


A rotunda (olaszul: rotonda) kerek, önálló vagy más épületekhez kapcsolódó építmény rendszerint kúp-, illetve kupolatetővel. Leggyakoribb formája a körtemplom. Másik fő típusa a kerek bástya; ebbéli minőségében a rondella, illetve ágyútorony őse. A kifejezés latin szó, a rotundus (kerek) nőnemű alakja a rota (kerék) alapján.
A legrégibb ismert körtemplomok egyike a közép-ázsiai Horezm területén álló Koy-Krylgan Kala (i. e. 4–3. század).
A körtemplomokat általában a római Pantheonra vezetik vissza, de Rómában emellett van egy másik nevezetes körtemplom is, a Santo Stefano Rotondo. A centrális tereket a görög, majd a római építészet is használta, a legtöbbet hivatkozott ilyen épület a Pantheon. A Római Birodalom bukása után hosszabb visszaesés következett, de építésük virágkora a 11–14. században volt.
A középkorban a rotunda a várépítészetben volt kedvelt elem.
A klasszicizmus alapvetően a 19. századtól szerte Európában újra divatba hozta a rotundaépítést. A korszerű építőanyagok adta lehetőségeket felhasználva ekkor már nagy, ó-, illetve középkori elődeikhez képest hatalmas rotundákat építettek — eleinte jellemzően múzeumoknak, illetve kiállítások céljaira:
Az első amerikai rotunda a kongresszus székházának közepén kialakított nagy, kupolás csarnok — ez a U.S. Capitol Rotunda. Ezt követi, illetve erre utal számos nagy csarnok szerte az Egyesült Államokban; különösen gyakran épültek egyetemi campusokban. Ilyen például a Virginia Egyetem rotundája, de előfordulnak egyéb célúak is, mint például a Baltimore-i egészségközpont
A 19. századi Európában ugyancsak ösztönözte a rotundaépítést a panorámaképek divatja: