Vespasianus császárt (helyettese január 13-tól Caesar Domitianus, márciustól Lucius Iunius Caesennius Paetus, szeptembertől Titus Rubrius Aelius Nepos) és fiát, Titus Caesar Vespasianust (helyettese Publius Calvisius Ruso és Marcus Arrius Flaccus) választják consulnak.
Titus megtudja, hogy Aulus Caecina Alienus volt consul összeesküvést szervez a császár ellen. Meghívja magához vacsorára, majd amikor vendége távozik, leszúratja. Az összeesküvés másik vádlottja, Titus Clodius Eprius Marcellus öngyilkos lesz.
A 69 éves Vespasianus megbetegszik, amit gyomor- és bélbetegség súlyosbít. Június 23-án állapota komolyra fordul és megjegyzi: "Jaj, hamarosan isten lesz belőlem". Az utolsó pillanataiban igyekszik felállni, hogy császárként állva haljon meg.
Vespasianus utóda idősebb fia, Titus, aki igen népszerűtlen; kegyetlennek, kapzsinak, élvhajhásznak tartják. Trónra lépése után azonban gyökeresen változtat viselkedésén és nagylelkű, igazságos uralkodónak bizonyul. A szenátus kérésére korábbi szeretőjét, Berenikét is elküldi Rómából.
Cnaeus Iulius Agricola britanniai kormányzó megalapítja Mamucium (ma Manchester) erődjét, majd hadjáratra indít északra, Caledoniába (Skóciába). A Taus (talán a mai Tay) folyó torkolatáig jut, jelentősebb ellenállás nélkül.
Ez a szócikk részben vagy egészben az AD 79 című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.