Sync24

Sync24
Információk
Alapítva2005
Műfajambient
KiadóUltimae Records

A Sync24 Daniel Vadestrid (született Daniel Ringström, 2008–2021 között Daniel Segerstad) svéd ambient előadó szóló projektje. Elsősorban a Carbon Based Lifeforms tagjaként ismert; a Sync24 projektet a CBL-hangzásba nem illeszkedő zenéjének közreadásához létesítette.

Története

Vadestrid már korábban is dolgozott szóló zenészként (TiN-ként két albumot is kiadott), azonban ideje nagy részében együttesek tagjaként működött (Carbon Based Lifeforms, Thermostatic, T.S.R., Arius). Mivel több olyan szerzeménye is volt, melyek nem illeszkedtek ezeknek az együtteseknek a hangzásába, 2005-ben megalapította Sync24 projectjét. Első albumát (Source) 2007-ben adta ki, ezt 2012-ben a Comfortable Void követte. Ugyanebben az évben létrehozta Leftfield Records lemezkiadóját, ahol kiadta a korai műveit tartalmazó Ambient Archive gyűjteményt.

A Sync24 albumai kedvező kritikai fogadtatásra találtak, és egy introspektívebb oldaláról mutatják be a zenészt. Egy kritikus a Comfortable Voidot egyféle „best of Carbon Based Lifeforms” albumként jellemezte, melyen helyet kapnak mind az együttes, mind Vadestrid legjobban sikerült stílusjegyei, bár ebből fakadóan bizonyos fokig közhelyes is.

Diszkográfia

Jegyzetek

  1. ↑ "Sync24". Resident Advisor. Hozzáférés: 2020. május 17.
  2. ↑ "Omnious". Amazon. Hozzáférés: 2020. május 17.
  3. ↑ "Comfortable Void". Tower Records. Hozzáférés: 2020. május 17.
  4. ↑ "Carbon Based Lifeforms". Ambient Music Guide. 2019. november 25. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2020. május 17.
  5. ↑ "Comfortable Void". Moesko Music. Hozzáférés: 2020. május 17.

További információk