Windows XP Extended Edition

A Windows XP Extended Edition (WXPEE) egy magyarországi csapat valószínűleg kétes jogi helyzetű projektje, melynek célja olyan Windows XP telepítőlemezek előállítása, amelyekkel a gyári megoldásnál kényelmesebben elvégezhető a telepítés és a rendszer néhány alapbeállítása.

Az Extended Edition unattanded install folyamata során a particionálás után a telepítő nem kérdez semmit, továbbá a telepítés végeztével egy WPI (Windows Post Install, azaz Windows utótelepítő) felületen keresztül lehetőséget ad további programok Silent Install módban való telepítésére.

A WXPEE-be a kiadásáig megjelent összes frissítés integrálva lett (így nem kell azzal később foglalkozni), valamint egyes, szinte minden rendszeren szükséges programok is (például .NET Frameworkok, Flash Player, Java VM).

Kiadott rendszerek

Eddig Magyarországon 9 kiegészített verzió jelent meg a WXPEE csoport „nevében”:

A leírt projektek után a csapatot többször is támadták jogi viták és szoftverbűncselekmény elkövetése miatt. Azonban pár évre rá megjelent a ReBorn (vagy: Reborn) nevű kiadásuk, ami tényleg újraéledést jelent a csapat számára is.

A Reborn és „gyerekprojektjei” nagy hírnevet hozott a csoportnak, ám újabb jogi viták, és így újabb szünetek következtek. A „baj” eluralkodott a csoporton, az OS rendszereik kifinomultsága, jobbsága észrevehetően csökkent.

A Windows XP SP3 kiegészítőjének megjelenése után a fejlesztési kedv alábbhagyott. Az SP3 instabilitása, jóval magasabb erőforrásigénye, az új Windows Media Player és Internet Explorer problémái láthatóan kedvét szegték a csapatnak.

Az egyik csapaton kívüli projekt: Daytona 2008

Minden tekintetben ReBornon alapuló rendszer, elsődleges célja az volt, hogy aki megszerette a ReBornt, az kapjon egy friss rendszert. Tovább bővült/frissült a telepíthető programok listája, WUHU projekt frissítései kerültek be, és ezidáig az egyetlen Windows, aminek a telepítése alatt lehet aknakeresőzni/pasziánszozni. A rendszer készítésében nem vett részt a WXPEE csapata.

A másik csapaton kívüli projekt: Optimized Edition by Cobra

A szerző a tudását a WXPEE Team fórumán szerezte meg, majd teljesen egyedül kb. 3 hónap után kiadta az első változatot. Az új rendszer egyáltalán nem épül egyik azelőtt kiadott EE-re sem, mégis stabil, félig-meddig Vista kinézetű, viszonylag gyors, emellett tartalmaz még rengeteg SATA drivert és háttereket is. A lemezen helyet kapott még nagyon sok program és néhány igen hasznos CD képfájl(SLAX, OphCrack, Erd Commander2005, Online NT Password Editor). A telepítőben WPI-t különböző gondok miatt egy saját programra cserélte.

2009. március 25-én megjelent ugyanennek a telepítőnek a frissített változata, ami már 2 DVD-s (a rengeteg különböző célú program miatt). Ez a "frissített" kiadás az előző lemezen lévő programok újabb verzióját foglalja magában, valamint CHIPSET drivereket, UTILITY csomagot és teljes Vista kinézetet. A lemezen ezen felül az Erd Commander2005-ös változatát leváltotta a 2008-as kiadása.

Mivel a Microsoft Windows Vista nem aratott osztatlan sikert a felhasználók körében.

Források