A merchandising (gyakran merch, vagyis „mörcs”) eladáshelyi szolgáltatás, Magyarországon polcszerviz elnevezéssel is ismert, de ez a kifejezés nem teljesen fedi le a szó teljes jelentését. Alapvetően egy termékcsoport szezonális, alkalmi értékesítésének stratégiai megvalósítását jelenti. Például Bálint-napi, húsvéti vagy karácsonyi tematikájú termékek iránti figyelemfelhívással, illetve médiatermékek, például filmek, sorozatok kapcsolódó termékei (játékok, ruhák, kiadványok, gyorséttermi menük stb.) formájában.
A tevékenység áll a polckép merch sztenderdjének megvalósításából, megtartásából, a termék kihelyezéséből (a polcban, és a másodlagos kihelyezéseken). A merchandising sztenderd részletes leírás arról, hogy az áru milyen környezetben kerüljön közvetlen kapcsolatba a vásárlóval, például leírja az áruk sorrendjét, az arcok számát (a termék arca a termék eleje amit a vevő felismerhet). A termékarc szám az egy sorban egymás mellett levő portékát jelenti. Alapvető leírásokat is tartalmazhat (például a vevő sohasem láthatja az EAN kódokat amikor az árucikk még a polcon van.) A cél, hogy a vásárlók számára elérhető és kívánatos legyen az áru, ott és akkor, amikor a vásárló meg akarja vásárolni, vagy lehetősége van azt megvásárolni. A FMCG termékeket előállító vállalatok szívesen alkalmazzák ezt a tevékenységet, a boltokban a szemük és kezük a merchandiser, polcszervizes. Rajta keresztül információkat szerezhetnek a konkurencia tevékenységéről a saját adataikon felül. Közvetlen kontrollt is képesek így gyakorolni a birtokolt polcfelületeken, vagy a saját eszközökön (display, hütő). Szavatossággal rendelkező termékeknél pedig ezt tudja figyelni az alkalmazott (friss szavatosságú termékek hátul, elöl a hamarabb lejáró termékek). Összefoglalva minden olyan tevékenység ide tartozik amivel közvetett hatást kívánunk a vásárlóra gyakorolni.
A merchandising másik értelmezése szerint arculatátvitelt jelent. Így nevezik a termékek összekapcsolását eseményekkel (sportrendezvény, film stb.), itt ezen események kiegészítő termékei, illetve a termékek elhelyezését ezekben a produkciókban. Ezek az események legyártják a maguk termékeit, pl. a szereplőkből játékfigurák készülnek, a számítógépes játék készül a filmből, a sportesemény kabalája plüssfiguraként megvásárolható, a csapatmezeket meg lehet venni. A figyelemfelkeltéssel az eladások növekedését várják.
Felhasználások fajtái:

A termék tűnjön ki, a vásárló vegye azt észre.