SNFU

SNFU
Információk
Alapítva1981
Műfajhardcore punk
Kiadó
A SNFU weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz SNFU témájú médiaállományokat.

A SNFU kanadai hardcore punk/skate punk együttes.

Története

1981-ben alakultak Edmontonban. 1992-ben áttették a székhelyüket Vancouverbe. 2018 óta szünetelnek. Nyolc nagylemezt, két koncertalbumot és egy válogatáslemezt adtak ki. A kanadai zenét értékelő oldalakon feltűntek az albumaik.

Ken Chinn alapította a zenekart. Első nagylemezük befolyásosnak számít underground körökben.

1989-ben feloszlottak, belső ellentétek miatt.

1991-ben újból összeálltak, új felállással. Szerződést kötöttek az Epitaph Records kiadóval, és több lemezt is kiadtak a kilencvenes években. Népszerűvé váltak, így lemezeladás terén is sikeresek voltak. Olyan nevekkel koncerteztek már, mint a Green Day és a Bad Religion, ennek ellenére kereskedelmi sikereket nem értek el.

1997-ben lejárt a szerződésük az Epitaph-fal, Brent Belke és Dave Rees pedig egy évvel később kiszálltak a zenekarból. 2001-ben Rob Johnson is kiszállt, így az együttes két éves szünetet tartott. 2004-ben kiadtak egy új albumot, majd 2005-ben feloszlottak.

Chinn és Ken Fleming 2007-ben újból összehozták a zenekart. 2013-ban kiadtak egy új albumot. 2018-ban újból szünetet tartottak, Chinn pedi 2020. július 16.-án elhunyt. Az együttesben ő volt az egyetlen eredeti tag.

Ken Chinn a hetvenes években találkozott Brent és Marc Belkével Edmontonban. Elhatározták, hogy megalapítják saját együttesüket, ami a Live Sex Shows nevet kapta. A zenekarban Ed Dobek dobos és Phil Larson basszusgitáros is szerepelt. Az együttes pár koncert után feloszlott.

Chinn és a Belke testvérek megalapították a Society's No Fucking Use-t, amelyet Society's NFU-ra rövidítettek. Pár tagcsere után felvették a SNFU nevet.

Az együttes történetéről 2012-ben könyv is készült.

Tagjai

Vendégzenészek

  • Scott Juskiw – basszusgitár (a stúdióban, 1982)
  • Trevor MacGregor – dob (a stúdióban, 2000, 2003)
  • Junior Kittlitz – dob (koncerteken, 2013)
  • Txutxo Krueger – dob (koncerteken, 2014)

Diszkográfia

Stúdióalbumok

Koncertalbumok

Válogatáslemezek

Kislemezek, EP-k

Közreműködések

  • It Came From Inner Space LP (1983)
  • Something to Believe In LP (1984)
  • It Came From the Pit LP (1986)
  • Thrasher Skate Rock 5: Born to Skate cassette (1987)
  • Johnny Hanson Presents: Puck Rock Vol. 1 CD (1993)
  • Punk-O-Rama Vol. 2 CD (1996)
  • We Are Not Devo CD (1998)
  • Shot Spots: A Punk Rock Tribute to Trooper CD (2002)

Kalóz koncertfelvételek

  • Live '86 7" (1987)
  • Real Men Don't Watch Quincy 7" (1990)
  • Via Plastic Surgery (1998)

Jegyzetek

  1. 1 2 "TSOL to replace 7 Seconds at PRB club show, SNFU out of the line up". PunkNews.org. 2018. március 30. Hozzáférés: 2018. július 9.
  2. ↑ "Chart Magazine Top 100 Greatest Canadian Albums of All Time". Rate Your Music. Hozzáférés: 2012. március 10.
  3. ↑ "Here are your 20 favourite Canadian songs". CBC Music. 2017. június 30. Hozzáférés: 2017. szeptember 16.
  4. 1 2 Open Your Mouth and Say...Mr. Chi Pig, Film, Dir: Sean Patrick Shaul, 2010.
  5. ↑ Walter, Chris. Under the Kilt: The Real McKenzies Exposed. Vancouver: GFY Press, 2015, pg. 107
  6. ↑ Garner, Ryan (2020. július 17.). "Edmonton-born SNFU frontman Ken Chinn (aka Mr. Chi Pig) dead at 57". Edmonton Journal. Hozzáférés: 2020. július 17.
  7. ↑ Walter, Chris. ...What No One Else Wanted to Say, second edition. Vancouver: GFY Press, 2014, pg. 21
  8. ↑ SNFU Bio. Allmusic