| taijaki | |
 | |
| Nemzet, ország | Japán |
| Alapanyagok | gofri |
 A Wikimédia Commons tartalmaz taijaki témájú médiaállományokat. | |
A taijaki (たい焼き vagy 鯛焼き hepburn átírással taiyaki) (sült tengeri keszeg) egy tengeri keszeg alakú, jellemzően ankóval (vörösbabkrém) töltött japán édesség. A Meidzsi-korban készítették először, a 20. század vége óta már az ankón kívül sokféle egyéb töltelékkel is megtalálható.
Búzalisztből, cukorból, sütőporból és egyéb összetevőkből tésztát készítenek. Ezt tengeri keszeg alakú sütőformába öntik, majd sütni kezdik, közben az egyik felére egy adag anko-t helyeznek. Amikor már nagyjából megsült, a sütőforma két felét összecsukják, és úgy sütik tovább.
A 20. század vége óta tejszínes, olvasztott csokoládés, karamelles, sodós, jégkrémes, és még egyéb nyugati cukrászati hozzávalókkal töltött verziója is előfordul. Illetve a szendvicsekhez hasonlóan húsfélékkel, kolbásszal, friss zöldségekkel, vagy szószokkal, rizottóval, vagy egyéb sós hozzávalókkal megtöltött verziója is létezik, ezt okazu taijakinak (おかずたい焼き okazu taiyaki) nevezik.
Kétféle taijaki öntőforma létezik. Az egyikben egyszerre egy taijakit lehet sütni, a másik fajtában többet. Egyesek a kettő megkülönböztetésére az előbbivel való taijaki sütést tennen mono-nak (天然物 tennen mono) (természetes dolog), vagy ippon'jaki-nak (一本焼き ippon'yaki) (egy darab sült) nevezik, míg az utóbbival való taijaki sütést jósoku mono-nak (養殖物 yōshoku mono) (akvakultúra dolog) nevezik, és azt mondják, hogy a kettő sokban különbözik. Napjainkban az előbbit használók száma lecsökkent, mivel a másikkal egyszerűbben és gyorsabban lehet minél több taijakit sütni, de manapság is vannak, akik a másik fajta mellett kötelezték el magukat. Különösen Tokióban van sok olyan bolt, amelynek tulajdonosai inkább az egyenkénti sütőformát részesítik előnyben. Mivel a két sütési mód több szempontból is különböző, a hő sütés közben például máshogy oszlik el a sütőformában, ennek megfelelően az egyik vagy másik fajta sütőformában sütött taijaki íze is különböző.
A taijakit kedvelők között vita van arról, hogy a feje vagy a farka felől érdemes-e enni kezdeni. Gyakran előfordul, ugyanis, hogy a hal farkában már nincs lekvár. Vannak akik szerint a legfinomabb részével, hal lekvárral gazdagon töltött fejével, mások szerint a hal farkával kell kezdeni, mert akkor még az utolsó falatokban is lesz lekvár.
Feltehetőleg az Imagavajaki-ból (今川焼き imagawayaki) alakult ki. Pontos kialakulására nézve több elmélet is van. Az egyik szerint az imagavajaki eredetileg sokféle állat, és egyéb alakban előfordult, ezek közül a szerencsés előjelnek tartott tengeri keszeg, - mely csak ritkán került a közemberek asztalára, - alakú, népszerűsége folytán dominánssá vált, és ma is töretlen népszerűségnek örvend.
A taijaki-ról több dalt is – főleg gyerekdalokat - írtak, melyek tovább népszerűsítették az édességet. Az egyik ilyen dal, az "Oyoge! Taiyaki-kun" hatalmas népszerűségre tett szert, a lemezből, 1976-os megjelenése óta, több mint 4 és fél millió példányt adtak el.
