Az ofiolit az óceáni kéreg kőzetegyüttese. Az óceánközépi hátság vidékén keletkezik, a Föld köpenyéből fölnyomuló magmából. Nevét a görög „ophio” = kígyó és „lit” = kő szavakból kapta.
Az „ofiolitos kőzet” kifejezést elsőként Alexandre Brongniart használta 1813-ban az Alpok zöld színű kőzetösszleteinek leírása során. Ezek a kőzetek főleg szerpentinitből és diabázból álltak. 1927-ben Gustav Steinmann kissé módosította a kőzetegyüttes összetevőit a szerpentinit mellett párnalávára és tűzkőre.
Az ofiolitok a következő rétegtani sorozatban szerepelnek:
A 60-as évekre vált ez a kőzetegyüttes fontossá, amikor Frederick Vine és Drummond Matthews kimutatta az ofiolitokban mérhető remanens mágnesség alapján az óceánközépi hátság mentén gyűjtött kőzettestekben az óceánközépi hátsággal párhuzamosan futó mágneses anomáliákat.
Ugyanebben az időben fedezték föl a Ciprus szigeti Tróodosz-hegységben azokat a telérkőzeteket, melyek angol neve „sheeted dyke” (a.m. lapos telér). Később kimutatták, hogy a Tróodosz-hegységre jellemző kőzettestek az tengerfenék lemezeinek szétnyílásakor fölnyomuló magmából keletkeznek. Ezzel megtalálták a tengerfenék lassú elmozdulásának a „forrását”, a születő új óceáni kéreg keletkezési helyét.
Később számos helyen a kontinensek belsejében is fölfedezték az ofiolitokat, mert a lemeztektonikai mozgások a múltban számos alkalommal hoztak létre olyan óceáni lemezeket, melyek később szárazföldre kerültek.
Mivel a tengervíz átjárja a kőzetet, tengervíz hatására történő átalakulást szenvednek az ofiolit ásványai. A bekövetkező hidrotermális átalakulás eredményeként szerpentinesedés vagy metaszomatózis játszódik le a peridotitokban, valamint a gabbró és a bazalt ásványai is átalakulnak. Például a plagioklászok albittá, a piroxének klorittá, az olivin szerpentinné alakul át.
Magyarországon a Darnó-hegyen található ofiolit. A Bükk hegység nyugati oldalánál.