A felsőoktatási beosztás (vagy akadémiai rang) egy hierarchikus rendszer, amely az egyetemeken és más felsőoktatási intézményekben dolgozó oktatók és kutatók rangsorát határozza meg. Az akadémiai rang a kutatók relatív fontosságát és jogköreit is meghatározhatja.
Az akadémiai rangok országonként eltérőek, nincs világszerte egységes rangsorolási rendszer. A leggyakoribb rangok közé tartozik a professzor (university full professor), a docens (associate professor), az adjunktus (assistant professor) és az előadó.
A legtöbb esetben, mint Magyarországon is, az akadémiai rang megegyezik az azonos nevű beosztásban való alkalmazással, és megszűnik, amikor a munkaviszony is megszűnik. Így az „akadémiai rang” kifejezés általában ugyanazt jelenti, mint az „akadémiai pozíció”. Néhány országban azonban a „beosztás” és az „akadémiai rang” kifejezések nem szinonimák. Így a modern Oroszországban a docensi és a professzori rang (учёные звания) és a docensi és professzori beosztás (должности) két külön fogalom. Az akadémiai rangot csak azután osztja ki a minisztérium, hogy az adott személy egy bizonyos ideig sikeresen dolgozott a docensi vagy professzori pozícióban (és később egy központosított ellenőrzési eljáráson esett át), azaz nem a munkaviszonytól függ, és a személy élete végéig megmarad.
Néhány országban az akadémiai beosztás nem határozatlan idejű, hanem úgynevezett tenure (ejtsd: tenyür vagy tenjur) státusz elérésével válik azzá. A tenure rendszer lényege az Egyesült Államokban az, hogy a professzorok a próbaidőszak után hosszútávú munkabiztonságot és akadémiai szabadságot kapnak, így elbocsátásuk csak rendkívüli esetben történhet meg. Ez ösztönzi őket a magas színvonalú oktatásra és kutatásra, miközben lehetővé teszi, hogy szabadon foglalkozzanak akár az egyetem számára népszerűtlen vagy vitatott témákkal is. Az európai rendszer, így a magyar felsőoktatási előremenetel is kötetlenebb, nem tenure-alapú. Az előremenetel fokozatos előléptetéseken és teljesítményértékeléseken alapul (mint például a habilitáció).
