Pass Andrea

Pass Andrea
Született1979. október 6. (47 éves)
Győr
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozása
IskoláiVeszprémi Egyetem (–2004)


Pass Andrea (Győr, 1979. október 6. –) magyar drámaíró, rendező, színháztörténész.

Életpályája

Pass Andrea 1979-ben született Győrben. A győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban érettségizett 1998-ban. Fuvolistaként sokáig zenei pályára készült, végül a Veszprémi Egyetem színháztörténet szakán szerzett diplomát 2004-ben. Ösztöndíjjal tanult Londonban és Nancyban, elvégezte a CEU forgatókönyvíró kurzusát, később a Kaposi László vezette drámapedagógiai, majd a gyermekszínház rendezői képzésén is részt vett.

2012-ben írta első saját darabját (Kő, papír, olló), azóta is, egy-egy kivétellel (pl. Tarr Béla: Családi tűzfészek) maga írja és maga rendezi a produkcióit. Pass Andrea leginkább független színházi területen alkot, rövid ideig a Narratíva Kollektíva egyik rendezőjeként, jelenleg a DanteCasino formáció alapítójaként hoz létre alkotótársaival leginkább fiatal közönség számára színházi projekteket. Több kőszínházban, pl. a Vígszínházban, a Debreceni Csokonai Színházban, a Szabadkai Népszínházban, valamint a Győri Vaskakas Bábszínházban is rendezett, ahol 2022 óta a művészeti tanács tagja. Előadásai rendszeresen szerepelnek a különböző színházi fesztiválokon, amik számos rangos díjat nyertek el. Pass Andrea 2019-ben díszvendége volt a kortárs magyar dráma országos szemléjének, a debreceni DESZKA fesztiválnak.

Pass Andrea az elmúlt tíz évben három alkalommal is részesült Örkény István drámaíró ösztöndíjban, valamint három alkalommal nyert a STAFÉTA, Budapest a fiatal tehetségekért pályázaton, jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként ír gyerekek számára hangjátékokat.

Drámái több kötetben is megjelentek a Selinunte Kiadónál, számos darabját fordították le idegen nyelvekre, a Napraforgó című drámáját New Yorkban és Sepsiszentgyörgyön, az Eltűnő ingereket Isztambulban is láthatta a külföldi közönség. Két határontúli színház, a Szabadkai Népszínház, valamint a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is Pass Andrea drámáival indította el színházi nevelési tevékenységét.

Drámái

Kötetei

Ösztöndíjai

További információk

Jegyzetek

  1. ↑ "PIM-névtér". Hozzáférés: 2022. október 27.
  2. ↑ "www.theater.hu/hu/portre/pass-andrea--7935.html".
  3. ↑ "Rekord". Színház- és Filmművészeti Egyetem – Könyvtár, Kottatár és Médiatár. Hozzáférés: 2020. október 18.
  4. ↑ "A drámaírónő, akit fuvolistának szántak és rendező lett". Színház.hu. Hozzáférés: 2020. október 18.
  5. ↑ "Pass Andrea". 2021. szeptember 20. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2020. október 18.