The Pretty Reckless

The Pretty Reckless
Információk
Alapítva2007
Műfaj
Kiadó
Tagok
A The Pretty Reckless weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz The Pretty Reckless témájú médiaállományokat.

A The Pretty Reckless amerikai hard rock, post-grunge, alternatívrock-együttes. 2009-ben alakultak meg New Yorkban. A zenekar egyetlen eredeti tagja Taylor Momsen énekesnő, aki színésznőként is tevékenykedik. Rajta kívül további tagok: Jamie Perkins, Ben Phillips és Mark Damon. Volt tagok: Nick Carbone, Matt Chiarelli és John Secolo. Magyarországon is népszerűnek számít a zenekar az alternatív rock műfaj kedvelőinek körében. Ennek ellenére eddig mindössze egyszer léptek fel nálunk, a 2017-es Sziget Fesztiválon, az A38 Színpadon. 2016 év végén magyar Pretty Reckless tribute band is alakult, Late Night Sex néven.

Története

Mielőtt megalakította volna a zenekart, Taylor Momsen színésznő volt, akit leginkább "A Grincs" és a "Gossip Girl – A pletykafészek" című filmekből és sorozatokból lehetett ismerni. Eredetileg The Reckless néven alapították, de jogi problémák miatt változtatni kellett rajta. Első koncertjüket 2009. május 5-én adták New York-ban. Az eredeti felállásban Momsen mellett John Secolo gitározott, Matt Chiarelli volt a basszusgitáros, Nick Carbone pedig a dobos. Rögzítettek pár demót, és a The Veronicas előzenekara voltak. Körülbelül kétéves keresés után találta meg Momsen Kato Khandwala producert, akivel együtt tudtak dolgozni. Ő mutatta be neki Ben Phillips gitárost, és ők hárman kezdtek el együtt dalokat írni. Ekkorra állt össze az új felállás, ahol Jamie Perkins dobolt és Mark Damon basszusgitározott.

Első daluk, a "Make Me Wanna Die" még 2009-ben került kiadásra, ami bekerült a 2010-ben megjelent Ha/Ver című filmbe is, melynek stáblistája alatt szólt. Az Interscope Records-szal való szerződéskötés után 2010 júniusában náluk jelent meg az első EP-jük, egyszerűen csak "The Pretty Reckless" címmel, amely vegyes fogadtatásra lelt. A dalok felkerültek az az év augusztusában megjelent "Light Me Up" című első nagylemezükre is, melyet a "Make Me Wanna Die" mellett a "Miss Nothing" című kislemezzel vezettek fel. Ezután 2010-ben az Evanescence, 2011-ben pedig a Guns N' Roses előzenekara voltak az észak-amerikai turnéik során.

2012-ben kiadták "Hit Me Like A Man" című második EP-jüket, annak felvezetéseképpen pedig még az első lemezről adtak ki két kislemezt: ez volt a "You" és a "My Medicine". A dalokat az ebben az évben induló My Medicine Tour során is játszották. "Only You" című daluk bónuszdalként felkerült a "Frankenweenie" című film soundtrack-albumára, a "Kill Me" pedig a "Gossip Girl – A pletykafészek" záró epizódjában szólt.

2013-ban jelent meg "Going To Hell" című számuk, amely a 2014-ben megjelenő azonos című lemezük előfutára volt. Ez már a Razor & Tie kiadó gondozásában jelent meg, és jól teljesített: az amerikai lemezeladási lista ötödik helyéig jutott. Miután a "Heaven Knows" és a "Messed Up World (F'd Up World)" című kislemezük is felkerült az amerikai mainstream rock lista élére, ők lettek a második olyan zenekar, amely képes erre, amelyiknek női frontembere van.

Harmadik lemezük, a "Who You Selling For" 2016-ban jelent meg, amelyet egy turnén népszerűsítettek. Ehhez kapcsolódóan adták ki a "Take Me Down"n című kislemezt, majd az "Oh My God"-ot. 2017. május 17-én a Soundgarden előzenekara voltak Detroitban, amely Chris Cornell utolsó koncertje volt az öngyilkossága előtt. Halála mélyen megrendítette Momsent, akivel közeli jóbarátok voltak. 2018-ban ráadásul motorbalesetben meghalt Kato Khandwala producer is.

A zenekar negyedik lemeze, a "Death By Rock and Roll" 2021-ben jelent meg a Fearless kiadó gondozásában, amit az azonos című dallal, a "Broomsticks"-szel, és az "And So It Went"-tel vezettek fel. 2022-ben megjelent "Other Worlds" című válogatáslemezük, régi számaik újrafelvett változataival és feldolgozásokkal.

Diszkográfia

Stúdióalbumok

Egyéb kiadványok

Jegyzetek

  1. ↑ "Taylor Momsen not keen on band name". Digital Spy (brit angol nyelven). 2010. május 17. Hozzáférés: 2025. július 24.
  2. ↑ "Taylor Momsen, aka "Little J", And Her Band "The Pretty Reckless" Rock Out At The Annex". Guestofaguest. 2011. július 11. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. július 24.
  3. ↑ "Dirty Pretty Thing: Taylor Momsen - Music - Interview Magazine". www.interviewmagazine.com. 2011. augusztus 10. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. július 24.
  4. ↑ "Rolling Stone Music | Album Reviews". rollingstone.com. 2012. július 1. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. július 24.
  5. ↑ "Taylor Momsen Calls Opening For Evanescence 'Surreal' - Music, Celebrity, Artist News | MTV". www.mtv.com (angol nyelven). 2011. október 20. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. július 24.
  6. ↑ Robinson, Joe RobinsonJoe (2011. november 30.). "Guns N' Roses Tap 'Gossip Girl' Taylor Momsen As Tour Opener". Ultimate Classic Rock (angol nyelven). Hozzáférés: 2025. július 24.
  7. ↑ "The Pretty Reckless: 'Hit Me Like A Man' - EP review". Digital Spy (brit angol nyelven). 2012. március 7. Hozzáférés: 2025. július 24.
  8. ↑ Jagernauth, Kevin (2012. augusztus 10.). "'Frankenweenie' Soundtrack Features New Song By Karen O Along With Tunes From Robert Smith, Winona Ryder, Passion Pit & More". IndieWire (amerikai angol nyelven). 2020. szeptember 21. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. július 24.
  9. ↑ "Gossip Girl Pays Homage To Sex And The City: The Music Behind The Finale! | PerezHilton.com". perezhilton.com. 2012. december 30. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2025. július 24.
  10. ↑ Crane, Matt. "The Pretty Reckless sign to Razor & Tie". Alternative Press Magazine (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2025. július 24.
  11. ↑ Caulfield, Keith (2014. március 26.). "'Frozen' Earns Its Biggest Sales Week Yet, Tops Billboard 200 a Seventh Time". Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2025. július 24.
  12. ↑ Blabbermouth (2014. szeptember 5.). "PRETTY RECKLESS Becomes First Female-Fronted Band To Reach No. 1 With First Two Hits". BLABBERMOUTH.NET (angol nyelven). Hozzáférés: 2025. július 24.
  13. ↑ Blabbermouth (2017. május 21.). "THE PRETTY RECKLESS Pays Tribute To CHRIS CORNELL With 'Like A Stone' Performance In Camden (Video)". BLABBERMOUTH.NET (angol nyelven). Hozzáférés: 2025. július 24.
  14. ↑ Newman, Melinda (2018. május 10.). "Producer Kato Khandwala Dies at 47 Following Motorcycle Accident". Billboard (amerikai angol nyelven). Hozzáférés: 2025. július 24.
  15. ↑ "The Pretty Reckless recruit Tom Morello for explosive new single, And…". Kerrang! (angol nyelven). 2021. január 8. Hozzáférés: 2025. július 24.
  16. ↑ Blabbermouth (2023. május 30.). "THE PRETTY RECKLESS Has 'Stepped Foot Into A Studio' To Begin Work On New Album". BLABBERMOUTH.NET (angol nyelven). Hozzáférés: 2025. július 24.

Források