Toa

A Toa a Bionicle univerzum legismertebb jóságos csoportja, olyan hősök, kiknek feladata a matorán népesség megvédése a gonosz erők ellen. Nevük is erre utal, mely durván lefordítva hőst jelent. Hőstetteiket a nyilvánosság előtt végrehajtva nyerik el védenceik bizalmát, szeretetét. Sőt, maga a „Toa” szó is hőst jelent matorán nyelven.

A Toák elemi erőkkel rendelkeznek, amely azt jelenti, hogy mindegyikük képes egy bizonyos elem (tűz, víz, jég, föld, kő, levegő és fény) fölött uralkodni. Ezeket az energiákat szerszámokon és fegyvereken keresztül vezetik a külvilágba vagy ellenség felé, de képesek kezükön át is kifejteni őket.

Emellett minden Toa visel egy Nagy Kanohi Maszkot is, amelyek különféle erőkkel ruházzák fel a viselőjüket. A Toák tiszteletére emelhetnek Suvákat (szentélyeket), ahol összegyűjtött maszkjaikat tartják. A Toa, ha a Suvája hatótávolságon belül van, képes az arcán lévő maszkot egy, a Suván lévőre cserélni. Ilyenkor a két Kanohi maszk elhalványodik, és teleportációval helyet cserél. Ám maszkjaikat nem muszáj egy szentély biztonságába helyezni, ugyanis képesek egyszerre több maszkot is arcukon hordani és ezeket is akaratuk szerint tudják váltogatni.

Egyben ők a Bionicle termékcsalád legfőbb, kihagyhatatlan elemei.

Főbb jellemzők

A Toák rendszerint magas lények, átlagos magasságuk 1,6 bio (körülbelül 2,11 méter). Mindegyikük hord Kanohi Maszkot, s fel vannak szerelve Toa szerszámokkal és fegyverekkel, melyeken keresztül elemi erőiket vezetik. Testüket védelmező páncélzat védi. Minden Víz Toa nőnemű, amely a személyiségét illeti – tudniillik, a hím és nő Bionicle lények közt nincs fizikai különbség, legfeljebb a fizikai erejük vagy színük más.

Ők a Nagy Szellem, Mata Nui akaratának nyilvános végrehajtói. Egy időben a Bionicle univerzumban harmincezer Toa élt, ám mára a számuk drasztikusan lecsökkent, s csak ötvenhatan vannak. Nemrég szintén ötvenhatan voltak, de miután Matoro, a Jég Toa Mahrija föláldozta magát, hogy megmentse Mata Nuit, a Nagy Szellemet, létszámuk ötvenöt főre csökkent. Hozzáadva ehhez a számhoz a Hang Toáját, Krakua Toát, újból ötvenhatot kapunk.

A Toák matoránokból jönnek létre, de csak akkor, ha az a sorsuk, s ezáltal Toa energiát hordoznak magukban. Ezt az energiát több módon lehet működésbe hozni. A Toává válásnak eddig megismert módjai:

Az egyetlen ismert kivételt a Mata Toák képezik, mivel ők eleve Toákként jöttek a világra. Ha egy Toa beteljesíti sorsát, választania kell, hogy Toa marad, vagy erejét egy jó cél érdekében feláldozva gyöngébb Turagává válik.

Egy lényeges szabályt minden Toának szem előtt kell tartani: tilos ölni. Mégis, már több eset is történt, amikor egyes Toák így cselekedtek. Tahu is ezt tette, amikor egy egész erdőt perzselt föl láng fölötti erejével, amiért lusta vagy makacs volt ahhoz, hogy felmásszon az egyik fán lévő maszkért. A legjelentősebb ölési cselekedet azonban a női Tuyet Toához kötődik. Ő egy áruló volt a Toák közt, s társai félrevezetése és saját maga érdekében ölt meg több matoránt is.

Toa csapatok és változatok

Különös eset az Ignika Toa. Az Élet Maszkja, az Ignika Kanohi egy saját, Toa alakú testet alkotott magának, mivel kíváncsi volt a Toa életre. Viszont ő mégsem tekinthető valódi Toának. Noha a nevében benne van a „Toa” szó, és kinézetre is Toának látszik, mindent összevéve csupán egy testtel rendelkező maszknak mondható. Ha a maszkot leveszik a testéről, akkor a test megsemmisül.

Toa Császárság

A Bionicle univerzumból számos úgynevezett zsebdimenzió ágazik el. Ezekben az események gyakorta másként történnek, mint a fő univerzumban. Az eddig megismert egyetlen zsebdimenzióban, amellyel a Dark Mirror ("Sötét tükör") című web-sorozatban ismerkedtünk meg, a Toák valóságos diktatúrát hoztak létre. Ez a világ akkor kezdett elkülönülni a fő univerzumtól, amikor a hatalomra törő Tuyet Toa Nidhiki segítségével megölte Lhikan Toát. A Nui kőben összegyűlt hatalom jóvoltából Tuyet a Toák vezérévé vált, és mind a Makuta Testvériségét, mind pedig a Sötét Vadászok szervezetét elnyomták, valamint végeztek a Ninrah szellemekkel, azzal a céllal, nehogy olyan fegyvert készítsenek, ami véget vet Tuyet uralmának. A Toa Császárság tagjai könyörtelenül ráerőszakolják másokra a rendet, ami miatt sokan rettegnek tőlük. Ebben a zsebdimenzióban furcsa mód a gonosz Makuták és Sötét Vadászok váltak az igazság harcosaivá. De nehogy azt higgyük, hogy jóságosok, épp ellenkezőleg: mindössze fel akarják magukat szabadítani a Toa elnyomása alól. A Toák sem mondhatók gonosznak, ők csak a dolgukat végzik, csakhogy épp erkölcsök, tisztelet, igazságosság és kegyelem nélkül. Tekintélyt parancsoló megjelenésük inkább rettegést okoz már másokban.

Ebben a mellékuniverzumban a Mata Toák eredeti formájukban aktívak, és Metru Nuiban tevékenykednek. Az Onu-Metru-béli Archívumban kiállítási tárgyak helyett fegyvereket és harcászati trófeákat tárolnak, valamint ide zárták be Metru Nui egykori igazságos uralkodóját, Dume Turagát is.

Azonban nem minden Toa erkölcstelen. Lesovikk és Pohatu vezetésével egy ellenállás alakult, ahova Takanuva is belépett. Az ellenállás tagjai: Nuju, Akhmou, három Sötét Vadász: Őrködő, Sötétség és Eredeti, Krakua, a Hang Toája és Kodan, az első Krónikás. A tagok nagy része meghalt a Kolosszeumnál vívott csatában.

Jegyzetek

  1. ↑ BIONICLE #1: Six Heores, One Destiny – képregény
  2. ↑ A magyarul megjelent könyvekben a megkülönböztető utónevet szokás a Toa szó elé rakni, ehhez a szabályhoz ragaszkodva a továbbiakban is így lesznek leírva a nevek, kivéve ha a logika másként diktálja.
  3. ↑ BIONICLE Ignition 11: Death of a Hero képregény
  4. ↑ Némi kavarodást okozott, amikor Greg Farshtey, a történet írója, egyszer azt írta le, hogy egy értelmes savas felhő végzett velük, majd kijelentette, hogy meggondolta magát. Később azonban kijavította hibáját: a savas felhő csupán Lesovikk egy téves látomásában jött elő, és a zyglakok a valódi tettesek.