Nap TV

Nap TV
Adatok
Indulás1989. augusztus 19.
Megszűnés2009. szeptember 26.
TársaságNap Televízió Kft.
TulajdonosGyárfás Tamás
Ország Magyarország
Vételi területországos
Székhely1149 Budapest,
Angol u. 65-69.
Hivatalos oldal
A csatorna székháza

A Nap Televízió egy megszűnt médiatársaság, amit 1989-ben alapított közösen a Magyar Mozi- és Videófilmgyár, a Mai Nap, a Magyar Távirati Iroda és a Ribbon Kft. Mivel önálló csatornával nem rendelkezett, emiatt - az 1999-2002 közötti időszak kivételével - a Magyar Televízió adóhálózatát használta az adásának napi indulása előtt. (Ebben az idősávban a Magyar Televízió teletext szolgáltatása nem volt elérhető.) Később a Magyar Televízió és több kereskedelmi csatorna számára készített műsorokat. Nevéhez fűződik a Nap-kelte és Nap-nyugta (az előbbi műsor délutáni-éjszakai ismétlése) című hírműsorok gyártása, amelyeket a Magyar Televízió 1-es illetve 2-es csatornáján a naponta sugároztak 2009. szeptember 25-ig.

A Nap-kelte

A Nap-kelte a hírszolgáltatás mellett közéleti interjú-műsor is funkciót is betöltött. Az első adása 1989. augusztus 19-én került sugárzásra Nap TV néven, majd 1993-ban vette fel a Nap-kelte címet.

1994-ben Székely Ferenc alapító Magyar Televízió-alelnöki kinevezésekor az általa addig gyakorolt főszerkesztői jogokat a Fenyő János tulajdonában álló Stáb Rt.-nek adta át, melyet 1997-ben az MTV elnöke választott bírósági döntés alapján visszaadott a Gyárfás Tamás tulajdonában álló Nap Televízió Kft.-nek.

1999 és 2000 között a TV3-on, majd annak csődje után 2002-ig az ATV-n volt látható. 2002 októberében visszakerült a Magyar Televízióra, a Ma reggel címet viselő műsor helyére, ahol naponta 05:50-től 09:00-ig sugározták az M1 és az M2 műsorán.

Az adásokat a Nap TV Kft. stúdióiban rögzítették, és Magyarország egyik legnézettebb reggeli műsora volt. 2008-ban műsorvezetői között volt Betlen János, Lakat T. Károly és Verebes István, emellett rendszeresen jelentkezett a műsorban sportrovatával Gyárfás Tamás producer is. Korábban a műsorban dolgozott Forró Tamás, Bánó András, Pallagi Ferenc, Aczél Endre, Albert Györgyi, Vitray Tamás, Mélykúti Ilona, Juszt László, valamint Orosz József és Havas Henrik is.

Kritikák

A bírálói a 2000-es évek végén szervilizmussal és elfogultsággal vádolták (ezt fejezte ki a „Párt-kelte” gúnynév), amit demonstrálandó a Fidesz a műsorban való részvételt 2006 októberétől megtagadta, mert szerintük a műsorvezetők és a készítők az objektivitás hiányával készítették a műsoraikat. Így a jobboldal szereplői közül az akkori parlamenten kívüli erőt hívták meg az adásba. Fábry Sándor egyik alkalommal az egyik műsorban „propaganda televíziónak” nevezte a Nap-keltét, amelynek semmi keresnivalója nincsen a közpénzből fenntartott televízióban.

A Nap-keltére jellemző volt, hogy képe jóval fakóbb volt a közszolgálati televízió műsorainál, a régebbi típusú kamerák alkalmazása miatt. A rendszerváltás óta alig fejlődött vizuális világát és a stúdiók díszleteit siralmasnak tartották. A műsor 20 éve alatt a főcímzene változatlan maradt, amit szintén sokan kritizáltak.

2009. szeptember 25-én pénzhiányra hivatkozva szüntették meg a műsor sugárzását a Magyar Televízió 1-es és 2-es csatornáján is. Helyette ismét Ma reggel néven indult saját gyártású napindító program.

Jegyzetek

  1. ↑ "RTV 2002. év, 41. szám 2002. október 7. - 2002. október 13". Hozzáférés: 2026. április 9.
  2. ↑ A nyugdíjasok nézik reggel az MTV-t
  3. ↑ A Fidesz és a KDNP bojkottálja a Nap-keltét – fidesz.hu, 2006. október 11.
  4. ↑ D. Horváth Gábor: A cselédsajtó nehéz reggele
  5. ↑ Nap-kelte-fogyatkozás: mi a baj a Nap-keltével? – antagon.blog.hu, 2008. február 26.
  6. ↑ Interjú a Nap-keltében Fábry Sándorral (youtube.com; Link frissítve: 2024. október 23.)
  7. ↑ Eltűnik a Napkelte - Index.hu, 2009.09.25.

Külső hivatkozások