A Pécsi Nemzeti Színház operatagozatának alapító tagja, és évtizedeken át meghatározó alakja, előbb énekesként, majd a tagozat vezetőjeként. Színpadi repertoárja felölelte hangfaja valamennyi jelentős szerepét, mellette az oratóriumtól a magyar nótáig minden műfajban kiváló teljesítményt nyújtott.
1959-ben kezdte pályáját a Pécsi Nemzeti Színház újonnan alakult operatagozatának magánénekeseként. A Rigoletto Sparafuciléjaként debütált. Pécsi pályájának végén, az éneklés mellett 1984–1988 között az operaigazgatói posztot is betöltötte. 1990-ben a színház örökös tagjai közé is bekerült. 1988-ban nyugdíjba vonult. 1988–1994 között a Magyar Állami Operaház tagja volt. 1995–1997 között a Deutsche Bühne állandó vendége volt.
Dal- és óratóriuménekesként is gyakran lépett fel itthon és külföldön (Ausztria, Németország, Svájc) egyaránt. Az operairodalom számos főszerepét énekelte. Kiemelkedőek buffóalakításai. Sikeresek Mozart-szerepei. A hagyományos operaszerepek életre keltése mellett nagy érdeme van Sosztakovics Katyerina Izmajlova és Handel Julius Cæsar Egyiptomban című operájának pécsi és egyben magyarországi ősbemutatójának színpadra vitelében. Az utóbbi mű címszerepét is énekelte.
Brockhaus-Riemann zenei lexikon. Szerkesztette: Dahlhaus, Carl és Eggenbrecht, Hans Heinrich. A magyar kiadás szerk. Boronkay Antal. Budapest, Zeneműkiadó, 1983-1985