vízi cibetmacska(Genetta piscivora) – Allen 1919; egyesek az önálló Osbornictis nembe sorolják
A becslések szerint a Genetta és a Poiana nemek 9,5-13,3 millió éve váltak el egymástól. A petymegek a becslések szerint legalább 8,5 millió éve kezdtek elválni egymástól; a szétválás a fakó petymeggel, majd az óriáspetymeggel kezdődött 3,98-6,01 millió évvel ezelőtt.
Leírás
A petymegek törzse erősen megnyúlt, talpukon csupasz hosszanti csík követhető végig, mellső és hátsó lábaikon egyaránt öt ujjuk van, karmaikat részben vissza tudják húzni, farkuk hosszú és gyűrűs, fülük közepesen nagy, pofájuk hegyes. Végbéltájékukon kis mirigytasakuk van, aminek két különvált levezető csatornája a végbélnyílás két oldalán nyílik. Minden faj gerince mentén sötét csík van, szőrzetük színében és mintázatában különböznek egymástól. Méretük fajfüggő, fej-törzs hosszuk 40,9-60 cm, farkuk 40–47cm-es. Nagy szemeik vannak ovális pupillákkal, íriszük színe körülbelül a bundájukéval megegyező. Mivel szemüket csak korlátozott mértékben tudják mozgatni, inkább a fejüket mozgatják, hogy a mozgó tárgyakra fókuszáljanak. Fülkagylójuk kívül vékony rétegben szőrös, körülbelül 80°-ban tudják elmozdítani elölről hátra, illetve lelapítani.
A petymegek fajait alaktanilag három típusba oszthatjuk:
A G. tigrina típus fajainak szőre rövid, sörényük nincs, lábaik világosak és törzsükön nagy foltokat viselnek, amelyek közepe mindig világosabb. Afrika szavannáin, illetve a Dél-Afrikától Etiópiáig és Szenegambiáig az őserdő-vidék egyes foltjaiban élnek.
A G. genetta típus fajainak szőre hosszú, durva sörtés, közepesen nagy, egyenletes színkitöltésű foltokkal. Hátsó lábaikon a szőr sötét, hátsörényük fölmereszthető, farkuk bozontos. Ez a legelterjedtebb csoport: mindenfelé megtalálható Afrika szavannáin, eljutott Szíriába és Afrika Földközi-tengeri partvidékére és őseink Francia- és Spanyolországba is betelepítették.
A G. servalina típus foltjai aprók; elterjedése a nyugat- és közép-afrikai őserdőkre (Kongó-medence) szorítkozik. Lábaik hosszúak, szőrük rövid, de puha, határozott hátsörényük nincs. Hátsó lábaik sötétek, bundájukat számtalan apró, barnásfekete folt tarkítja.
Elterjedésük, élőhelyük
A petymegek összes faja Afrikában őshonos, a közönséges petymeget a történelmi időkben Európába is betelepítették. Körülbelül 1000-1500 évvel ezelőtt Magreb vidékéről került a Földközi-tenger térségébe félig háziasítva, és később onnan terjedt el Dél-Franciaországba és Olaszországba. A Szaharától északra, valamint a délre fekvő szavannákon Dél-Afrikáig, illetve Arábia, Jemen és Omán partjai mentén élnek.
A Schouteden-petymeg(G. schoutedeni) a trópusi Afrika esőerdeiben, erdős szavannáin él.
A Bourlon-petymeg(G. bourloni) csak a Nyugat-afrikai Guinea esőerdeiben fordul elő.
Életmódjuk
A petymegek rendkívül mozgékonyak, gyors reflexeik és kivételes mászóképességük van. A cibetmacskafélék közül csak a petymegek képesek hátsó lábaikra állni. Mindenevők, opportunista módon táplálkoznak gerinctelenekkel és kisebb gerincesekkel, de növényeket és gyümölcsöket is fogyasztanak; a vízi cibetmacska nagyrészt halakat, míg a Johnston-petymeg valószínűleg főként rovarokat eszik. A nőstényeknek almonként legfeljebb öt kölykük lehet, amelyeket egyedül nevelnek fel. Alapvetően a földön élnek, de sok időt töltenek a fákon is. Magányosan élnek, kivéve a szaporodási és utódnevelési időszakot. Fogságban a közönséges petymegek 13 évig élhetnek; egy fogságban élt hím petymeg 22,7 évig élt.
Természetvédelmi helyzetük
A kontyos és a Bourlon-petymegre az erdőirtás és a földek mezőgazdasági hasznosítása miatti élőhelyvesztés jelent komoly veszélyt; ezt a két fajt ugyanakkor bundájukért és húsukért vadásszák is, emiatt az IUCNsebezhetőként tartja őket számon. Ezek a veszélyek a Johnston-petymeget is fenyegetik, amelyet így mérsékelten fenyegetettként tartanak számon. A szintén mérsékelten fenyegetett vízi cibetmacskára ugyan hatással lehet a vadászat, de jelentősebb veszélyforrásokat még nem azonosítottak. A király- és abesszin petymegek olyannyira kevésbé ismertek, hogy veszélyforrásokat nem lehet azonosítani; ezek a fajok az adathiányos kategóriában vannak. A többi petymegfajt különösebben nem fenyegetik veszélyek, így ezek a nem fenyegetett kategóriában szerepelnek.
↑Morales, A. (1994). "Earliest genets in Europe". Nature. 370 (6490): 512–513. 10.1038/370512b0
↑Delibes, M. & Gaubert, P. (2013). "Genetta genetta Common Genet (Small-spotted Genet)". In Kingdon, J. & Hoffmann, M. (eds.). The Mammals of Africa. Vol. V. Carnivores, Pangolins, Equids and Rhinoceroses. London, UK: Bloomsbury. pp. 223–229.
↑Gaubert, P. (2013). Genetta tigrina Cape Genet. In: J. Kingdon and M. Hoffmann (eds.) The Mammals of Africa. V. Carnivores, Pangolins, Equids and Rhinoceroses, pp. 247–249. Bloomsbury, London, UK.
↑Angelici, F.M. and Gaubert, P. (2013). Genetta maculata Large-spotted Genet (Blotched Genet). In: J. Kingdon and M. Hoffmann (eds.) The Mammals of Africa. V. Carnivores, Pangolins, Equids and Rhinoceroses, pp. 232–236. Bloomsbury, London, Uk.
↑Gaubert, P. and Dunham, A. E. (2013). Genetta pardina Pardine Genet (West African Large-spotted Genet). In: J. Kingdon and M. Hoffmann (eds.) The Mammals of Africa. V. Carnivores, Pangolins, Equids and Rhinoceroses, pp. 237–238. Bloomsbury, London, UK.
↑Diaz Behrens, G. and Van Rompaey, H. (2002). The Ethiopian Genet, Genetta abyssinica (Rüppell 1836) (Carnivora, Viverridae): ecology and phenotypic aspects. Small Carnivore Conservation 27: 23–28.
↑Van Rompaey, H. and Colyn, M. (2013). Genetta servalina Servaline Genet. In: J. Kingdon and M. Hoffmann (eds.) The Mammals of Africa. V. Carnivores, Pangolins, Equids and Rhinoceroses, pp. 242–245. Bloomsbury, London, UK.
↑Crawford-Cabral, J. (2013). Genetta angolensis Miombo Genet. In: J. Kingdon and M. Hoffmann (eds.) The Mammals of Africa. V. Carnivores, Pangolins, Equids and Rhinoceroses, pp. 218–220. Bloomsbury, London, UK.
↑Van Rompaey, H. and Colyn, M. /2013). Genetta victoriae Giant Genet. In: J. Kingdon and M. Hoffmann (eds.) The Mammals of Africa. V. Carnivores, Pangolins, Equids and Rhinoceroses, pp. 249–250. Bloomsbury, London, UK.
↑Gaubert, P., Veron, G., Colyn, M., Dunham, A., Shultz, S. and Tranier, M. (2002). A reassessment of the distribution of the rare Genetta johnstoni (Viverridae, Carnivora) with some newly discovered specimens. Mammal Review 32: 132–144.
↑Van Rompaey, H. and Colyn, M. /2013). Genetta piscivora Aquatic Genet. In: J. Kingdon and M. Hoffmann (eds.) The Mammals of Africa. V. Carnivores, Pangolins, Equids and Rhinoceroses, pp. 239–240. Bloomsbury, London, UK.
↑Angelici, F. M. and Luiselli, L. (2005). Habitat associations and dietary relationships between two genets, Genetta maculata and Genetta cristata. Revue d'Écologie (La Terre et la Vie) 60: 341–354.
↑Kingdon, J. 1997. The Kingdon Field Guide to African Mammals. Academic Press, San Diego, California.
↑Dunham, A. E. and Gaubert, P. (2013). Genetta johnstoni Johnston's Genet. In: J. Kingdon and M. Hoffmann (eds.) The Mammals of Africa. V. Carnivores, Pangolins, Equids and Rhinoceroses, pp. 229–231. Bloomsbury, Amsterdam, The Netherlands.
↑Flower, Major Stanley S. (1931). "Contributions to our Knowledge of the Duration of Life in Vertebrate Animals. V. Mammals". Proceedings of the Zoological Society of London. 101 (1): 145–234. 10.1111/j.1469-7998.1931.tb06192.x
↑Weigl, R. (2005). Longevity of Mammals in Captivity: From the Living Collections of the World: A List of Mammalian Longevity in Captivity. Kleine Senckenberg-Reihe 48. E. Schweizerbart'sche, Stuttgart
_(30556229264).jpg)
.jpg)
