Magyarországon a második világháború után létrejött Nehézipari Központ (rövidítve: NIK) az államosított illetve állami kezelésbe vett nehézipari üzemek első állami igazgatási szerve volt. Szerepet kapott "az ipar tervszerű állami irányításának kialakításában". Feladatkörét a Nehézipari Minisztérium és egyéb ipari minisztériumok vették át 1949-ben.
A NIK 1946 decemberében alakult meg. A törvényhozás hatáskörébe tartozó rendelkezések rendeleti úton való kiadására Magyarország Nemzetgyűlése által kiadott törvény adott felhatalmazást 1946. október 31-ig, amely határidőt azután újabb törvénnyel meghosszabbítottak 1947. február 28-ig. (Az Új Magyar Lexikon 1945-re teszi a megalakulást.)
A NIK szervezetét a 620/1948. Korm. rendelet határozta meg. A 2. § (1) bekezdése szerint a NIK jogi formáját tekintve egyéni cég, volt, tulajdonosa a magyar állam, székhelye Budapest. Valójában azonban nem kellett megfelelnie az akkoriban hatályos cégjogi szabályoknak, hiszen a rendelet szerint "A cégbíróság a NIK-et az egyéni cégek jegyzékébe az iparügyi miniszter megkeresésére a bejegyzéshez, egyébként szükséges előfeltételek vizsgálata nélkül a jelen rendelet alapján jegyzi be."
A NIK felett a főfelügyeleti jogot az iparügyi miniszter gyakorolta. A NIK vezérigazgatóját és helyettes vezérigazgatóját az iparügyi miniszter nevezte ki, illetőleg menthette fel.
Feladata az volt, hogy összefogja az államosított illetve állami kezelésbe vett nehézipari üzemeket: a teljes kohászatot, a vas- és fémipari vállalatok 60 százalékát, a gépgyártás 50 százalékát, a MÁVAG, a Láng, az MVG, a WM és a Rimamurányi-Salgótarjáni Vasmű munkáját.
A NIK feladatait a rendelet sorolta fel. A jogszabály hangsúlyozta, hogy az illető rendelet "nem érinti a vállalatok jogi önállóságát".
A Csepel NIK kerékpárok neve a Nehézipari Központra utalt.
Új Magyar Lexikon 5. kötet (Mf – R) 133. old.
