Az a priori és az a posteriori latin eredetű filozófiai kifejezések, amelyek azt jelölik, hogy egy állítás, ismeret, fogalom vagy érv igazolása milyen viszonyban áll a tapasztalattal. Az a priori ismeret negatív értelemben tapasztalattól független: igazolásához nem kell új empirikus megfigyelésre, mérésre vagy kísérletre hivatkozni. Pozitív értelemben olyan ismeretet jelöl, amely például fogalmi elemzésen, logikai belátáson, matematikai bizonyításon vagy tisztán értelmi összefüggés felismerésén alapul. Az a posteriori ismeret ezzel szemben tapasztalaton, megfigyelésen, emlékezeten, tanúságon vagy empirikus vizsgálaton nyugszik.
A megkülönböztetés nem elsősorban időbeli. Nem azt jelenti, hogy az embernek előbb volna minden a priori ismerete, és csak később szerezne tapasztalatot. Nyelvet tanulni, fogalmakat elsajátítani és példákat látni gyakran szükséges ahhoz, hogy valaki egyáltalán megértse az állítást. A különbség az igazolás alapjára vonatkozik. A „minden férj házas” állítást például nem kérdőíves kutatással igazoljuk, hanem a „férj” fogalmának megértésével. A „Péter házas” állítást viszont meg kell tudni Péterről: ez tapasztalati vagy tanúságon alapuló ismeret.
A régebbi, skolasztikus és logikai használatban az a priori és a posteriori kifejezések eredetileg nem pontosan a mai ismeretelméleti értelemben szerepeltek. Az a priori bizonyítás az okból az okozatra, az a posteriori bizonyítás pedig az okozatból az okra haladó következtetést jelentette. Az újkori filozófiában, különösen Immanuel Kant munkássága nyomán, a fogalompár az ismeret tapasztalattól való függésének vagy függetlenségének megjelölésére vált központi jelentőségűvé.
Az a priori latin kifejezés szó szerint nagyjából azt jelenti: „a korábbiból”, „az előbbiből”. Az a posteriori jelentése: „a későbbiből”, „az utóbbiból”. A filozófiai használatban a „korábbi” és „későbbi” nem feltétlenül időrendi elsőbbséget jelent. A középkori és skolasztikus gondolkodásban az okot gyakran „korábbinak” nevezték az okozathoz képest, mert a dolog természetében az ok magyarázza az okozatot, még akkor is, ha időben nem feltétlenül előzi meg azt.
A modern ismeretelméleti szóhasználatban az a priori nem azt jelenti, hogy az embernek semmilyen tapasztalatra nem volt szüksége. Ahhoz például, hogy valaki megértse a „2 + 2 = 4” állítást, rendszerint szüksége volt nyelvtanulásra, számolási gyakorlatra és példákra. De miután érti a számok és az összeadás fogalmát, az állítás igazságát nem újabb almák, kavicsok vagy mérőeszközök megfigyelésével igazolja. Ha egyetlen alma sem volna a világon, az aritmetikai összefüggés akkor is érvényes volna.
A megkülönböztetés szemléltethető kétféle megismerési helyzettel. Az a priori ismeret olyan, mint amikor valaki „karosszékből”, pusztán gondolkodva belátja, hogy egy gömbnek nincsenek élei. Nem kell a világ összes gömbjét kézbe vennie. Az a posteriori ismeret inkább a helyszínelő nyomozó munkájára hasonlít: fel kell állni, meg kell vizsgálni a nyomokat, adatot kell gyűjteni, és a tények alapján kell megállapítani, mi történt.
Más hasonlattal: az a priori olyan, mint amikor egy recept összetevőiből már olvasáskor belátható, hogy nem tartalmaz húst. Az a posteriori az, amikor meg kell kóstolni az ételt vagy meg kell vizsgálni, valóban úgy készült-e el, ahogyan a recept írja. Az első esetben a fogalmi tartalom és a szabályok megértése döntő; a másodikban a tényleges tapasztalat.
A fogalompár tehát nem azt különbözteti meg, hogy egy állítás könnyű vagy nehéz, régi vagy új, biztos vagy bizonytalan. Egy bonyolult matematikai tétel lehet a priori módon igazolható, még ha a bizonyítása sok munkát igényel is. Egy egyszerű hétköznapi állítás, például „a kulcs az asztalon van”, a posteriori, mert igazolásához meg kell nézni az asztalt.
Az a priori / a posteriori különbséget gyakran összekeverik más filozófiai megkülönböztetésekkel. A következő táblázat a legfontosabb elhatárolásokat foglalja össze.
| Megkülönböztetés | Alapkérdés | Egyszerű példa | Miért keverik össze? |
|---|---|---|---|
| A priori / a posteriori | Milyen alapon ismerhető meg vagy igazolható az állítás? | „Minden férj házas” – a priori; „Péter házas” – a posteriori. | Mert az a priori sokszor szükségszerűnek, az a posteriori pedig esetlegesnek tűnik. |
| Analitikus / szintetikus | Az állítmány pusztán kibontja-e az alany fogalmát, vagy új tartalmat ad hozzá? | „Minden agglegény nőtlen” analitikus; „ez az agglegény magas” szintetikus. | Mert az analitikus állítások többnyire a priori módon ismerhetők meg. |
| Szükségszerű / kontingens | Lehetne-e másként? | „2 + 2 = 4” szükségszerű; „ma esik az eső” kontingens. | Mert a klasszikus felfogás gyakran együtt kezelte a szükségszerűséget és az a priori jelleget. |
| Deduktív / induktív | Milyen következtetési formáról van szó? | Szillogizmus – deduktív; sok megfigyelt esetből általánosítás – induktív. | Mert sok deduktív bizonyítás a priori, de nem minden deduktív érv ilyen. |
Az a priori / a posteriori különbség elsősorban ismeretelméleti: az igazolás alapjára vonatkozik. Az analitikus / szintetikus különbség inkább logikai vagy jelentéstani, a szükségszerű / kontingens különbség pedig metafizikai vagy modális. Ezek a szempontok gyakran összefüggenek, de nem azonosak egymással.
| Állítás | Típus | Magyarázat | Hétköznapi jelentősége |
|---|---|---|---|
| „Minden férj házas.” | A priori | A „férj” fogalmának megértéséből belátható. | Nem kell statisztikai vizsgálatot végezni a férjekről. |
| „Minden háromszögnek három oldala van.” | A priori | A „háromszög” fogalmának része a három oldal. | Egy rajz segíthet a tanulásban, de nem a rajz igazolja a tételt. |
| „Két páros szám összege páros.” | A priori | Matematikai szabály alapján igazolható. | Méréstől és kísérlettől független belátás. |
| „Ez a háromszög papírra van rajzolva.” | A posteriori | Meg kell nézni az adott rajzot. | A fogalom nem árulja el, mire rajzolták. |
| „A víz normál légköri nyomáson körülbelül 100 °C-on forr.” | A posteriori | Fizikai mérés és tapasztalat igazolja. | Természettudományos megfigyelésre támaszkodik. |
| „A víz H2O.” | Gyakran szükségszerű a posteriori példaként tárgyalják | A kémiai azonosságot empirikusan fedezték fel, de sok filozófus szerint az azonosság nem pusztán esetleges. | Jól mutatja, hogy az a posteriori nem mindig jelent puszta esetlegességet. |
| „A Pitagorasz-tétel igaz.” | Elvileg a priori igazolható | Matematikai bizonyítással belátható. | Egy személy azonban elfogadhatja tanári tekintély alapján is. |
Az utolsó példa mutatja, hogy meg kell különböztetni egy állítás elvi megismerhetőségét attól, hogy egy konkrét személy ténylegesen milyen alapon fogadja el. A Pitagorasz-tétel matematikai bizonyítás alapján a priori módon igazolható, de ha valaki csupán azért fogadja el, mert megbízik tanárában vagy tankönyvében, akkor az ő személyes elfogadása tanúságon alapul. Ez nem változtatja meg a tétel matematikai jellegét, de megmutatja, hogy az igazolás módja személyenként eltérhet.
Az ókori és középkori logikai hagyományban a tudományos megismerés egyik központi kérdése az volt, hogy nemcsak azt tudjuk-e, hogy valami így van, hanem azt is, hogy miért van így. Arisztotelész tudományfelfogása szerint a valódi tudományos bizonyítás az ok ismeretére törekszik: nem elég tudni a tényt, hanem meg kell találni azt az elvet vagy okot is, amely miatt a tény fennáll.
A későbbi logikai hagyományban, különösen a skolasztikában és a késő középkori egyetemi filozófiában, az a priori és a posteriori kifejezések a bizonyítás irányát jelölték. A szakirodalom a kifejezések egyik korai, dokumentált használatát a 14. századi Szászországi Albert logikai írásaihoz köti: az a priori érv az okból az okozat felé, az a posteriori érv az okozatból az ok felé halad.
Ezt a régebbi jelentést Schütz Antal is így foglalja össze: az a posteriori bizonyítás az okozatból következtet az okra, például amikor Isten létét a világból próbálják bizonyítani; az a priori bizonyítás ezzel szemben az okból vagy alapból következtet az okozatra. Schütz hangsúlyozza, hogy az ok elsőbbsége nem feltétlenül időbeli, hanem lehet a dolog természetében gyökerező elsőbbség is.
A középkori használat ezért nem pusztán régi változata a mai jelentésnek, hanem más kérdésre adott technikai válasz. A skolasztikus gondolkodásban a hangsúly sokszor a valóság rendjén, az ok és okozat viszonyán volt. Az újkori ismeretelméletben a hangsúly fokozatosan áttevődött arra, hogy az emberi megismerés milyen alapon, milyen feltételekkel és milyen módszerrel igazolja állításait.
Az újkori filozófiában az a priori kérdése összekapcsolódott a racionalizmus és empirizmus vitájával. A racionalista szerzők, például René Descartes, Baruch Spinoza és Gottfried Wilhelm Leibniz, nagy jelentőséget tulajdonítottak az ész önálló belátásainak, a matematikai bizonyosságnak és bizonyos, tapasztalattól függetlennek tekintett igazságoknak.
Az empirista szerzők ezzel szemben a tapasztalat elsőbbségét hangsúlyozták. John Locke híresen elutasította a velünk született eszmék tanát, és az emberi elmét a tapasztalat által formált képességként értelmezte. David Hume a megismerés forrásait a benyomások és ideák viszonyán keresztül vizsgálta, és különösen a szükségszerű oksági kapcsolat tapasztalati megalapozását kérdőjelezte meg.
A racionalizmus–empirizmus vita egyik nagy kérdése az volt, hogy vannak-e olyan ismeretek, amelyek nem vezethetők vissza érzéki tapasztalatra, és ha vannak, hogyan igazolhatók. Ez a háttér készítette elő Kant rendszerét, amely az a priori fogalmát a modern filozófia egyik központi kategóriájává tette.
Immanuel Kant filozófiájában az a priori fogalma központi szerepet kapott. Kant szerint minden ismeretünk a tapasztalattal kezdődik, de ebből nem következik, hogy minden ismeretünk a tapasztalatból is ered. A Tiszta ész kritikája egyik vezérkérdése az, hogyan lehetségesek szintetikus a priori ítéletek: olyan állítások, amelyek nem pusztán fogalomelemzések, mégis szükségszerűnek és általános érvényűnek látszanak.
Kantnál az a priori nem egyszerűen velünk született tartalmat jelent. Inkább a megismerés olyan formáira és feltételeire utal, amelyek lehetővé teszik a tapasztalat rendezett tárgyként való megjelenését. Ide tartozik Kant szerint a tér és az idő mint szemléleti formák, valamint az értelem alapvető kategóriái, például az okság. Ezt a keretet nevezik Kant transzcendentális idealizmusának: a megismerés tárgyait nem pusztán passzívan kapjuk, hanem az emberi megismerőképesség a priori formái szerint tapasztaljuk.
A skolasztikus és a kanti használat közötti jelentéseltolódás ezért nem egyszerű terminológiai változás. A középkori logikában az a priori gyakran a lét rendjében korábbi okból való következtetést jelentette. Kantnál a kérdés középpontjába az emberi megismerés feltételei kerülnek: mi az, amit a megismerő alany a tapasztalat lehetőségéhez maga visz hozzá.
Kant az a priori / a posteriori különbséget az analitikus / szintetikus különbséggel kapcsolta össze. Az analitikus ítéletben az állítmány valamilyen módon már benne van az alany fogalmában. A szintetikus ítéletben az állítmány új tartalmat ad hozzá az alanyhoz.
| Ítélettípus | Rövid magyarázat | Példa | Megjegyzés |
|---|---|---|---|
| Analitikus a priori | A fogalom elemzéséből belátható. | „Minden test kiterjedt.” | Tapasztalati kutatás nélkül igazolható, de nem ad lényegileg új tartalmat. |
| Szintetikus a posteriori | Tapasztalati tényállítást közöl. | „Ez a test nehéz.” | Megfigyelés, mérés vagy tapasztalat szükséges. |
| Szintetikus a priori | Tapasztalattól független, de nem puszta fogalmi elemzés. | Kant szerint ilyenek a matematika, a geometria és a tiszta természettudomány alapelvei. | Kant filozófiájának egyik fő problémája az ilyen ítéletek lehetősége. |
| Analitikus a posteriori | Kant rendszerében problematikus vagy üres kategória. | Olyan volna, mintha megfigyeléssel kellene ellenőrizni, hogy a nőtlen férfiak nőtlenek-e. | Egy személy tanúság alapján is elfogadhat analitikus állítást, de az állítás elvi igazolása nem ettől függ. |
Schütz Antal ismertetése szerint Kant példái közé tartozik az „5 + 7 = 12”, a két pont közötti legrövidebb út egyenessége, valamint az oksági elv. Schütz arra is rámutat, hogy Kant a szintetikus a priori ítéletek lehetőségét biztosnak tartotta a matematika és a természettudomány területén, míg a metafizika esetében éppen az volt a kérdése, hogy valóban lehetségesek-e ilyen ítéletek.
Az analitikus állítás igazsága a szavak vagy fogalmak jelentéséből következik. Például „minden agglegény nőtlen” analitikus állításnak tekinthető, mert az „agglegény” fogalmában benne van a nőtlen férfi fogalma. Az ilyen állítás többnyire a priori ismerhető meg, de ebből nem következik, hogy az a priori és az analitikus ugyanaz volna.
Kant éppen azért tartotta fontosnak a szintetikus a priori ítéleteket, mert szerinte vannak olyan tapasztalattól független ismeretek, amelyek nem pusztán a fogalmak kifejtéséből állnak. A 20. századi filozófiában az analitikus–szintetikus megkülönböztetés maga is vita tárgya lett, különösen Willard Van Orman Quine 1951-es „Two Dogmas of Empiricism” című tanulmánya után. Quine szerint az analitikus igazság fogalma nem alapozható meg körkörösség nélkül, és a tudás egészét inkább egymással összefüggő, tapasztalattal együtt módosuló hálóként kell felfogni.
A szükségszerű állítás olyan, amely nem lehetne hamis; a kontingens állítás olyan, amely lehetne másként is. A klasszikus felfogás gyakran összekapcsolta az a priori ismeretet a szükségszerűséggel és az a posteriori ismeretet az esetlegességgel. A 20. századi modalitáselméletben azonban ez az összekapcsolás megingott.
Saul Kripke nyomán sok filozófus elfogadja, hogy vannak szükségszerű a posteriori igazságok. Ilyen példaként szokás említeni a „Hesperus = Phosphorus” azonosságot: az ókorban a reggeli és esti csillagként megfigyelt égitestet külön néven ismerték, később pedig tapasztalati csillagászati úton derült ki, hogy mindkettő a Vénusz. Ha azonban ugyanarról az objektumról van szó, akkor az azonosság nem pusztán esetleges. Hasonló példa a „víz = H2O”: ezt empirikus tudományos kutatásból tudtuk meg, de ha valóban azonosságot fejez ki, akkor nem lehetne úgy, hogy a víz ne H2O legyen.
Kripke a kontingens a priori lehetőségét is tárgyalta. Gyakran idézett példája a párizsi méterrúd: ha egy adott rudat definíció szerint rögzítenek a méter mércéjeként, akkor abban a rögzítési helyzetben tudható, hogy a rúd egy méter hosszú. Ugyanakkor a rúd fizikai hossza változhatott volna, például hőtágulás miatt; ezért az állítás nem szükségszerű ugyanabban az értelemben, mint egy matematikai igazság.
Nem minden deduktív érv a priori. Egy következtetés formailag lehet érvényes akkor is, ha egyik vagy több premisszája tapasztalati állítás. Például egy történeti vagy természettudományos érv deduktív formában is megfogalmazható, de ha premisszái megfigyelésből, mérésekből vagy dokumentumokból származnak, akkor az érv egészének igazolása nem tisztán a priori.
Egy érv akkor nevezhető a priori jellegűnek, ha premisszái és igazolási módja nem támaszkodnak empirikus tapasztalatra. A matematikai és formális logikai bizonyítások sokszor ilyenek. Egy érv a posteriori, ha legalább egy lényeges premisszája tapasztalati igazolást kíván.
Az a priori ismeretet gyakran összekapcsolják a bizonyossággal, de a kortárs ismeretelméletben sok szerző különbséget tesz az igazolás módja és az igazolás tévedhetetlensége között. Egy matematikus tisztán fogalmi vagy logikai úton is hibázhat: elszámolhat egy lépést, rosszul alkalmazhat egy szabályt, vagy félreérthet egy fogalmat. Ilyenkor a módszer továbbra is a priori jellegű, de az eredmény hibás lehet.
Ezért az a priori nem egyszerűen azt jelenti, hogy „biztosan igaz”. Inkább azt jelenti, hogy az állítás igazolása tapasztalattól független forrásra — például logikai belátásra, fogalmi elemzésre vagy matematikai bizonyításra — hivatkozik. A modern fallibilista felfogások szerint az a priori igazolás is lehet felülvizsgálható.
Az a priori és a posteriori fogalompár nemcsak állításokra, hanem érvekre is alkalmazható. Egy a priori érv olyan premisszákból indul ki, amelyek tapasztalati megfigyelés nélkül igazolhatók. Egy a posteriori érv tapasztalati premisszákra támaszkodik.
Például egy tisztán matematikai bizonyítás jellemzően a priori. A természettudományos következtetések viszont többnyire a posteriori jellegűek, mert kísérletekre, mérésekre és megfigyelésekre épülnek, még akkor is, ha matematikai formában fejezik ki őket.
A vallásfilozófiában is használatos ez a megkülönböztetés:
| Érv | Típus | Kiindulópont |
|---|---|---|
| Ontológiai istenérv | Többnyire a priori | Isten fogalmából vagy a szükségszerű létezés fogalmából próbál következtetni Isten létére. |
| Kozmológiai istenérv | Többnyire a posteriori | A világ létezéséből, esetlegességéből vagy oksági szerkezetéből indul ki. |
| Teleológiai istenérv | Többnyire a posteriori | A természet rendjéből, célirányosságából vagy összerendezettségéből indul ki. |
| Morális istenérvek | Változattól függően vegyes | Az erkölcsi tapasztalatból, a kötelességből vagy az erkölcsi törvényből indulnak ki. |
A katolikus-tomista hagyományban Isten létének filozófiai bizonyítása jellemzően nem a priori, hanem a posteriori irányú: a teremtett világból, az okozatokból halad az első ok felé. Ez nem a hit helyettesítése, hanem a természetes értelem szerepének elismerése. A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint az emberi értelem a teremtett világból eljuthat Isten biztos megismeréséhez, ugyanakkor a kinyilatkoztatásnak sajátos szerepe van abban, hogy a vallási igazságok mindenki számára könnyebben, biztosabban és tévedés nélkül megismerhetők legyenek.
A katolikus tanítóhivatali hagyomány a természetes istenismeret útját kifejezetten az okozatokból az ok felé haladó érvelésként írja le, és elhatárolja az Isten létét közvetlen intuícióként vagy tisztán a priori módon bizonyító felfogásoktól. Ez összhangban áll Aquinói Szent Tamás eljárásával, aki az öt útban a tapasztalati világból indul ki. A skolasztikus terminológia szerint ezek az érvek a posteriori jellegűek.
Az a priori kifejezést nemcsak állításokra és érvekre, hanem fogalmakra is alkalmazzák. A priori fogalomnak nevezhető olyan fogalom, amelynek megszerzése vagy igazolt alkalmazása nem vezethető vissza pusztán érzéki tapasztalatra. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a fogalom velünk született. Jelentheti azt is, hogy a fogalom használata olyan értelmi struktúrákat vagy szabályokat feltételez, amelyek nem egyszerű empirikus általánosítások.
A fogalmak eredetének kérdése a racionalizmus és empirizmus vitájában vált különösen fontossá. A racionalisták gyakran hivatkoztak velünk született eszmékre vagy tiszta értelmi fogalmakra. Az empiristák ezzel szemben azt igyekeztek megmutatni, hogy fogalmaink tapasztalatból, benyomásokból, asszociációkból vagy absztrakcióból erednek. Kant álláspontja köztes jellegű: szerinte a megismerés anyagát a tapasztalat adja, de annak formáját az emberi megismerőképesség a priori struktúrái rendezik.
A matematikában és a formális logikában sok állítás a priori módon igazolható. Egy geometriai tétel vagy logikai azonosság bizonyításához nem kell laboratóriumi mérés. Ugyanakkor a matematika tanulása és alkalmazása a gyakorlatban gyakran tapasztalati példákkal kezdődik: rajzokkal, számolási feladatokkal és szemléltetésekkel. Ez ismét mutatja a fogalom megszerzése és az állítás igazolása közötti különbséget.
A természettudományok általában a posteriori tudományok, mert megfigyelésekre és kísérletekre épülnek. Mégis gyakran használnak a priori jellegű matematikai és logikai eszközöket. Egy fizikai elmélet például empirikus adatokból indulhat ki, de egyenletei logikai-matematikai következtetésekkel járhatnak. A tudományos gyakorlat ezért sokszor kevert: tapasztalati adatok és formális belátások együtt alakítják.
A köznyelvben az a priori szót olykor „előzetes”, „még vizsgálat előtti” értelemben használják. Például azt mondják, hogy valaki a priori kizár egy lehetőséget, vagyis előre, a konkrét tények megvizsgálása nélkül elutasítja. Ez a használat rokon a filozófiai jelentéssel, de nem azonos vele. A filozófiai értelemben az a priori nem puszta előítéletet vagy előzetes feltételezést jelent, hanem tapasztalattól független igazolási módot.
A matematikában, numerikus analízisben és informatikában is használatosak az a priori és a posteriori kifejezések. Beszélnek például a priori és a posteriori hibabecslésről: az előbbi a számítás előtt vagy attól függetlenül ad becslést, az utóbbi a tényleges számítás eredménye alapján. A mesterséges intelligencia és a formális rendszerek vizsgálatában hasonló különbség tehető az előre beépített szabályok és az adatokból tanult minták között, bár ez a használat módszertani, nem mindig szigorúan filozófiai értelemben vett a priori / a posteriori különbség.
A 20. és 21. századi filozófiában az a priori fogalma továbbra is vitatott. Több kérdés különösen fontos:
A mai filozófiában ezért az a priori nem egyszerűen a „biztos”, „velünk született” vagy „tapasztalat előtti” tudás neve. Inkább vitatott ismeretelméleti kategória, amely azt jelöli, hogy egy állítás igazolása milyen mértékben független a tapasztalattól, és milyen szerepe van benne a fogalmi elemzésnek, a logikának, a nyelvi kompetenciának vagy a racionális belátásnak.