Sexepil

Sexepil
Információk
EredetBudapest, Magyarország
London, Egyesült Királyság
Alapítva1982
Aktív évek1984–1996, 2001–napjainkig
Műfajalternatív rock
KiadóWarner Bros. Records

Sexepil-koncert – Sziget Fesztivál, 2006

A Sexepil magyar, alternatív zenét játszó együttes. A zenekart 1982-ben alapította Hegyi Zoltán, László Viktor, Kocsis Tamás és Vangel Tibor Sex-E-Pil néven. Az együttes nevének ötletét a Sex Pistols, illetve az annak feloszlása után Johnny Rotten (John Lydon) által alapított Public Image Ltd nevének összevonása adta.

Története

A korai évek

A Sexepil 1984-től kezdve folyamatosan koncertezett. Egy időben szinte a Ráday Klub házizenekarának számítottak. Gyakran zenéltek együtt a kor „élő legendáival”, a Balaton, az Európa Kiadó és a Sziámi zenészeivel.

Az zenekar tagjai 1986-ban rövid időre megváltak Hegyi Zoltántól, a Sexepil frontemberétől. Egy-két koncert – Petőfi Csarnok, Zsámbéki Tanítóképző Főiskola, utóbbi a Kampec Doloresszel közösen Bihari Balázs szervezésében – erejéig Kocsis Tamás, az együttes gitárosa vette át az énekesi szerepet, akit Csala Miklós (korábban Ági és a fiúk, később Kőnigh Péter és a Ciklámen, Aranyláz, Hering, Hi-Fi Szteroid, legutóbb Hippikiller) szólógitáros segített ki: készítettek egy négyszámos demót, majd 1986 decemberében (tévedésüket belátva) visszavették Hegyit, Csala pedig távozott.

Bálint Péter, a Ring Kiadó igazgatója 1987-ben lemezszerződést ajánlott a Sexepilnek.

Egyesült Álmok

Az Egyesült Álmok című albumot alig 150 óra alatt vették fel 1988 januárjában az LGM stúdióban. Októberben megjelent a lemez, és rövid idő alatt tízezer darab fogyott el belőle. A debütáló lemezen hallható anyag a sok éves csiszolgatás eredményeképp kiforrott hangzást nyújtott, egyszerre finom és erőteljes zenével, intelligens, frappáns szövegekkel („viszonylag jó itt, csak a viszony kevés”, „a realitás határain bolyong az új idő”, „ne légy senkié, őrizd magad a jobb napokra”).

1988 novemberében az Almássy Téri Szabadidőközpontban adtak egy vendégzenészekkel (egyebek közt Menyhárt Jenő, Kistamás László, Lehoczki Károly) megspékelt telt házas lemezbemutató koncertet.

1989 elején a jövőbeli tervekre vonatkozó nézetkülönbségek miatt a három zenész és Hegyi Zoltán énekes közös munkája véget ért, Hegyi végleg távozott a zenekarból.

bi…

Az énekesi posztra Hegyi Zoltán távozása után a holland Mick Ness került. 1989 márciusában, a HungaroCarrot fesztiválon léptek fel először az új énekessel a közönség nem kis megdöbbenésére. 1990-ben jelent meg a WeAST kiadónál a bi… című kazetta, amelyen nagyrészt a Szovjetunióban (a mai Észtország területén) és Ausztriában felvett koncertfelvételek hallhatóak. Külön említést érdemel még az ETA című dal 8 perces élő változata, melyet egy mezőtúri koncerten rögzítettek körülbelül nyolc lelkes néző jelenlétében. A korlátozott példányszámban kiadott, példányonként dedikált kazettát közvetlenül a zenekartól lehetett megvásárolni postai megrendelés útján és a koncerteken. Az együttes eredetileg egy trilógiát tervezett: …bi, …sex, …epilepsy lett volna a három album címe, mely összeolvasva a roppant szellemes bisexepilepsy címet adta volna ki.

Love Jealousy Hate

1990 második felében látott napvilágot a Sexepil második nagylemeze, a Love ● Jealousy ● Hate. A felvételek Budapesten, Hollandiában és Észtországban készültek. 1991-ben a lemezt újra kiadta a német Metronome/PolyGram kiadó CD formájában. Hollandiában a Semaphore forgalmazta az album bakelit változatát.

1991-ben csatlakozott a zenekarhoz Varga Gábor (sampler és billentyűs hangszerek). Ugyanebben az évben György Péter, a Sexepil menedzsere megalapította a Human Telex kiadót, amely egyebek között a Kispál és a Borz, az Andersen és a The Perfect Name lemezeit is gondozta.

Against Nature

1992-ben már a Human Telexnél jelent meg az együttes új anyaga, az Against Nature. A kiadvány dupla kazettaként, a korábbi Love Jealousy Hate-tel együtt került forgalomba. Az Eroding Europe című dal videóklipje Paul King műsorvezető személyes kedvenceként gyakran volt látható az MTV 120 Minutes című alternatív zenei műsorában.

Björk együttesének, a Sugarcubesnak 1992-es európai turnéján előzenekarként vettek részt. A Nap-Nap Fesztiválon is felléptek ebben az évben. A fesztiválhoz kiadott válogatáskazettán a Sexepil és Mick Ness is szerepel egy-egy felvétellel.

1993-ban a T3 Records (a Human Telex utódja) kiadta az Against Nature CD változatát, rajta két bónusz felvétellel, melyek egyike az Eroding Europe Varga Gábor által készített elektronikus alapú remixe volt.

Sexepil koncert – Sziget Fesztivál, 2006

Sugar for the Soul

Az új lemez felvételét hosszas huzavona előzte meg, jó ideig még az is kérdéses volt, elkészül-e egyáltalán. Több nagy lemezcég is elutasította a zenekart, míg végül 1994-ben a Warner Music nemzetközi szerződést ajánlott nekik. Az együttes szerette volna megnyerni Butch Viget az új album producerének, ezért felvették a kapcsolatot az amerikai Brian Andersonnal, Butch egy közeli munkatársával. Az anyagot Magyarországon, a Főnix Stúdióban vették fel Anderson irányításával.

A lemezt 1995 márciusában Madisonben, a legendás Smart Studiosban keverték. A munkálatok befejezése után a zenekar amerikai miniturnét bonyolított le – többek között fellépett a texasi South by Southwest fesztiválon és a legendás New York-i CBGB-ben. A Jerusalem című dalhoz Kovács Péter készített videóklipet, melynek az MTV Alternative Nation című műsorában volt a világpremierje. Májusban megjelent a Jerusalem című kislemez, majd augusztusban a Sugar for the Soul című új nagylemez is. A Faith No More 1995-ös budapesti koncertjén a Sexepil volt az előzenekar.

1996-ban az együttest három kategóriában jelölték az Arany Zsiráf-díjra. Mindhárom kategóriában nyertek is: az év magyar videóklipje a Jerusalem lett, a Sugar for the Soul pedig „az év hazai albuma” és „az év hazai lemezborítója” díjakat nyerte el.


2005-ben a zenekar újra rendszeresen próbálni kezdett. 2006-ban felléptek a VOLT Fesztiválon és a Szigeten.

…With Zero Reason For Living…

2007 januárjában egy lemezen még kiadatlan dal került fel a Myspace-en található oldalukra "Wall Of Regrets" címmel. Ugyanitt adtak hírt róla, hogy február 10-én az óbudai Kiscelli Kastélyban koncerteznek.

…2012…

2012 nyarán három koncert erejéig összeállt a magyar nyelven éneklő (Hegyi-László-Kocsis-Vangel felállású) Sexepil. Telt házas koncertet adtak az A38 hajón, amit két igen sikeres fesztivál-fellépés követett (VOLT-fesztivál, Veszprémi Utcazene Fesztivál). A koncerteken vendégként közreműködött Ábrahám Zsolt, a Heaven Street Seven gitárosa.

A zenekar 2013-ban visszatért a korábban elkezdett, vadonatúj, angol nyelvű albumának munkálataihoz.

Your Scream Is Music

2014. november 11-én a zenekar megosztotta a Rat King című dalt a Youtube-on.

2014. november 17-én megjelent az új Sexepil-sorlemez, mely csaknem hat évig készült. Schram Dávid keverte, a master a Queens of the Stone Age és a Foo Fighters lemezein is dolgozó Gavin Lurssen munkája.

The Acoustic Sessions

2017 nyarán a Grund kiadó megjelentette a zenekar új EP-jét, amelyen régebbi dalok újragondolt akusztikus verziói kaptak helyet két új szám mellett.

Tagjai

Diszkográfia

Válogatások

  • 1992 Nap-Nap Fesztivál (kazetta)
  • 1992 Human Telex (kazetta)
  • 2019 Marilizáljuk a Legahuánát! (pendrive)

Videóklipek

Források

Külső hivatkozások