felügyelete alá tartozó Európai Veszélyeztetett Fajok Programja (EEP) keretében tenyésztik a faj egyedeit. A Budapesti Állatkertben 2015. február és 2017. március között látható volt két példány, míg el nem pusztultak.
Természetvédelmi helyzete
Útmenti figyelmeztető tábla
A 20. század elején még rendszeresen vadászták a koalát, elsősorban a bundájáért.:121–128. Ausztrália 1924-ben még kétmillió koalaprémet exportált, amelyekből szőnyeget, kabátbélést, muffot, női ruhaszegélyt készítettek.:125 Ugyanekkor, az 1920-as és 30-as években megkezdődtek az első kísérletek a faj védelmére, Brisbane-ben és Sydney-ben védett zónákat létesítettek a számukra, ahol sikerült megoldani a szaporításukat is.:157–159
Ma a fajra leselkedő legnagyobb veszély az erdőirtás, élőhelyének elvesztése. A tengerparti régióban az urbanizáció, míg a belső területeken a mezőgazdaság terjedése és a fakitermelés okozza az erdők pusztulását.:104–107 2000-ben Ausztráliában 564 800 hektár őshonos erdőt és bozótot irtottak ki, amivel az ország a világon az ötödik helyre került az erdőirtók listáján.:222 Az európai gyarmatosítás kezdete óta a koalák élettere mintegy felére csökkent.
A koalák lakott területeken is megélnek, ha elegendő eukaliptuszfát találnak; itt azonban új veszélyek is leselkednek rájuk, gyakran elgázolják őket az autók vagy megtámadják őket a kutyák. A kettő együtt évente mintegy 4 ezer koala pusztulását okozza.
A Természetvédelmi Világalap 2017-es jelentése szerint a koalák száma egy (ember)generáció alatt 53%-kal csökkent Queenslandben és 26%-kal Új-Dél-Wales-ben. A kormány veszélyeztett állatokat vizsgáló bizottsága 2021-ben 92 ezerre becsülte a koalák létszámát, míg két évtizeddel korábban még 185 ezren voltak; a 20 század elején pedig kb. 8-10 millióan.
Dél-Ausztrália és Victoria államokban a helyzet kedvezőbb. Az Adelaide környéki hegységekben (ahová az 1920-as években telepítették be őket és ahol jelenleg mintegy 10%-uk él) számuk várhatóan 17-25%-kal nőni fog a következő 25 évben és túlnépesedésük meghaladhatja az ökoszisztéma eltartóképességét. A Kenguru-szigeti túlnépesedett, 48 ezres populációjuk a 2020-as tűzvészeket követően 5-10 ezerre esett vissza, viszont az itteni állatok nem szenvednek a Chlamydia-fertőzéstől.
↑Smith, M (1979). "Notes on reproduction and growth in the koala, Phascolarctos cinereus (Goldfuss)". Australian Wildlife Research. 6 (1): 5–12. Bibcode:1979WildR...6....5S. doi:10.1071/WR9790005.
↑Logan, M. (2001). "Evidence for the occurrence of rumination-like behaviour, or merycism, in the koala (Phascolarctos cinereus, Goldfuss)". Journal of Zoology. 255 (1): 83–87. doi:10.1017/S0952836901001121.
↑Smith, A. G.; McAlpine, C. A.; Rhodes, J. R.; Lunney, D.; Seabrook, L.; Baxter, G. (2013). "Out on a limb: Habitat use of a specialist folivore, the koala, at the edge of its range in a modified semi-arid landscape". Landscape Ecology. 28 (3): 418–26. Bibcode:2013LaEco..28..415S. doi:10.1007/s10980-013-9846-4. S2CID8031502.
↑Grand, T. I.; Barboza, P. S. (2001). "Anatomy and development of the koala, Phascolarctos cinereus: An evolutionary perspective on the superfamily Vombatoidea". Anatomy and Embryology. 203 (3): 211–223. doi:10.1007/s004290000153. PMID11303907. S2CID11662113.
↑Ellis, W. A.; Hale, P. T.; Carrick, F. (2002). "Breeding dynamics of koalas in open woodlands". Wildlife Research. 29 (1): 19–25. Bibcode:2002WildR..29...19E. doi:10.1071/WR01042.
↑Smith, M. (1980). "Behaviour of the Koala, Phascolarctos cinereus (Goldfuss), in captivity IV. Scent-marking". Australian Wildlife Research. 7 (1): 35–40. Bibcode:1980WildR...7...35S. doi:10.1071/WR9800035.
12Tobey, J. R.; Nute, T. R.; Bercovitch, F. B. (2009). "Age and seasonal changes in the semiochemicals of the sternal gland secretions of male koalas (Phascolarctos cinereus)". Australian Journal of Zoology. 57 (2): 111–18. doi:10.1071/ZO08090.
123Smith, M. (1980). "Behaviour of the Koala, Phascolarctos cinereus (Goldfuss), in captivity III*. Vocalisations". Australian Wildlife Research. 7 (1): 13–34. Bibcode:1980WildR...7...13S. doi:10.1071/WR9800013.
12Smith, M. (1980). "Behaviour of the Koala, Phascolarctos cinereus (Goldfuss), in captivity VI*. Aggression". Australian Wildlife Research. 7 (2): 177–90. Bibcode:1980WildR...7..177S. doi:10.1071/WR9800177.
↑Gifford, A.; Fry, G.; Houlden, B. A.; Fletcher, T. P.; Deane, E. M. (2002). "Gestational length in the koala, Phascolarctos cinereus". Animal Reproduction Science. 70 (3): 261–66. doi:10.1016/S0378-4320(02)00010-6. PMID11943495.
↑Adams-Hosking, C.; Grantham, H. S.; Rhodes, J. R.; McAlpine, C.; Moss, P. T. (2011). "Modelling climate-change-induced shifts in the distribution of the koala". Wildlife Research. 38 (2): 122–30. Bibcode:2011WildR..38..122A. doi:10.1071/WR10156.
↑Dixon, R. M. W.; Moore, B.; Ramson, W. S.; Thomas, M. (2006). Australian Aboriginal Words in English: Their Origin and Meaning (2nded.). Oxford University Press. 65.o. ISBN978-0-19-554073-4.
↑"Koala". Species Profiles. Wildlife Preservation Society of Queensland.
↑Lee, K. E.; Seddon, J. M.; Corley, S.; Williams, E.; Johnston, S.; Villers, D.; Preece, H.; Carrick, F. (2010). "Genetic variation and structuring in the threatened koala populations of Southeast Queensland". Conservation Genetics. 11 (6): 2091–103. Bibcode:2010ConG...11.2091L. doi:10.1007/s10592-009-9987-9. S2CID36855057.
↑Long, J. A. (2002). Prehistoric Mammals of Australia and New Guinea: One Hundred Million Years of Evolution. Johns Hopkins University Press. 77–82.o. ISBN978-0-8018-7223-5.
↑Archer, M.; Arena, R.; Bassarova, M.; Black, K.; Brammall, J.; Cooke, B. M.; Creaser, P; Crosby, K.; Gillespie, A.; Godthelp, H.; Gott, M.; Hand, S. J.; Kear, B. P.; Krikmann, A.; Mackness, B.; Muirhead, J.; Musser, A.; Myers, T.; Pledge, N. S.; Wang, Y.; Wroe, S. (1999). "The evolutionary history and diversity of Australian mammals". Australian Mammalogy. 21: 1–45. doi:10.1071/AM99001. 2021. augusztus 12. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2017. november 1.
↑Black, K.; Archer, M.; Hand, S. J. (2012). "New Tertiary koala (Marsupialia, Phascolarctidae) from Riversleigh, Australia, with a revision of phascolarctid phylogenetics, paleoecology, and paleobiodiversity". Journal of Vertebrate Paleontology. 32 (1): 125–38. Bibcode:2012JVPal..32..125B. doi:10.1080/02724634.2012.626825. S2CID86152273.
↑Price, G. J. (2013). "Long-term trends in lineage 'health' of the Australian koala (Mammalia: Phascolarctidae): Using paleo-diversity to prioritize species for conservation". In Louys, J. (ed.). Paleontology in Ecology and Conservation. Springer Earth System Sciences. Springer. 171–92.o. ISBN978-3-642-25037-8.
↑Phillips, Bill (1990). Koalas: the little Australians we'd all hate to lose. Canberra: Australian Government Publishing Service. 13.o. ISBN978-0-644-09697-3. OCLC21532917.
↑Perry, G. (1811). "Koalo, or New Holland Sloth". Arcana; or the Museum of Natural History: 109. 2015. október 15. dátummal az eredetiből archiválva. Hozzáférés: 2015. november 9.
Ez a szócikk részben vagy egészben a Koala című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
_female_Mount_Lofty_4.jpg)
