Paffendorf

Paffendorf
Információk
Műfajtrance
Tagok
Ramon Zenker
A Paffendorf weboldala

A Paffendorf egy német származású dance formáció.

Története

Az 1998-ban létrehozott project mögött az a Ramon Zenker áll, aki a Fragma és a Bellini producere is volt.

Debütáló daluk a Smile volt, majd ezt követte a Ruf Mich An / Call Me Now és a Terminator. Ismertté igazán 2000-ben váltak a Where are You számmal; ekkor már két fiú és három lány alkotta az együttest. Ebben az évben jelent meg első albumuk, Dance City címmel. Az album következő sikeres dala a Rhythm And Sex, ezután érkezett a Be Cool, amelynek két változata jelent meg; a másodikhoz Madonna Vogue című dalának dallamát használták fel.

2002 végére az együttes három taggal maradt. Még ebben az évben adták ki a Crazy, Sexy, Marvelous dalukat, majd 2004-ben az On & On-t és 2005-ben az Under My Skin-t. Ekkor a régi tagok közül már senki sincs a Paffendorfban. 2006-ban jött ki a La La La Girl, majd a Where are You 2007-es változata.

2007-ben jelent meg második albumuk, a Planet Dance. Sikert arattak Self Control számukkal, ami egy feldolgozás volt, majd 2009-ben következett a Bring it Back és a Discover.

2012-ben a Paffendorf mögött álló DJ elhagyta a produkciót, helyét egy másik DJ vette át, de már nem érték el a Paffendorf korábbi sikereit. 2021 júliusában a Brooklyn Bounce-al közreműködve adták ki a Rave all Night című dalt.

Diszkográfia

Albumok

  • 2000: Dance City
  • 2007: Planet Dance

Kislemezek

Megjelenés Dal Slágerlistás helyezés Album
AUT
GER
NED
SUI
UK
1998 "Smile" — 22 — — — Dance City
"Ruf Mich An" — 49 — — —
"Terminator 2 Theme: Main Title" — 49 — — —
1999 "Allnight" — — — — —
"Where Are You" 21 11 18 52 —
2000 "Everybody Scream" — 43 56 — —
2001 "Rhythm & Sex" — 61 — — — Be Cool
2002 "Be Cool" 41 29 — — 7
"Crazy, Sexy, Marvelous" — 33 — — 52 Planet Dance
2004 "Welcome to Africa" — — — — —
2005 "On & On" — 80 — — —
"Stop That Shit!" — — — — —
"Under My Skin" — — — — —
2006 "Vogue" — — — — —
"La La La Girl" — — — — —
"Where Are You 2007" — — — — —
2007 "It's Not Over" — — — — — Singles only
2009 "Self Control" — 59 — — —
"Bring It Back" — — — — —
"Discover" — — — — —
"—" denotes releases that did not chart

Videók

  • 1998: Smile
  • 1998: Terminator 2 Theme: Main Title
  • 1999: Where Are You
  • 2001: Rhythm & Sex
  • 2002: Be Cool
  • 2002: Crazy, Sexy, Marvellous
  • 2005: On & On
  • 2006: La La La Girl
  • 2006: Where Are You 2007

Jegyzetek

  1. 1 2 3 International peaks
  2. ↑ "German peaks". 2016. március 5. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2013. augusztus 5.
  3. ↑ Roberts, David (2006). British Hit Singles & Albums (19th ed.). London: Guinness World Records Limited. ISBN 1-904994-10-5.