SUCRE

A korábbi ALBA tagok térképe

A SUCRE (Spanyolul: Sistema Unitario de Compensación Regional, angolul: Unified System for Regional Compensation, magyarul: regionális fizetés egységes rendszere) egy regionális valuta, amelyet az ALBA blokk tagállamai közötti kereskedelmi forgalom bonyolítására hoztak létre. A SUCRE az amerikai dollárt, mint csereeszközt szándékolt helyettesíteni, ezáltal csökkentve az USA befolyását és ellenőrzését a latin-amerikai gazdaságok felett és megszilárdítva a regionális piacokat.

A SUCRE-t mint virtuális fizetőeszközt először 2010-ben használták két tranzakcióban Ecuador és Venezuela között. A tagállamok között SUCRE-ban történt nemzetközi kereskedelem mértéke 2013-ban meghaladta a $850 millió dollárt.

A SUCRE, mint virtuális kiegészítő pénztípus bevezetésének terve az Euró Európai Unió általi bevezetésével esik egy időre 1999-ben, amelyet az Európai valutaegység előzött meg 1979-ben. A SUCRE az összes tranzakció elszámolási egysége a klíringházban. Az értéke a tagállamok valutakosarának értékéből ered, a gazdaságok relatív méretének arányával súlyozva.

Az ALBA-tag Dominica, Saint Vincent and the Grenadines, és Antigua and Barbuda esetében az új valuta dilemmát okoz, mivel ezek az országok már tagjai a Kelet-Karibi Valutauniónak és a  Kelet-karibi dollárt használják, bár egyikük sem írta alá a SUCRE bevezetésével járó egyezményt.

A SUCRE Antonio José de Sucre után kapta a nevét, aki vezető szerepet töltött be Latin-Amerika függetlenségi harcaiban. A valuta általános feltételeit 2009-ben jelentették ki. A hivatalos egyezményt, amelynek eredményeképpen megalakult a regionális fizetési klíringház, a hat latin-amerikai elnök írta alá Cochabamba városában, Bolíviában.

2013-ban Uruguay is bevezette a valutát

Jegyzetek

  1. ↑ "Venezuela and Ecuador Make Trade Using New Virtual Currency". 2021. január 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. április 13. {{cite news}}: Unknown parameter |archívdátum= ignored (súgó); Unknown parameter |archívurl= ignored (súgó)
  2. ↑ "Archivált másolat". 2016. április 24. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. április 13.
  3. 1 2 ABN, 4 March 2009, (Spanish) El sucre y la independencia monetaria regional[halott link]
  4. ↑ Proposed ALBA currency the sucre poses dilemma for Dominica government Archiválva 2016. március 15-i dátummal a Wayback Machine-ben (TheDominican.net), 2009-04-17
  5. 1 2 Agencia Latinoamericana de Información, 2009-10-19, Tratado Constitutivo del Sistema Unificado de Compensación Regional de Pagos (SUCRE) Archiválva 2014. november 29-i dátummal a Wayback Machine-ben
  6. ↑ Gobierno de Bolivia, 2009-04-16, ACUERDO MARCO DEL SISTEMA ÚNICO DE COMPENSACIÓN REGIONAL DE PAGOS Archiválva 2009. december 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
  7. ↑ 17 october 2010 Currency Iso registered as XSU[halott link]
  8. ↑ "Archivált másolat". 2013. március 26. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2016. április 13.