A tutaj közel azonos vastagságú és hosszúságú szálfákból összeállított lapos, vízen úsztatható, de elég nehézkesen irányítható egyszerű vízi jármű. Alaptípusa saját meghajtással nem rendelkezik, csak a folyó vizének áramlása/sodra mozgatja. Lényegében a beleépített fatörzsek vízi szállítására (leúsztatására) használatos. Alkalmaztak másfajta, speciális tutajokat sószállításra, sőt katonaság szállítására is olcsóságuk és egyszerű elkészíthetőségük miatt.
Használatukat a gyorsabb és modernebb szállítási módok, valamint a folyókra telepített műtárgyak elterjedése visszaszorította. A tutajosság korábban sajátos munka- és életformát, és különleges szakértelmet igényelt. Például az ivóvizet a folyóvíz habkőből vagy homokkőből készült, "szűrőkövön" történt átszűrésével állították elő. Ezek emlékei ma már többnyire csak a néprajzi múzeumokban, és leírásokban illetve regényekben maradtak fenn. Bár szerveztek tudományos expedíciót is hagyomány típusú tutajon a Tiszán.
Természetes, kidőlt fákból a nagy folyókon összeállt „növényi tutajok” nagy szerepet játszottak egyes állatok kontinensek közötti terjedésében (óceáni terjedés).
Tágabb értelemben ma tutajnak nevezünk minden lapos vízi járművet is (pl. mentőtutaj stb.). Egy ilyen, szükségből összetákolt mentőtutaj esete ihlette meg a jeles francia romantikus festőt, Jean Louis Théodore Géricault-t is.
Egy asszony tutajon szállítja a lányát és egy kecskét a bangladesi deltavidéken
Tutajok a Nagy Péter Csatornán 1909-ben (Oroszország)
Théodore Géricault: A Medúza tutaja (1819), Louvre, Párizs
Drávai tutaj modellje a Maribori Regionális Múzeumban
.jpg)
