A mariachi zenekar
A ranchera előadói a mariachi zenészekből („lakodalmi muzsikusokból”) álló zenekar, amelynek tagjai a hangszerek kezelésén kívül – egyenként, kisebb csoportban előlépve vagy éppen kórusban – énekükkel is kísérik előadásukat. Mexikóban a mariachi zenekarok hangja tölti be az utcákat az állami és egyházi ünnepeken, de a családi eseményeken – lakodalomban, keresztelőn, temetésen – vagy bármilyen táncmulatságon, iskolai-vállalati rendezvényeken játsszák a talpalávalót, s az éjjeli zenéhez is szolgáltatnak kíséretet (ilyenkor a trombiták csendben vannak). Magának a mariachi illetve mariachis szónak az eredetét a zenetudósok még nem tudták tisztázni. Egyik elmélet szerint a francia mariage (=lakodalom, esküvő, házasság) szó spanyol akcentussal elferdített változata. Egy másik teória azt vallja, hogy egy többnyelvű (náhuatl-spanyol-latin) zeneszámuk kezdő sora: María che son – volt a forrás. Az sem eldöntött, hogy a szó a zenekart vagy annak tagjait jelöli-e.
2011. novemberében az UNESCO a mariachi zenekarok által húros hangszereken játszott népzenét a az emberiség szellemi kulturális örökségének ismerte el.
Fejlődésük
A mai, trombitákat is használó marichi-zene a hagyományos, kizárólag húros hangszereket – esetleg csak hegedűt – használó hagyományos együttesekből (mariachi tradicional) fejlődött ki a 19. sz. elején. A kultúrájuk a Mexikó nyugati partjain fekvő Jalisco, Colima és Nayarit államok területén elterjedt folklórban gyökerezik. A napjainkban működő hivatásos együttesek létszáma általában 7–12 fő, de lehetnek sokkal többen is. Ezek jellemző hangszerei a hegedűk mellett a trombiták, gitárok, illetve a domború testű mexikói öthúrú gitár (vihuela mexicana), a hathúrú basszusgitár (guitara doble) és a guitarrón (E két utóbbi csak az ütemet adja). Emellett lehet még a zenekarban hárfa, fuvola, pánsíp, gombos harmonika acordeon stb. is. A rancherát játszhatják akár szimfonikus zenekarok is.
Jellegzetességeik
- A dalaik általában rendkívül érzelemdúsak. Az utolsó sor vagy versszak végét díszesen cifrázva elnyújtják. Előadási stílusuk elmaradhatatlan tartozékai a fejhangú betétek (jódli?) és az ugyancsak magas hangú rikoltások. A szövegek eleinte a mexikói forradalomhoz köthető népi történeteken alapultak, amelyek a falusi életről, lovakról, családról, kocsmákról, szerelmi bánatról szóltak. Később a szerelmi, házassági témákra koncentráltak, de a stílus nemzetközivé válásával a repertoár szélesedett: gyakran hallani előadásaikon más kultúrák népszerű dalait – főleg, de nem kizárólagosan a spanyol nyelvterületekről.
- Az együttesek tagjai jellegzetes nemzeti viseletben lépnek fel: kissé emelt sarkú csizma, feszes nadrág széles aranyozott lampasszal, ugyancsak feszes és csillogó zsinorozású zeke, valamint az elmaradhatatlan, traktorkerék nagyságú kalap, a sombrero. Az öltözék színe változatos, de az ünnepi alkalommal a fekete szín dominál.
- Zenéjük metrikája változatos. A 2/4-es, a 3/4-es, a 4/4-es, a 6/8-os ritmus a megfelelő táncok velejárója, de nem ritka a kombinálciójuk egy számon belül.
- Jarabe tapatío
- Nemcsak a táncmulatságokon, de nyilvános fellépéseiken is kísérnek táncosokat. Ennek megfelelően repertoárjuk elmaradhatatlan részét képezik a latin-amerikai táncok.