A szövetes növények, edényes növények vagy magasabb rendű növények (Tracheophyta vagy Tracheobionta, illetve Cormophyta vagy Cormobionta) a növények országának (Plantae) egyik csoportja.
Rokonértelmű fogalom még a hajtásos növények is, mert csak a valódi hajtás tartalmaz szöveteket, így a mohák (Bryophyta) még nem tartoznak a szövetes növények közé. A szövetes növényeknek egyedfejlődésük során kialakulnak a szöveteik, melyek között munkamegosztás van, ezáltal sokkal hatékonyabb és gyorsabb anyagcseréjük, növekedésük, fejlődésük, tehát fontos élettani (fiziológiai) szerepük van.
A szövetes növényeket a legújabb filogenetika 7 törzsre, míg a hagyományos rendszertan 3 törzsre és 17 osztályra osztja.
Jellemzőik
A szövetes növény egyetlen sejtből, a zigótából (megtermékenyített petesejt) fejlődik tovább (mint minden soksejtű növény). Az osztódás képességével eleinte minden sejt rendelkezik, később azonban az embrió bizonyos helyeire korlátozódik, ezek a sejtek azonban életük végéig megőrzik osztódóképességüket. Ez az ún. „ős-osztódószövet” (merisztéma). Ez a szövet a gyökér- és hajtáscsúcsokon látja el feladatát. A merisztéma hozza létre az elsődleges osztódószövetet, amely ezután kialakítja a tovább osztódni képtelen állandósult szöveteket: a bőrszövetrendszert (epidermis, periderma, rhytodoma), szállítószövet-rendszert (xilém, azaz fatest és floém, azaz háncstest) és az alapszövetrendszert (kiválasztó, mechanikai, víztartó, asszimiláló, átszellőztető alapszövet). Ha az állandósult szövetek újra osztódóképessé válnak, másodlagos osztódószövetről beszélünk (például kambium).
A szövetes növények másik közös sajátossága az edényrendszer kialakulása. Az edénynyalábok szállítószövetekből épülnek fel, melyek az evolúció folyamán elsőként az ősharasztokban (Psilopsida) jelennek meg tipikus formában. Már a mohákban (Bryophyta) is találhatunk valamiféle edénynyalábokat, de ezeket még nem valódi szállítószövet-rendszer építi fel.
Egyszerű edénynyalábról beszélünk, ha az csak fa-, vagy csak háncselemeket tartalmaz. Ez lehet sugaras (radiális) és lemezes szerkezetű edénynyaláb. Az előbbi esetben a háncs- és fanyalábok sugarasan, felváltva állnak. A szövetes növények gyökerére jellemző. A lemezes edénynyalábok a korpafüvekre (Lycopsida) jellemzőek. A szárban lemez alakú fa- és háncsrészek váltakozva állnak.
Az összetett edénynyalábok esetén egy nyaláb háncs- és faelemeket is tartalmaz. Két fajtája a szórt elrendeződésű (kollateriális) és a körkörös (koncentrikus) edénynyaláb. Ezeknek több altípusa ismeretes. A szórt elrendeződés (kollaterialitás) esetén a háncs a kerület felé, a fa befelé esik. Nyílt a kollateriális nyaláb, ha a háncs- és a fanyaláb között van kambium (nyitvatermőknél, kétszikűeknél), ha nincs akkor zárt (egyszikűeknél). A kettős szórt elrendeződés (bikollaterialitás) mindig nyílt. Ekkor a fatestet a kerület felől és a bél felől is háncstestek fogják közre.
Az összetett edénynyalábok másik fő típusa a körkörös edényrendszer. Ebben az esetben vagy a henger alakú háncsrész veszi teljesen körül a farészt (amfikribális edénynyaláb: például egyes páfrányok), vagy fordítva, a farész a háncsot (amfivazális nyaláb: például az egyszikűek rizómája. Zárt típus, kambium a koncentrikus edényrendszernél nincs.
