Monda

Nem tévesztendő össze a következővel: Rege (keresztnév).

A monda, vagy régebbi nevén rege epikus népköltészeti műfaj, amely valamely valós jelenséghez kapcsolódik, de gyakran csodás elemekkel átszőve meséli el az illető helyhez, személyhez, jelenséghez fűződő történeteket/hiedelmeket. A szó a nyelvújítás korában keletkezett, a mendemonda ikerszóból vonták el, korábban a 17. században már használták a monda-monda kifejezést költött történet értelemben. A népnyelv azonban nem jelölte meg konkrétan a műfajt, helyette korábban 'igaz történetet', 'históriát', 'régiséget' emlegettek. Hasonló a helyzet más európai nyelvekben is, az angol és a francia műfaji megfelelője legendának nevezi az ilyen mondákat. Eredeti értelmében nem azonos a néhol szinonimaként használt legenda műfajjal, mert utóbbi 1-1 szent életű személy egyházi hivatalos, általában szentté avatásnál készült életirata.

Jellemzői

Elsősorban történeti hagyományokat dolgoz föl egy kultúrközösség hőskorából. Részben a mítosszal, részben a mesével rokon. Verses és prózai egyaránt lehet. Fő csoportjai a hiedelemmondák (pl. a halálról), a történeti mondák (pl. királyokról, Szent László füve), eredetmagyarázó mondák (pl. Arany János: Rege a csodaszarvasról). Gyakoriak a vándormondák. A különböző nemzetek mondakincsét a 19. században kezdték el gyűjteni, feldolgozni, esetenként kiegészíteni.

Mint műfaji megjelölést először a mesével párhuzamban kezdték alkalmazni. A Grimm testvérek meghatározása szerint a mese költőibb, a monda történetibb. A későbbi definíciók formai, stilisztikai, funkcionális szempontokon nyugszanak. A mondák rövidebbek a meséknél, a nép igaznak tartja őket, előadásuk tárgyilagosabb.

Két fő csoportjuk van: történeti és helyi monda. A történeti mondákban az emberi hősön van a hangsúly, helyi mondák természeti jelenségek, földrajzi képződmények leírására tesznek kísérletet. Az újabb csoportosítások különböző szempontokból indulnak ki:

• kisebb csoportnál ismert monda - széles körben elterjedt vándormonda
• társadalmi fejlődés korábbi szakaszában keletkező mondák (többnyire hősmondák) - újkori mondák

Tartalom szerint megkülönböztetik:

• eredetmagyarázó mondák
• történeti mondák
• kultúrtörténeti mondák
  • ezen belül helyi mondák
• hiedelemmondák
  • ezen belül halászmondák és kísértetmondák
• vallásos mondák
• a legendák egy része is mondának mondható

A modern mondakutatás megkülönböztette a mondaalakulás különböző szakaszait: közlés → memorat → fabulat. E téren különösen fontos C. W. von Sydow munkássága. Von Sydow megkísérelte továbbá különválasztani azokat a történeteket, melyek csak formájukban utánozzák a mondákat (álhiedelem-monda).

A magyar mondakincset leginkább Vörösmarty, Arany, Jókai, Mikszáth, Krúdy használta föl. Benedek Elek állította össze a legteljesebb és legismertebb magyar mondagyűjteményt.

Források

• Magyar néprajzi lexikon III. (K–Né). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1980. 640. o. ISBN 963-05-1288-2  

Irodalom

• Lengyel Dénes: Régi magyar mondák (Móra Ferenc Könyvkiadó, 1972)
• Szendrey Zsigmond: Történeti népmondáink (Ethnographia, 1923–26)
• Brüder Grimm: Deutsche Sagen (München, 1965)
• Ferenczi Imre: Történelem, szájhagyomány, mondahagyomány (Ethnographia, 1966)
• Dömötör Tekla: A mondakutatók nemzetközi értekezlete Budapesten (Ethnographia, 1964)
• Voigt Vilmos: A mondák műfaji osztályozásának kérdéséhez (Ethnographia, 1965)
• Vehrer Adél: Templomos lovagok az európai néphagyományban, Saarbrücken, Németország : GlobeEdit (2018) ISBN 9786138242765
• Vehrer Adél: Tényő történeti mondavilága, Győr, Tényő Világa Egyesület az Élhetőbb Településért, 2019. ISBN 978-615-00-6129-0

Jegyzetek