Roberto Rios

Roberto Rios
Született1984 (42 éves)

Roberto Rios, eredeti neve Bácskai Róbert (Baja, 1984. június 29. –) DJ és zenei producer.

Életút

A zene mindig nagyon fontos szerepet töltött be az életében. 1999-ben középiskolai tanulmányainak megkezdése után állt először a keverőpult mögé, ugyanis hetente egyszer szerdán az iskola rádiójában jelentkezett saját műsorával, ahol hétről hétre nagy sikerrel mutatta be a zenei újdonságokat. Első hivatalos fellépését, mint DJ 2003-ban prezentálta a Balkán Drinkbár rezidens lemezlovasaként, miután megszerezte kitűnő eredménnyel az OSZK lemezbemutatói bizonyítványát. 2012-ben megnyerte a Movida Corona országos DJ tehetségkutatóját és így ő képviselhette Magyarországot a stockholmi nemzetközi döntőben.

A mentorai Fedde Le Grand és Steve Hulme (Pacha Recordings) hatására és iránymutatásait követve elmélyült a zenei producerkedés rejtelmeiben, ezzel új szintre emelte zenei karrierjét. 2013-ban összeállt barátjával Dan Sparks-szal és azóta még termékenyebben készítik a remixeket és saját dalaikat, mint előtte. Olyan kiadóknál jelent meg a projectjük és Roberto Rios maga, mint a Sony Music, Universal Music, Planet Punk, Magneoton, Gold Record. Néhány év alatt a magyar zene élvonalából olyan előadókkal dolgoztak együtt, mint Caramel, The Biebers, Stereo Palma, Jetlag, Newik, Dj Lia, Johnny K Palmer, Karmapolis, VekonyZ és mások. 2016-ban bekerült a Miller Soundclash Worldwide Wildcard Top10 finalistája közé, amelynek az egyik védnöke DjMag volt, akik elismerően nyilatkoztak Roberto Rios tehetségéről.

Diszkográfia – Roberto Rios

Diszkográfia – Roberto Rios x Dan Sparks

Remixek – Roberto Rios

Remixek – Roberto Rios x Dan Sparks

Jegyzetek

  1. ↑ http://www.planetpunkmusic.com/
  2. ↑ http://goldrecord.hu/
  3. ↑ https://djmag.com/news/meet-2016-miller-soundclash-wild-card-finalists

Források